>>>>>[Ez a novella a Gabo Kiadó Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2023 pályázatára íródott. Helyezést nem ért el, de külön említésre érdemesnek találták.

A novella ugyanabban a világban játszódik, amiben a Free to play novella.

Kép forrása: https://mynonsenseistingling.tumblr.com/post/697373527786029056/megabuilding-h3

Íródott: 2023. május 30.]<<<<<

Egészségbiztosítás

- Sárga légszennyezettségi figyelmeztetés van érvényben! Légszűrőmaszk viselete ajánlott! – harsogta az automata női hangon. Szavait a mozgólépcső járatának falát borító kijelzőkön egymást váltó többnyelvű feliratok és animált piktogramok illusztrálták.

Emi látta, ahogyan a tömegben többen előveszik és felteszik a különféle formájú és díszítésű maszkjukat. Neki nem volt; úgy gondolta az orrába épített légszűrő elegendő lesz erre a kis időre.

A Deák térre kilépve a szemei szinte azonnal könnybe lábadtak. Az orra is csiklandozott, de a beültetése kitartott. A szemeit törölgetve sétált el a kávézók és pizzériák neonfényektől és színes ikonoktól vibráló kirakatai előtt. A sétálóutca bejáratánál megállt és végighordta a tekintetét a téren.

Biztonsági drón búgott végig a tér savasesővel dacoló virágágyásai és fái fölött, majd közelebb lebegett az egyik görbe fa alatti padon ülő három lányhoz. Emi a külsejükről – rövid szoknyák és nadrágok, színes harisnyák, sok csupaszon hagyott bőr – azonnal tudta, hogy prostituáltak. Tizennégy-tizenöt évesek lehettek talán, ahogyan ő. Arra emlékeztették, amikor még neki is itt kellett pénzes külföldieket fognia.

A drón egyenesen a lány felé vette az irányt. Emi ledermedt. Jobbágy intézte neki mindig a belépési engedélyeket, hogy a Budapest Metroplexum A zónáiban is tudjon dolgozni, de a drónt látva elbizonytalanodott, hogy frissítve van-e. A lány farkasszemet nézett a gép sötét szenzorszemével; megkönnyebbülten sóhajtott, amikor a drón tovább zúgott. Emi nagyon nem akart ilyen közel a célhoz bajba kerülni.

Megdörgölte fájó szemeit és éppen a zsebébe nyúlt a netlinkjéért, amikor durván karon ragadták.

- Nézd ki van itt.

Az arcába vigyorgó férfinak bántóan kéken világító retinái voltak és pont olyan szalmaszőke haja, mint a lánynak. A férfi, akit Gábornak hívtak, rántott egyet az apró, vékony lányon, mögé került és mindkét karját erősen lefogta. Emi ekkor látta meg a másik, borzalmasan magas férfit. Az ő nevét nem tudta, még beszélni sem hallotta, de a kifejezéstelen arcát jól ismerte. Különösen a soha nem pislogó lencsékre cserélt szemeit, aminek láttán a lány szinte újra hallotta a bennük lévő mikromotorok zizegését.

- Milyen jó, hogy összefutottunk, kislány – suttogta Gábor és hátulról hozzádörgölőzött a lányhoz. – Éppen kerestünk valakit, akivel játszhatunk.

Emi megfeszítette az ajkait.

- Most nem fog menni – szólt végül. – Más dolgom van.

- Pedig te vagy a kedvencünk. Olyan jókat szoktunk szórakozni – folytatta Gábor nyájasan. Széles tenyerét a lány hasára fektette, két ujját becsúsztatta a felsője alá és a köldöke alatt elkezdte finoman dörzsölgetni fokozatosan haladva lefelé. – Meg tudod, hogy mennyire szeretjük a pici lányokat.

A magas férfi némán, változatlan arckifejezéssel nyúlt felé és finoman végig cirógatta Emi arcát. A lány teste görcsösen ellenkezett az érintések ellen.

- Így van – vigyorogta Gábor és a csípőjét erősen nekilökte a lány fenekének. – A haver nagyon kedvel téged. Ezért ezúttal gyöngédek leszünk veled. Nagyon gyöngédek.

- Szálljatok le rólam – fakadt ki Emi. – Ma szabin vagyok.

Gábor felmordult és nyakon ragadta a lányt; Emi ijedten felnyögött.

- Így nem illik beszélni – sziszegte a férfi. – Tudod jól, hogy van pénzünk és csak fel kell hívnom Jobbágyot és máris jössz. Ráadásul a legutóbb nem voltunk valami elégedettek veled. Szóval legyél jó kislány. Ezzel tartozol nekünk.

Gábor ujjai egy kicsit jobban összeszorultak Emi nyakán. Egy biztonsági android ekkor masírozott végig a téren, megállt középen és szenzorszemeit végig hordta az elvonuló embereken.

- Csak egyet kell sikítanom – nyögte Emi – és a CitiNET összes biztonsági droidja rajtatok lesz.

- Te most fenyegetsz?

Gábor megszorongatta a lányt, majd egy káromkodás kíséretében eleresztette. Emi levegő után kapkodva botladozott a sétálóutca felé.

- Ezzel még nem végeztünk, kislány! – kiáltotta utána Gábor. – A miénk vagy!

Emi figyelte, ahogyan a két férfi hátat fordít és elindul a padon ülő lányok felé. Már előre sajnálta azt a lányt, akit helyette találnak. Vett pár mély lélegzetet, hogy lenyugtassa magát. Megdörgölte a nyakát; remélte, nem marad nyoma. Előhúzta a netlinkjét, megnyitotta az üzenetet, amit kapott és ellenőrizte a címet.

Andersen Boutique, Bécsi utca.

A Deák Ferenc térről nyíló sétálóutcán érdekesnek tűnő kávézók és drága divatüzletek sorakoztak. A kirakatok üvegére azonnal személyre szabott ajánlatok rajzolódtak ki, amint Emi kicsit közelebb lépett hozzájuk. Időnként drónok húztak el az utca felett vagy takarítórobotok surrantak át ügyesen a járókelők lábai között. Emi nem volt hozzászokva a belvárosi zónákhoz, nem ide valónak érezte magát. A legszebb ruháját vette fel, hogy ne tűnjön ki, de így is úgy érezte az emberek látják rajta, hogy alacsony besorolású állampolgár a külső zónák egyikéből.

Jobbra fordult be a keskeny Bécsi utcára és figyelmesen ballagott végig rajta az Andersen Boutique feliratot keresve. Végül az utca végén álló építési hálóval bevont épület bejárata fölött szúrta ki. Az alsó szint üvegfalai ponyvával voltak bevonva; nem jelent meg rajtuk semmi animáció vagy ajánlat, amikor közelment. Az egész hely használaton kívülinek tűnt. Meglepetésére azonban az ajtótáblák félrecsúsztak a közeledtére.

Az előtér a kinti befejezetlenséggel teljesen ellentétes hatást keltett. A makulátlan tiszta fekete márvány járólapokon Emi látta a saját tükörképét. A bútorok és a falakon futó díszfények meleg színei kellemesek voltak a szemnek.

- Üdvözlöm az Andersen Boutique-ban!

Egy fiatal szőke nő kilépett az előtér túlsó felén álló recepciós pult mögül és a lány felé sétált. Kéken világító szemei egyértelműen kibernetikusak voltak; fehér blúza és fekete mellénye hivatalos megjelenést kölcsönzött neki. Megállt pár lépésre a lánytól; a névtábláján az állt: Laura.

- Miben segíthetek? – kérdezte és félrebillentette a fejét.

A mosolyában, a mozgásában, a tartásában volt valami furcsa, amit Emi nem igazán tudott megfogalmazni.

- Gál Emília vagyok és ide jelentkeztem egy állásra – kezdte Emi bizonytalanul. – Kaptam egy üzenetet, hogy jöjjek ide. Nem igazán tudom, hogy jó helyen járok-e.

Laura türelmesen végighallgatta a lányt, mielőtt megszólalt.

- Igen, Gál kisasszony, jó helyen jár. Már vártuk magát. Kérem, kövessen. Talos már várja.

A nő egy kecses mozdulattal sarkon fordult és elindult. Emi zavartan követte; még soha senki nem nevezte kisasszonynak. Nem tudta eldönteni, hogy tetszik-e neki vagy sem.

Egyetlen emeletet mentek fel a lifttel, majd egy széles, puha szőnyeggel borított folyosón sétáltak végig. Bankett- és konferenciatermek ajtajai sorakoztak egymás után; mindegyiknek a táblájára valami fantázianév volt írva. Minden makulátlanul tiszta volt, üres és csendes.

Emit aggasztotta, hogy nem látott senki mást. Hallott olyan hirdetésekről, amik csak csalik voltak, hogy elraboljanak embereket, eladják a szerveiket vagy más szörnyűségeket műveljenek velük. Nem tartotta elképzelhetetlennek, hogy kétségbeesésében óvatlanul belesétált egy ilyenbe. Ostobának érezte magát. Aztán eszébe jutott, hogy soha nem volt még rendes állása. Nem tudta, milyen egy állásinterjú. Talán ilyen.

- Erre, kérem. – Laura kitárta az Európa bankett terem ajtaját.

Emi óvatosan bedugta a fejét az ajtón. A falak mellett rengeteg szék volt egymásra pakolva szép rendben. A terem közepén egyetlen asztal és szék árválkodott a túlsó falon lévő óriási kivetővel szemben.

A nő előremenet az asztalhoz és kihúzta a széket.

- Foglaljon helyet. Talos hamarosan csatlakozik. – Azzal két lépést hátrált és megállt.

Emi bizonytalanul lépett az asztalhoz; egy üres e-papíron kívül nem volt rajta semmi. Amint leült a székre az óriási kivetítő életre kelt és egy hatalmas arc jelent meg rajta.

- Üdvözlöm, Gál Emília. A nevem Talos, az Andersen Boutique tulajdonosa és igazgatója. Örvendek, a találkozásnak.

Talos barátságosan mosolygó arca teljesen beborította a képernyőt; a korát nem lehetett megállapítani és a világoskék szemeit leszámítva teljesen jellegtelen arca volt.

- Öhm, én is örvendek – mondta félszegen Emi; egy gyors pillantást vetett Laurára, aki csak mozdulatlanul meredt a képernyőre.

- Ahogyan azt az üzenetben megírtam, elnyerte az állást – folytatta Talos. – Szeretek személyesen találkozni a leendő alkalmazottaimmal, amit jelen pillanatban így tudok megoldani, ezért is kértem, hogy jöjjön be. Remélem nem okozott túl nagy kellemetlenséget, hogy személyesen jelenjen meg.

- Nem, egyáltalán nem.

- Lekötelez – mosolygott Talos. Az Emi előtt heverő e-papíron egyszerre egy hosszú szöveges dokumentum jelent meg. – A szerződést maga előtt találja. Az aláírását, illetve a benne foglalt egészségügyi vizsgálatokat és beültetéseket követően munkába is tud állni.

Emi felvette az e-papírt és ránézett. Korábban már megkapta a szerződést, amit megpróbált elolvasni, de olyan kifacsart nyelven volt, hogy hamar feladta.

- Lehetnek kérdéseim? – szólt végül.

- Természetesen – felelte Talos. – Bármilyen kérdésére örömmel válaszolok.

- Azt tudom, hogy valamiféle személyiség csipeket kell majd használnom – mondta Emi. – De azt hallottam, hogy ezek nagyon károsak hosszútávon. Mindenféle neurológiai problémát okoznak.

- Számomra a maga egészsége a legfontosabb – kezdte Talos változatlan arckifejezéssel. – Biztosíthatom, hogy az itt használt személyiségmodulok teljesen biztonságosak. A hagyományos személyiség csipekkel ellentétben ezek kifinomult félautonóm programok, nem pusztán hamis emlékek és benyomások összességei. – Talos arca a képernyő egyik felére zsugorodott, míg a másikon egy emberi koponya keresztmetszete jelent meg, amin az agy és a gerincoszlop ki volt emelve, illetve egy apró eszköz a nyaknál. – A személyiségmodulok egy vezérlőcsipen futnak, ami az ön agytörzse mellé kerül beültetésre és nem rendelkezik semmilyen bemeneti szállal az ön központi idegrendszere felé, így sem szándékosan, sem véletlenül nem okozhat kárt benne.

- És mi történik velem, ameddig ez a személyiség fut?

Talos újra teljesképernyőssé vált.

- Amikor a személyiségmodul, úgymond, átveszi az irányítást – magyarázta –, az ön agya felcsatlakozik egy dedikált virtuális valóság szerverre, ahol azt tehet, amit kíván. Az érzékszervei és a mozgásközpontja, értelemszerűen, blokkolva lesznek ez idő alatt, így nem fog semmit érzékelni a klienssel töltött időből.

- Oké, értem. – Emi lenézett a szerződésre. Az ujjával megpöccintette az e-papír sima felületét és nézte, ahogyan a szöveg lejjebb csúszik. – És mi van a kliensekkel? Mi van, ha erőszakosak velem?

- Sajnos nincs mód az erőszakos kliensek előzetes kiszűrésére – mondta Talos. – Abban a sajnálatos esetben, amennyiben önt támadás éri a munkavégzés során, úgy aktiválódik a biztosítás részét képző speciális személyvédelem, ami elhárítja a veszélyt és biztonságba helyezi magát. Sérülés esetén az Auris Medical biztosítása minden szükséges kezelés teljes költségét állja, illetve jogosult rendkívüli szabadságra is.

Emi nem igazán tudta mit mondjon; túl szép volt, hogy igaz legyen. Eddig is kapott orvosi ellátást, ha valaki túl durva volt vele, de az csak annyi volt, hogy Jobbágy kifizette a helyi dokit. Az Auris Medical viszont egy prémium szolgáltató. A rendes és rendkívüli szabadságok pedig különösen hihetetlennek tűntek a lánynak; még soha nem volt igazán szabadságon.

- És a fizetés?

- Nettó kettőezer forint havi kezdő fizetés – közölte a képernyőn lévő arc. – Amennyiben vállalja a minimum napi hat kliens kiszolgálását. Ehhez bónusz jár különleges igények kielégítése vagy rendezvényeken való részvétel esetén.

Ez nem volt sok pénz, de sokkal több, mint amennyije valaha volt.

Emi elgondolkodva Laurára nézett, aki továbbra is a kijelzőre meredt; úgy tűnt egy centit sem mozdult, mióta bejöttek. Habozott egy kicsit, majd maga elé húzta az e-papírt és Talosra emelte a tekintetét, aki türelmesen figyelte őt.

- Benne vagyok. Hol kell aláírnom?

Talos mosolya egy kicsit kiszélesedett, vagy talán mégsem. Emi nehezen tudta olvasni új főnöke arcát.

- Nagyszerű. A szerződés legvégén írja alá, kérem. Használhatja az ujját. Majd hitelesítse az ujjlenyomatával a jelzett helyen.

Emi így tett; az e-papírról eltűnt a szerződés.

- Örömömre szolgál, hogy az Andersen Boutique alkalmazottai között üdvözölhetem, Gál Emília kisasszony. – A szavai ellenére Talos arckifejezése alig változott. – Laura elkíséri önt az Auris Medical klinikájára a szükséges vizsgálatok és beültetések elvégzéshez.

- Köszönöm – mondta Emi halkan.

A hasában izgatott görccsel felállt. Laura már ott is volt mellette és barátságosan mosolygott rá. Emi lépett egyet, majd megtorpant és visszafordult; Talos még mindig a kijelzőről figyelt.

- Van még egy dolog – kezdte; ideges volt, hogy ezt korábban nem említette. – Van egy stricim. Jobbágy Zoltán. Neki mit mondjak erről?

- Hamarosan felveszem a kapcsolatot Jobbágy úrral és megbeszélem vele az ön munkaviszonyára vonatkozó tranzakció részleteit – közölte Talos tárgyilagosan. – Önnek ezzel teendője nincsen.

- Ó, értem. Köszönöm. – Ez megnyugtatta Emit. Nem volt kedve Jobbággyal beszélni erről. El nem tudta képzelni mit reagált volna, de voltak tippjei.

- Kérem – biccentett Talos. – Legyen kellemes napja. Hamarosan újra találkozunk.

Azzal a hatalmas arc eltűnt a képernyőről.

Laura ugyanazon az úton vezette vissza, amerre feljöttek. Eminek nehezére esett lepleznie az idegességét. Először hozott igazi döntést a saját életéről és az előtte álló ismeretlen megrémítette, de egyúttal szabadnak is érezte magát. Akaratlan mosoly kúszott az arcára; Laura észrevette.

- Megkérdezhetem, mióta dolgozik Talosnak? – kérdezte zavarában Emi.

- Talos öt évvel ezelőtt vásárolt engem – válaszolta lágy hangján Laura.

- Vásárolta? – Emi furcsállóan nézett a fiatal nőre.

- Így van – bólintott Laura, miközben visszaértek az előtérbe.

- Akkor maga is prostituált?

Laura megállt és a lányhoz fordult.

- Nem, dehogy is. Kérem, hadd magyarázzam meg – mondta, és egy ügyes mozdulattal kigombolta a blúza ujját, majd feltűrte. Az alkarján sávok húzódtak, mintha ott illesztették volna össze több darabból. Az egyik vonal mentén pedig egy sorozat szám és egy vonalkód feketéllett. – Egy RSR-3 Type 6 általános célú gynoid vagyok. Talos az Andersen Boutique hotel robotizáltságának fejlesztéséhez szerzett be többet is a szériámból. Bocsánatot kérek, hogy ezt nem tettem korábban nyilvánvalóvá.

- Nem, semmi gond. Csak még soha nem volt dolgom robottal ilyen közelről. – Emi különösnek érezte, hogy egy robotot próbál megnyugtatni. Abban sem volt biztos, hogy sértő-e, ha robotnak nevezi.

- Ha ez számít, én örülök, hogy együtt dolgozhatok önnel, Gál kisasszony. – Laura mosolyában volt valami ártatlan báj.

- Én is – mosolygott vissza a lány. – És szólíts csak Eminek.

- Rendben. Akkor indulhatunk, Emi?

***

Emi vigyorogva lépett be a karbantartó irodába és rákönyökölt a pultra. A túloldalon Roland egy géppel kínlódott cifra kifejezésekkel kommentálva a szerelés folyamatát.

- Te vagy az? – szólt Roland a lányra pillantva; ledobta a kezében lévő szerszámot a szerelő asztalra, aztán a pult fölött áthajolva megcsókolta Emit. – Már kezdek hozzászokni, hogy ilyen boldognak látlak minden nap.

A lány játékosan megrebegtette a szempilláit Roland felé. A fiú egészen közel hajolt Emihez.

- Nagyon sietsz? – suttogta, pedig csak ketten voltak a helyiségben. – Vagy van egy kis időd?

Roland sokat sejtető mosollyal a műhelyrész belseje felé bökött a fejével. Volt ott egy matrac, amin azelőtt együtt töltötték azt a kevés időt, amikor a lány el tudott szabadulni.

- Most nem lehet. Csak pár percre ugrottam be – mondta Emi, de látva a fiú túljátszott csalódottságát hozzátette: – Majd hétvégén, ahogyan szoktuk.

- És egyébként jól érzed magad az új helyen? – váltott témát Roland. – Minden oké? Úgy tűnik igen.

- Még talán soha nem éreztem magam ilyen jól – jelentette ki vidáman Emi. – Még a görcseim és a spontán vérzéseim is elmúltak, mióta kicserélték a régi hüvelygát implantomat.

- Túl sok infó – emelte fel a kezét védekezően Roland. – És Jobbággyal mi van? Nem keresett?

- Nem tudom, mi van vele és nem is érdekel – vonta meg a vállát Emi. – Pár nappal azután, hogy elkezdtem dolgozni megkeresett. Elmondta, mennyit fizetett neki Talos értem, gratulált és ennyi. Azóta nem láttam. Biztos egy újabb tizenhárom évest kefélget.

- Az jó – szólt Roland, majd elhallgatott.

Emi összehúzta a szemöldökét.

- Mi az?

- Figyelj – Roland tekintete megkomolyodott. – Utánanéztem ennek a Talosnak…

- Roland – sóhajtotta Emi. – Már megint ez?

- Ne, figyelj – vágott közbe a fiú és lehalkította a hangját. – Emlékszel arra az elmeroggyant milliomosra, akinek egy matematikai képlet a neve?

- Ja, valami négy á cé per két á vagy ilyesmi – válaszolta unottan a lány.

- Na, azt gondoltam Talos is valami ilyesmi arc lehet – folytatta Roland. – Unatkozó milliomos hülye névvel és túl sok szabadidővel. De amikor rákerestem, nem találtam róla semmit. Képek, nyilatkozatok, cikkek alig. Van egy Talos AB nevű stockholmi cége, aminek egy rakás leányvállalata van. A legtöbbnek ő az egyetlen alkalmazottja, mégis elég komoly profitot termel.

- Roland, ez engem nem érdekel – közölte Emi hangsúlyozva minden szót.

- Egy kicsit sem izgat, hogy kinek dolgozol? Hogy miket épített beléd valójában? – erősködött tovább Roland. – Hogy valójában mire használják a tested? És az, hogy drónként irányít valami program, amiről nem is tudod, hogy micsoda? Egyáltalán ki a gyártója azoknak?

Emi a pultra tenyerelt és mogorván a fiúra meredt.

- Nem érdekel, Roland – ismételte frusztráltan. – Miért érdekeljen? Egy program irányít. Na és? Miben más ez, mint amikor Jobbágy mondta meg, hogy mikor mit csinálhatok? A testemmel ugyanazt csinálják, amit eddig. Persze, néha van egy kis fájdalom utána, de messze nem olyan rossz, mint amiket korábban kellett elviselnem.

Lehajtotta a fejét és nagyot sóhajtott, hogy lenyugtassa magát.

- Most boldog vagyok végre – folytatta és a tekintetét újra Rolandra emelte. – Van saját pénzem. Saját lakásom. És az elmúlt hónapban több időt tölthettem veled, mint tavaly egész évben. Végre van életem. Miért nem tudsz velem együtt örülni?

- Én örülök – vágta rá Roland mentegetőzve. – Csak aggódok. Jobbat érdemelsz ennél.

- Tudom, de ez az egyetlen, amihez értek – tette szét a kezét Emi. – De ha spórolok egy kicsit, elkezdhetek valami tanfolyamot, tanulhatok valami hasznosat végre. Talos sokat segít és úgy törődik velem, ahogyan eddig még senki.

- Én is törődők veled – szólt a fiú letörten.

A lány megérintette Roland arcát és rámosolygott.

- Tudom – szólt halkan. – Ezért szeretném, ha bíznál bennem. Minden rendben lesz.

Roland összepréselte az ajkait és pár pillanatig csendben fürkészte a lány arcát.

- Jó – szólt végül nem túl meggyőzően. – Ha ez téged boldoggá tesz, akkor én támogatom. Csak légy óvatos, jó?

Emi hirtelen pityegésre lett figyelmes a jobb fülében, majd a látótere sarkában egy üzenetbuborék ugrott fel; Laurától jött.

„Megérkeztem. A bejárat előtt várlak.”

- Az leszek, de most mennem kell.

A lány fellökte magát a pultra, adott egy csókot Rolandnak és már sietett is ki a karbantartó iroda ajtaján.

A reggeli tömeg komótosan hömpölygött keresztül a megaépület széles kijáratán. Kiérve Emi a lépcső tetején a korlát mellett állt meg és hunyorogva végignézett az utcán. Laurát egy kicsit odébb pillantotta meg az épület előtt haladó keskeny mellékút szélén parkoló kocsi mellett. Egyenruhaként viselt fekete mellénye és fehér blúza elég könnyen felismerhetővé tette.

Emi elindult le a lépcsőn. Éppen kikerülte az egyik lépcsőfokon ócska kiberlábait maga alá húzva kuporgó hajléktalant, amikor karon ragadták és úgy rántották vissza, hogy majdnem elesett.

- Itt a kis kurva. – Gábor a lány arcába vigyorgott; hatalmas keze szorosan markolta Emi vékony karját. Névtelen, lencseszemű társa némán magasodott mögötte. – Emlékszel még ránk?

Eminek teste önkéntelenül görcsösen összerándult.

- Legutóbb eléggé hülye picsa voltál. Nem volt jó húzás – folytatta a férfi és megrántotta a lányt. – Ezért megérdemlünk valami kompenzációt, nem? Ha ezúttal engedelmes kislány leszel, talán csak annyira kúrunk szét, hogy még tudj járni.

- Már nem dolgozok Jobbágynak – közölte Emi; remegett a hangja. – Kiszálltam, úgyhogy szakadjatok le rólam végre.

- Tudjuk mi azt – szólt Gábor. Az arcára kúszó elégedett mosoly megijesztette a lányt. – Ez még egyszerűbbé teszi a dolgot. Ha Jobbágy nem védi már azt a formás kis segged, akkor simán csak kiszolgáljuk magunkat. Úgyis megkaptuk az új firmware frissítéseket és szeretnénk kipróbálni mit tud. – A férfi belemarkolt a farkába; bántóan kék szemei mohón felvillantak.

Emi nyitotta a száját, de mielőtt bármit szólhatott volna a férfi nyakon ragadta és durván nekinyomta a lépcső repedezett korlátjának. A lány nyöszörögve kapaszkodott bele a fenevadként vigyorgó Gábor széles alkarjába.

- És még csak nem is kell visszafognunk magunkat – mondta. A következő pillanatban a retinái kéken kezdtek vibrálni. Hátrapillantott néma társára, aki nyomasztóan meredt üres lencse szemeivel a lányra. – Jó hírem van. A haverom nagyon kedvel téged, ezért megígérte, hogy nagyon gyöngéd lesz annak ellenére, hogy ilyen rossz vagy. Meg kellene köszönnöd neki.

Emi a háttérben elhaladó emberekre pillantott. A legtöbben rájuk sem hederítettek, akik mégis egy pillantást vetettek rá és a szorult helyzetére, sietve továbbálltak. Még a rokkantat játszó hajléktalan is meglepően gyorsan pattant fel és vonult el csörömpölő lábaival a lépcső túloldalára.

- Jobb ha elengedtek seggfejek – nyögte ki Emi. – Az új főnököm nem egy kispályás senki. Ha bármit csináltok velem a műfaszotokat a szátokba tömi.

- De kis kemény lett valaki – gúnyolódott Gábor.

Emi összeszorította a fogait, ahogyan a férfi teste nekifeszült. Érezte a belőle áradó izzadtságszagot; a betonkorlát pereme kényelmetlenül a hátába nyomódott. A Talos által említett személyvédelem jutott eszébe. Most örült volna, ha kimentenék, akárki is felelős a biztonságáért.

- Kérem, engedje el a hölgyet. – A két férfi egyszerre fordult a lágy hang irányába; Laura állt ott. – Éppen egy céges ügyben eljáró alkalmazottat akadályoz. Arra kérem, hogy fejezze be, különben kénytelen leszek intézkedni.

Gábornak felszöktek a szemöldökei a csodálkozástól és újra Emire meredt.

- Céges? Nézzenek oda. Eladtad magad a nagyembernek? Te tényleg a vaskos farkakat szereted.

- Gál Emíliára az Andersen Boutique cég- és személyvédelmi eljárásai vonatkoznak. Kérem, a saját biztonsága érdekében engedje el és lépjen hátra tőle.

Laura egyáltalán nem beszélt fenyegetően és nem is nézett ki úgy, mint aki bármi veszélyt jelentene a két megtermett férfira. Emit ezért is lepte meg, amikor Gábor valami csípős válasz helyett csak bizonytalanul fürkészte a gynoidot. A férfi szemei újra kéken kezdtek vibrálni.

- Igazad van. Az lesz a biztos. Majd legközelebb – biccentett a magas haverjának, majd mogorván visszafordult Emihez. – Úgy tűnik szép kis társaságot találtál magadnak. De nem lesznek mindig körülötted.

Ellökte magától Emit, aki kis híján leesett a lépcsőn, de sikerült megkapaszkodnia a korlátban. Mindkét férfi a megaépület bejárata felé indult, de a szótlan magas még visszafordult és lencseszemeit egyenesen a lányra szegezte. Emi szinte hallotta a fejében az apró motorok zúgását; kirázta a hideg.

- Jól vagy, Emi? – kérdezte Laura.

- Igen – sóhajtott a lány. – Köszönöm, hogy segítettél.

- Az a dolgom, hogy gondoskodjak rólad – közölte a gynoid. – Tehetek érted bármit?

- Csak menjünk. Biztosan már késésben vagyunk.

- Ismered ezt a két személyt? – szólt Laura, miközben a kocsi felé mentek.

- Sajnos igen – vallotta be Emi. – Két perverz az előző életemből, akik szeretnek lányokkal durvulni. És nem bírnak leszakadni rólam. Hallottam egyszer egy tizennégy éves lányt majdnem megnyomorítottak.

- Sajnálom. De most már nem kell aggódnod. Biztonságban vagy. – Laura a lányra mosolygott, majd beült a kormány mögé.

Emi hátra mászott be, ahol egy csomag várta; ruhák voltak benne. Minden alkalom előtt megkapta, amit a kliense szeretne, hogy viseljen. Ezúttal egy kantáros farmer rövidnadrág volt benne, egy citromsárga póló és egy harisnyanadrág. Biztosan megint valaki olyan, akinek a kislányok a mániája, gondolta. Emi nem lepődött meg ezen, hiszen az alkata pont tökéletes volt erre a szerepre. Miközben az autó gurult a cél felé, ő átöltözött és azon kapta magát, hogy azt találgatja, vajon apuci és a lánya felállás lesz-e, vagy tanárbácsi és engedetlen diáklány.

- Két kliens van bejegyezve délelőttre, kettő-kettő órára – mondta Laura. – Utána dél és kettő között megtarthatod az ebédszüneted. Négy kliens pedig délutánra és estére marad. Előreláthatólag este nyolc és tíz körül végzel ma.

- Elmehetünk ebédelni abba a japán étterembe, a belvárosba? – Emi megigazított a harisnyáját; cicás volt. – A Kertész utcában van, azt hiszem.

- Ahogy kívánod.

Emi hátradőlt az ülésben és csak bámult ki az ablakon. Figyelte az elsuhanó embereket, autókat és épületeket.

- Hamarosan megérkezünk – jelentette be Laura. – Ha készen állsz, becsatlakozhatsz.

- Oké – felelte Emi, aztán egy pillanatra elgondolkodott. – Laura, ha bántottak volna azok a fickók, akkor te közbeléptél volna?

Az autó lassított, majd megállt.

- Az az Autonóm Rendszerek Hadászati Felhasználásának Tiltásáról szóló Brüsszeli Egyezmény megszegése lenne – közölte Laura és hátrafordult – Sajnálom, de nem tehetem, akármennyire is szeretném.

- Értem. Akkor majd még találkozunk.

- Érezd jól magad – búcsúzott a gynoid.

Emi látóterében megjelent a személyiségmodul telepítésének állapotjelzője, majd egy ablak, ami az aktiváláshoz kért engedélyt. A lány egy gondolattal jóváhagyta. Egyszerre minden ikon eltűnt a látóteréből, aztán a világ elnémult és elsötétedett, mintha lekapcsolták volna.

***

- Ó, most élvezek el.

Lili felmutatott a tintafekete égre. Emi felpillantott, de a csillagokon és a mindig óriási, fényes és mozdulatlan Holdon kívül nem látott semmit.

- Ezt te hogyan látod? – kérdezte Szandra.

- Megkértem Talos-t, hogy kapcsolja be az érzetet – magyarázta Lili. Emi idősebbnek gondolta a lányt arról, ahogyan beszélt; talán már húsz is elmúlt. – A VR szimuláció meg vizuálisan jeleníti meg, vagy valami ilyesmi. Nem érzem, csak látom. Olyan, mint egy színes szupernova.

Mindhárman egy padon ültek egy járda mellett. Lejjebb két lány tollaslabdázott egy tó vagy talán tenger partján – Emi nem igazán tudta megállapítani mekkora lehetett. A Hold és a csillagok mindent kellemes, ezüstös fénnyel borítottak be.

- Na mindegy. Szóval én egy kiberbiztonsági szakértő kurzuson gondolkodom – váltott témát Lili. – Azzal könnyen el lehet helyezkedni, jól is fizet és hosszútávra lehet vele tervezni. Talos mondta, hogy fizeti a tanfolyam egy részét, meg ha nem találnék melót egyből, abban is segít.

- Én mindig is valami művész szerettem volna lenni – szólt Szandra félszegen. Kedves lány volt; Emi úgy érezte egyidősek lehetnek. – Mondjuk AR és VR designer. Vagy tradicionális művész. Tudjátok, aki még papírra rajzol vagy fest.

Lili felhorkant.

- A tradicionális művészek már csak a gazdag sznobok között vannak – jelentette ki nagy meggyőződéssel. – Részegen lehánynak egy papírt, azt mondják rá, hogy az elnyomott klímamenekültek szenvedéseit jelképezi és a hülye haverjaik máris vagyonokat fizetnek érte.

Szandra ikonján látszott, hogy elszégyelli magát, de a következő pillanatban már újra mosolyogva fordult Emihez.

- És te mi szeretnél lenni, Emi? – kérdezte.

- Még nem tudom – válaszolta a lány. – Egyelőre szeretném egy kicsit összeszedni magam, együtt lenni a pasimmal, aztán utána meglátom.

- De jó, hogy van valakid – örvendezett Szandra. – Nekem nem volt még pasim, de pár napja találkoztam ezzel a sráccal a Józsefvárosban. Rendesnek tűnt.

- Azért csak vigyázz – szólt közbe Lili. – Egy rakás seggfej van metropelxumban, aki játssza a jófiút.

- Ezt meg tudom erősíteni – sóhajtotta Emi.

Hirtelen egy vörös ablak ugrott fel előtte „Vészhelyzeti Kiléptetés” felirattal és egy visszaszámlálóval.

- Ez meg mi? – pislogott zavartan Emi. – Kiléptet a rendszer.

- Micsoda? – kérdezte meglepetten Lili.

Mire Emi válaszolhatott volna, minden elsötétedett és elnémult. A következő pillanatban pedig már a testében volt. Az érzékeinek fokozatos visszatérése helyett azonnal elöntötték a testéből jövő jelzések. Fájdalom nyilallt a szemeibe; szédülés és émelygés tört rá. Tehetetlenül előreesett, de valaki elkapta.

- Minden rendben van. – Laura hangját hallotta.

Egy perc múlva már látta is, hogy a gynoid ott ül mellette és fogja őt. A kocsiban ültek, ami hajtott ismeretlen célja felé; senki nem ült a kormány mögött. Emi megütközve vette észre a vért Laura blúzán. Ekkor nézett le a saját sajgó kezeire, amik szintén véresek voltak.

Talos arca hirtelen bukkant fel a lány látóterének sarkában.

- Gál kisasszony, örülök, hogy biztonságban van – mondta a szokásos mosolyával és szenvtelen hangjával.

- Mi történt? Mi ez a vér? – dadogta Emi. Nem lett volna szükséges, hogy hangosan beszéljen, de kezdett eluralkodni rajta a pánik.

- Sajnálattal kell közölnöm, hogy incidens történt – magyarázta Talos. – A kliense átlépte a biztonsági korlátot, ami aktiválta a személyvédelmét.

- Most mi lesz velem? – Emi nagyot nyelt, hogy visszafojtsa a hányingerét.

- Nem kell aggódnia – nyugtatta Talos. – A szerződés értelmében rendkívüli szabadságra jogosult. Laura hazaviszi és gondoskodik magáról. Most már biztonságban van.

A kocsi a megaépületnél állt meg. Laura felvitte Emit a lakására, segített neki megmosakodni, eltakarította a véres ruhákat és addig nem távozott, ameddig a lány azt nem mondta neki, hogy most már rendben van. Pedig nem volt. Laura távozása után pánikroham tört rá, kihányt mindent és csak sírt.

***

Emi kimerülten és zaklatottan ébredt; nem emlékezett mikor aludt el. A kezei még mindig sajogtak, de amikor megnézte magát, néhány folton kívül nem talált semmi sérülést. Nem tudta megállapítani, hogy mit művelhetett, vagy akart művelni vele a kliense. Amit a személyvédelem művelt a klienssel pedig végképp nem. Az egész eset szürreális álomnak tűnt a számára.

Ez volt az első igazi szabadnapja, de nem igazán tudta mit kezdjen magával, csak ült és bámulta a lakása falát vagy bámult ki az ablakon a Kőbánya Zónára; ellátott egészen a Népligetig, ahol a zóna fala húzódott. Dél körül úgy döntött lemegy és meglátogatja Rolandot a karbantartó irodában. Nem akart egyedül lenni.

Ebédidőben a megaépület alsó szintjén a bazár kevésbé tűnt zsúfoltnak, ahogyan az emberek a kis kifőzdék, éttermek és ételautomaták köré gyűltek. Emi átvágott a különféle árukkal és kacatokkal megrakott pultok között. Az egyik kifőzde felől áradó sült szójakolbászok illatától egy kicsit megéhezett, de a gyomra azonnal görcsbe rándult, amikor megpillantotta Gábort a használt elektronikákat áruló bazárosnál.

Ledermedt egy pillanatra, de amikor látta, hogy nem vette észre, gyorsan visszalépett és átbújt két bódé között, hogy elkerülje. Elég apró és vékony volt, hogy könnyedén átférjen a hullámlemez falak között. A bódék közül kibotladozva kis híján belerohant valakibe. A magas férfi kameralencse szemei a lányra fókuszáltak.

Emi megfagyott a rémülettől, a szíve a torkában dobogott. Várta, hogy mi fog történni, de a férfi csak mozdulatlanul meredt rá. A lány végül összeszedte a bátorságát és megmozdult. A férfi nem tett semmit, csak a tekintetével követte, ahogyan a lány elhaladt mellette, és sűrűn hátra pillantva sietett a karbantartó iroda felé.

Roland azonnal kimászott a pult mögül, amint meglátta belépni a lányt. Emi nem szólt semmit.

- Mi történt? – Roland aggódó tekintettel fürkészte az arcát.

- Tegnap megtámadott az egyik kliens – mondta végül Emi.

- Basszus. – A fiú magához szorította a lányt; Emi érezte a belőle áradó vegyszer- és olajszagot. – Megsérültél?

- Nem, nincs bajom – csóválta a fejét a lány. – Valahogy kihoztak, mielőtt bármi lett volna. Nem is láttam semmit, mert be voltam csatlakozva. Csak a vért utána.

- Legalább jól vagy. – Roland megsimogatta a lány fejét. – Mondtam, hogy valami nem stimmel ezzel az egésszel.

- Kértem, hogy ezt fejezd be – morogta Emi.

- Én csak azt mondom, hogy ki tudja mi történt valójában, hiszen…

- Roland, fejezd be! – A lány megremegett az indulattól. – Most nagyon nincs szükségem erre a szarságra. Nem elég, hogy ez történt, de még ez a két vadállat se száll le rólam. Miért kell állandóan belekötnöd az egyetlen normális döntésbe, amit egész életemben hoztam?

Roland félrevonta a tekintetét és hallgatott. Amikor végül szólásra nyitotta a száját, az iroda ajtaja kinyílt.

- És tényleg itt van!

Emi ijedten kapta oda a fejét az ismerős hangra; Gábor és hallgatag társa léptek be.

- Mi a francot akartok? – Roland maga mögé tolta Emit.

- Veled semmit. A kis barátnődnek van egy kis tartozása. – Gábor vigyorogva a lány felé intett; látványosan lassan közeledett. – Tegnap azt gondoltam, hogy ez a kis picsa vagy igazán szerencsés, vagy nagyon tud valamit. Nem csak simán lerázott minket, hanem még egy céghez is megpattant. Már majdnem le is mondtunk róla. Igaz haverom?

A mögötte álló óriásra pillantott, de az nem felelt. Belépésük óta Emit vizslatta üresen csillogó szemeivel; a lányt kirázta tőle a hideg.

- Aztán nem kiderült, hogy csak egy kupiban gürcöl – folytatta Gábor; bántóan kék szemei elégedetten villantak Emire. – Szóval jöttünk, hogy végre igaziból játszhassunk a kis testével.

Emi egészen a pultig hátrált Gábor baljóslóan villogó kék tekintete elől. Roland előkapott egy élesnek tűnő szerszámot az övéről és fenyegetően meglóbálta.

- Megöllek titeket, ha hozzáértek!

- De kis kemény valaki – szólt gúnyosan Gábor. – De ma jó kedvemben vagyok. Ha nem pattogsz és jó leszel, akkor megengedem, hogy nézd. Talán még tanulsz is valamit.

Feszült némaság telepedett a műhelyre. A két férfi fenyegető magabiztossággal meredt rájuk. Roland rendíthetetlenül nézett farkasszemet velük.

- Megvolt az esélyed – törte meg a csendet Gábor és előrelépett.

Roland a közeledő férfi felé szúrt. Az meg sem lepődött igazán; villámgyorsan csúszott be és ütötte gyomorszájon a fiút. Mire a szerszám csörömpölve földet ért, Roland feje már koppanva landolt a pulton; az orrából ömlött a vér.

- Ezért most kötelező nézned – vihogta Gábor; megragadta Roland állát és a lány felé fordította.

- Miért nem tudtok végre békén hagyni?! – sikoltotta Emi; rémülten hátrált a most már rá szegeződő tekintetek elől.

Gábor csak vigyorgott; a retináin fények pislákoltak.

- Rendben, legyen a tied az első. Megérdemled. – A kopasz, lencseszemű társára pillantott, aki már el is indult a lány felé. – De hagyj nekem is.

Mire Emi bármit tehetett volna, a kifejezéstelen tekintetű férfi már ott tornyosult előtte. A lány reszketve lapult a falnak. A férfi lehajolt és az arcába bámult; Emi hallotta a szemeiben búgó apró motorokat.

- Csak rosszabb lesz, ha ellenkezel, tudod – hallatszott Gábor.

Emi nyöszörögve tűrte, ahogyan a férfi ujjai végigcirógatták az arcát, végigsimítottak az ajkain és lecsúsztak az állán. Reszketve felsóhajtott, amikor az ujjak vékony nyaka köré fonódtak, és felhördült, amikor durván összeszorultak rajta. A férfi arca nem változott; belemarkolt a fulladozó lány ruhájába és megrántotta. A szövet recsegését és Roland fojtott káromkodását hallotta utoljára, mielőtt a néma sötétség elnyelt mindent.

Először a víz loccsanásait hallotta meg. Pár pillanattal később már látta a vizet és a rajta csillogva tükröződő csillagokat és Holdat. Még mindig kapkodta a levegőt.

- Sajnálom, hogy ilyen hirtelen kellett becsatlakoztatnom, Gál kisasszony. – A hang tulajdonosa a járdán sétált a lány felé. Talos volt az.

- Miért vagyok itt? – zihált Emi. – Megtámadtak és a barátom is veszélyben van.

- Éppen ezért van itt – közölte nyugodtan Talos. Megállt a lány előtt; az arca talán még a szokottnál is nyugodtabbnak tűnt az ezüstös éjszakába. – Irreguláris jeleket érzékeltem a biomonitorjáról, ezért közbeléptem. Mélységesen sajnálom, hogy ezen másodszor is keresztül kell mennie, ilyen rövid időn belül.

Talos arcán nem igazán látszott a sajnálat, de Emit ez most nem is érdekelte.

- De mire az emberei odaérnek már végeznek is velem – erősködött Emi. – Nem tudja, hogy ezek mire képesek.

- Az embereim? – nézett a lányra Talos. – A személyvédelem már a helyszínen van. Hamarosan biztonságban lesz.

Emi értetlenül pislogott.

- Hogyan?

- Az emberi test sokkal többre képes, mint amire az azt irányító elme lehetőséget ad neki – magyarázta Talos. – Az elme korlátai limitálják a test képességeit.

- Mit csinált velem? – kérdezte Emi döbbenten.

- Semmi olyat, ami ne lett volna leírva a szerződésben – jelentette ki Talos. – Az ön biztonsága és egészsége az én legfőbb prioritásom. Csupán ezt tettem lehetővé a leggyorsabb és leghatékonyabb módon.

Emi émelygett; fel-alá járkált, a hajába túrt és mélyeket lélegzett.

- Tudom, hogy most zaklatott – folytatta Talos. – Úgy hiszem, az lenne a…

- Küldjön vissza – szakította félbe a lány.

- Ezt nem javaslom.

- Ez az én testem – erősködött Emi. – Jogom van tudni, mi történik vele, mit csinált vele.

Talos egy pillanatig csendben meredt a lányra.

- Rendben – szólt végül. – Figyelmeztetnem kell, hogy a saját biztonsága érdekében lett lecsatlakoztatva a testéről. Az, amit tapasztalni fog, traumatikus lehet az ön számára. Kívánja mégis folytatni?

Emi egy pillanatig habozott.

- Igen – bólintott végül.

Először minden sötét volt, aztán fokozatosan tértek vissza az érzékszervei. Egy vékony kezet látott, ami egy férfi nyakába markolt; ömlött a vér. Emi felismerte a férfit; a hallgatag, lencseszemű volt az, de az arca ezúttal nem volt olyan kifejezéstelen. A kéz pedig az övé; apró, vértől mocskos. A körmei alól előkúszó fekete pengék könnyedén szelték szét a légcsövet. Érezte a vér melegét.

Fojtott, bugyborékoló nyögést hallott és kiáltozást. Előre suhant Gábor felé, aki egy méretes pengét húzott elő. Valószerűtlen reflexekkel kerülte el a férfi szúrását. A karmai végighasították a kezét; három ujját lenyesték. Emi nem tudta irányítani magát; tehetetlenül nézte, ahogyan Gábor üvöltve esik a földere, miután elveszítette mindkét szemét.

A lány még egyszer utoljára körbe fordult. Mindkét férfi a földön hevert a saját vérében; csak egyikük adott ki hangokat. Roland a pult sarkában ült; az arcán döbbenet és rémület.

Emi váratlanul kapta vissza az irányítást a teste fölött. Azonnal térdre esett és elhányta magát.

- Az Auris Medical mentője már úton van. – Talos hangját tisztán hallotta a fülében. – A megérkezésükig, kérem, maradjon a helyszínen. Az egészségbiztosítása állja a trauma kezelésének teljes költségét. Most már biztonságban van.

Emi zihálva és remegve kuporodott össze a földön, és sírva fakadt.