>>>>>[Ez a novella a Bükki Magazin Félhomály című krimi-thriller-horror pályázatára íródott, ahova 10000 leütést meg nem haladó novellákat kértek. A novella nem ért el helyezést, ezért itt osztom meg.

Itt is érzem, hogy a novella ötlete nagyobb terjedelemben jobban átadható lett volna. Később lehet újra nekiugrok, mert megérhet még egy próbát.

Íródott: 2023. április]<<<<<

Nem látod?

A hideg szellő nehéz lepelként feszült Dorka nyirkos hátának, aztán megannyi hideg kézként kúszott át a karjai alatt, a lábai között, mászott be a ruhája alá és simogatta a bőrét. A lány kényelmetlenül megborzongott. Az érzés azonban egy csapásra megszűnt, amikor barátnője sikkantására megugrott.

Bea összehúzva magát ijedten bámult valamit a parkolón túli messzeségben, ahol a lemenő nap a felhőket már aranyszínűre festette. Dorka követte a tekintetét, de nem látott semmit.

- Minden oké? – szólt halkan Dorka és megérintette Bea karját.

- Ja, csak ez a szél. Meg… – Bea elhallgatott, megdörgölte a karjait és továbbra is a távolba meredt. – Mindegy.

Dorka pár pillanatig csak csendben figyelt a barátnőjét, majd visszafordult és egy utolsó pillantást vetett a kocsi csomagtartójába nem túl szépen behajtogatott ruháikra, majd lecsukta.

- Mehetünk, ha gondolod – szólt.

Bea szótlanul ült be a volán mögé.

- Szeretnél róla beszélni? – kérdezte Dorka, miután beült mellé.

- Miről? Hogy hisztérikus vagyok és képzelődök? – kérdezett vissza indulatosan Bea és ráadta a gyújtást.

- Nem képzelődsz – vágta rá Dorka.

- Ja, mondd ezt a szervezőknek meg a rendőröknek – csattant fel Bea még ingerültebben; kiállt a kocsival és becsatlakozott a budapesti forgalomba. – Valaki megpróbált megerőszakolni a vécében, de senki nem hisz nekem, mert nem láttak senkit. Meg mert nem tudtam jó személyleírást adni. Majd arra figyelek ilyenkor.

- Én hiszek neked.

Mindketten hallgattak. Dorka az elsuhanó várost nézte, ahogyan az alkony arany színei az éjszaka tintafeketéjébe váltottak és az utcákat elöntötték a lámpák narancssárga fényei. Beára pillantott, aki némán figyelte az utat. Szeretett volna neki mondani valamit, ami egy csapásra megoldja a történteket, de nem tudta mit lehetne ilyenkor mondani vagy tenni. Talán semmit.

Dorka hátradőlt az ülésben és behunyta a szemét. Hallotta, ahogyan kint zúgott a szél, süvített az autó körül és meg-meglökte azt. Hirtelen puha, jeges tenyér terült az arcára, majd szétmállott, amikor az egész teste összerándult. Riadtan körbepillantott; a hűvös érzet ott lebegett a levegőben.

Mielőtt megszólalhatott volna, Bea váratlanul felkiáltott és idegesen a combjait kezdte csapkodni és dörzsölni.

- Te fogtad meg a lábam? – kérdezte és zavarodottan fészkelődni kezdett.

- Nem, én csak…

Dorka nem tudta befejezni, mert az autó hirtelen lefékezett; hallani lehetett a kerekek csikorgását. A kocsi hátulja kicsúszott és kis híján keresztbe álltak az úton. Dorka nekiesett volna a műszerfalnak, ha az öve nem tartja vissza.

Bea zihálva markolta a kormányt.

- Láttad? – Bea rémülten nézett Dorkára, majd ismét kinézett az ablakon; az arcára bizonytalanság ült ki.

Dorka kinézett a sötétbe. Már a városon kívül jártak; nem látott semmit a lámpák fényében és azon túl sem.

- Mi volt az? – kérdezte aggódó tekintettel.

- Olyan volt, mintha…

Bea elhallgatott. Megdörgölte a szemeit, majd egy sóhajjal nekitámasztotta a fejét a kormánynak.

Dorka megérintette a lány karját, aki erre megrándult.

– Megállhatunk egy pár percre, ha gondolod.

- Nem – csóválta a fejét Bea. – Minél előbb haza akarok érni.

- Akkor miért nem jössz fel hozzám? Ott aludhatsz, nincs otthon senki. Legalább nem leszel egyedül.

Bea pillanatokig csak szótlanul bámulta az utat.

- Az lehet jó lenne – szólalt meg végül és fáradtan a barátnőjére mosolygott. – Köszi.

Az utak már elég üresek voltak, mire megérkeztek. Felmásztak a harmadik emeletre, ahol Dorka kinyitotta az ajtót és beléptek a csendes lakásba; az uralkodó sötétet a felkapcsolódó lámpa fénye egy szempillantás alatt elűzte.

- Zuhanyozhatsz először, ha akarsz – mondta Dorka, miközben megrázta az izzadtságtól a testéhez tapadó pólóját. – Mindjárt adok törölközőt. – Kinyújtózkodott, hogy a beépített szekrény felső részéből előhalásszon egy törölközőt. – Anyám csak holnap jön, úgyhogy azt csinálunk, amit akarunk.

- Az valószínűleg az azonnali elalvás lesz – ásította Bea.

- Na, igen – nevetett Dorka és átnyújtotta a lila törölközőt. – Majd csak azt döntsd el, hogy hol szeretnél aludni. A nagyszobában vagy velem. Nem horkolok állítólag.

- Azt majd meglátjuk – vetett egy játékos mosolyt Bea a barátnőjére, majd belépett a fürdőbe.

- Addig csinálok egy teát – kiabált át az ajtón Dorka. – Barackos jó lesz?

Dorka a konyhába ment; hallotta a víz csobogását a fürdőből. Elővett két bögrét, megtöltötte őket vízzel és már tette volna be őket a mikróba, amikor kopogást hallott a bejárati ajtó felől. Először azt hitte, képzelődik. Aztán újból hallotta. Háromszor, egymás után. Nem is igazán koppanások voltak, hanem inkább tompa puffanások.

Dorka az ajtóhoz lépdelt, miközben a puffanások harmadszor is megismétlődtek. A lány kinézett a kukucskálón, de nem látott senkit a sötét folyosón.

Újabb három puffanás.

Kinyitotta az ajtót és kinézett. Huzat csapott az arcába olyan erővel, hogy egy kicsit meg is tántorította. Érezte, ahogyan hűvös lepelként simul a testének, belepi az arcát, a hajába túr, átcsúszik a karja alatt és a lábai között. A következő pillanatban abba is maradt.

Nem állt odakint senki. Kilépett a folyosóra, felkapcsolta a világítást, és áthajolt a korláton; a lépcsőházban nem volt mozgás.

Mikor visszament a lakásba, Bea ijedt kiáltását hallotta a fürdőből.

- Dorka! Ott vagy?!

A lány odasietett. A fürdő ajtaja résnyire nyitva volt. Belépve megcsapta a párás levegő; Bea sziluettje a fürdőkabin homályos üvege mögött állt.

- Itt vagyok. Mi a baj?

A kabin ajtajai zörögve félrecsúsztak és Bea óvatosan kidugta a fejét; nedves hajáráról csöpögött a víz, remegő tekintettel nézett Dorkára.

- Te jöttél be az előbb?

- Nem – válaszolta Dorka. – Kint voltam. Hallottam valamit, azt néztem meg.

Bea idegesen körbepillantott, majd kilépett a kabinból. Dorka odanyújtotta neki a törölközőjét.

- Valaki benyitott. – A lány magaköré tekerte a törölközőt. – Hallottam az ajtó nyílását, meg éreztem a hideget.

- Lehet a húzta nyitotta ki – mondta Dorka és megmozgatta a kilincset. – Elég régi a zár és amikor kinyitottam az ajtót erős huzat jött be.

- Itt állt valaki. Láttam az üvegen keresztül – erősködött Bea.

- Nincs itt senki, csak mi. – Dorka közelebb lépett Beához, megérintette a nedves vállát és rámosolygott.

Bea bizonytalanul nézett magaelé, majd viszonozta a mosolyt.

Dorka segített neki megtörölközni és megszárítani a haját. A lány úgy tűnt megnyugodott a közelségétől.

- Bocs, hogy ilyen… szétesett vagyok – sajnálkozott Bea. – Nem vagyok valami jól.

A lány fürdőköntösben ücsörgött a konyhában és Dorkát figyelte, ahogyan a mikróba rakja a bögréket.

- Semmi gond. – Dorka beállította mikró időzítőjét, ami búgva bekapcsolt. – Ugye, hogy jó ötlet volt, hogy idejöttél? Nem kell egyedül lenned, tudod.

- Ja, tudom. Köszi. – Bea arcára egy kis mosoly kúszott.

- Erre vannak a legjobb barátok, nem?

Dorka a konyha sarkába lépdelt és kinyitotta a felső szekrényt, hogy elővegye a teafiltereket. A teste összerándult, amikor valami hűvös körülölelte a derekát, de mielőtt elgondolkodhatott volna azon, hogy mi az, Bea sikolya kizökkentette. Dorkának ideje sem volt megnézni mi történt, mert a barátnője olyan lendülettel rohant belé, hogy majdnem elesett.

- Valaki van itt – dadogta rémülten a konyhaajtóra mutogatva. – Ott állt az ajtóban.

- Ki? Láttad? – Dorka az ajtóra pillantott.

Bea a fejét csóválta.

Dorka óvatosan az ajtóhoz ment és kidugta a fejét a sötét folyosóra. Egy gyors mozdulattal felkapcsolta a villanyt; nem látott senkit.

- Láttad, hogy merre ment? – fordult vissza.

- Nem – suttogta Bea és a barátnőjéhez lépkedett.

Dorka kilépett a folyosóra és Beával a nyomában elindultak a lakásban.

Először a közelebbi, kisebbik szobába pillantottak be, de ott nem volt senki. Hely sem volt arra, hogy valaki elbújjon odabent. A következőnek a fürdőbe néztek be; itt sem láttak senkit. A zuhanykabin is üres volt. Utolsónak a folyosó végén lévő nagyszoba felé vették az irányt.

Dorka kételkedett benne, hogy bárki lenne rajtuk kívül a lakásban. Az ajtó zárva volt és ha be is jött volna valaki ott, hallották volna. Az pedig kizárt volt, hogy az erkélyen jött volna be, mert a harmadikon voltak. Beát azonban valamitől nagyon megrémült.

A nagyszobába belépve hűvös szellő csapott az arcába és furakodott el mellette az ajtóban. Megborzongott. Kapkodva nyúlkált a villanykapcsoló után. A fény végül betöltötte a szobát; senki nem volt bent.

- Senki – jelentett ki Dorka; kirázta a hideg, amikor a szobát belengő hűvös, nehéz levegő újból a testének feszült.

Beára pillantott, akinek az arcán olyan iszonyat ült, amit Dorka még soha nem látott senkin.

- Úristen, ott! – kiáltotta a lány és a szobába mutatott.

Dorka azonnal odafordult, a hűs levegő az arcához simult; nem látott semmit.

- Hol?

- Ott van! Nem látod?! – sikoltozott Bea.

Dorka kétségbeesetten próbálta látni, amit a barátnője. De nem látta és ez kezdte megijeszteni.

- Nincs ott semmi!

A hideg szellő erősebben süvített el kettejük közt.

- De ott van! Miért nem látod?! – Bea sírva fakadt rémületében.

A lány pánikba esve hátrált, majd sikoltva elrohant. Dorka kisvártatva utánaeredt; a huzat süvített mellette.

Bea berontott a fürdőbe; a kis retesz zörögve a helyére kattant, mire Dorka odaért.

- Nyisd ki, Bea! – mondta Dorka. – Nincs itt senki, csak én.

- Nem. Itt van – zokogta Bea az ajtó mögött; már alig volt érthető a beszéde.

- Engedj be. Hadd segítsek.

Pár pillanatig csak a sírás hallatszott, amit egy iszonyattal teli sikoly szakított félbe. Dorka ijedtében majdnem hanyatt esett. Aztán Bea hangja olyan hirtelenséggel hallgatott el, mintha elvágták volna. A csend olyan mély volt, hogy Dorka hallotta a saját szívverését.

- Bea?

Nem jött válasz.

Megpróbálta kinyitni az ajtót; zárva volt. Rángatta az ajtót, majd nekifeszült és többször erősen nekivetette magát, ameddig a retesz nyelvét fogó szeg ki nem fordult az ajtófélfából.

Dorka megdermedt az ajtóban és döbbenten meredt a fürdőköntösre, ami félig a zuhanykabinba esve hevert a földön. Bea nem volt sehol.

A helyiséget belengő sűrű, hűvös levegő körülölelte Dorka testét, majd végigkúszva rajta kisuhant az ajtón.