>>>>>[Ez a novella a Rövid történetek kalandsorozat "Vadászkutyák" történetének eseményei után játszódik nem sokkal. Miután Doris leordította Irnik fejét a történtek miatt meglátogatta a férfit, hogy higgadtan átbeszéljék a dolgokat.
A kaland után elég komolyan fellángolt az árulózás a karakterek között (Snake a régi katonatársát árulózta le pl.), amiért barátaik és ismerőseik (Lance esetében rokon) az "ellenség" oldaláról rájuk lőttek. Ennek apropóján jutott eszembe, hogy Doris és Irnik hogyan kezelik ezt. Mondani sem kell, hogy a tény, hogy Irnik eléggé megverte Doris-t, cserébe a nő konkrétan lelőtte a férfit, nem különösebben okozott szakadást köztük. Ez egyrészt annak tudható be, hogy már igen régi a kapcsolatuk, ráadásul ők évekig komolyan lövöldöztek egymásra mielőtt ilyen közel kerültek volna egymáshoz. Az is fontos, hogy bár egy ilyen helyzetben adnak egymásnak rendesen, elvégre mindkettejüknek van egy célja, amit el akar érni és ami sajnos ütközik a másikéval, de soha nem törnének egymás életére.
Visszahoztam Krisztát is, a kislányt, akit Doris mentett ki és hozott el Irnikhez. A kislány egészen új kérdéseket és konfliktusokat hozott elő kettejük között.
Szereplők:
- Doris Hauzer, Knight Errant százados
- Irnik, Magyar Honvédség ex-Rohamlövésze, ex-zsoldos
- Kriszta, árva kislány
Íródott: 2016.09.06.]<<<<<
Bukott Angyalok
"A gyerekek akkor is szeretik a szavak dallamát, ha nem értik őket."- Richard Dawkins
Csöngettek. Irnik felállt. Kriszta feltérdelt a kanapére és a háttámla mögül figyelte, ahogy a férfi az ajtóhoz megy.
- Elbújjak? -kérdezte a kislány.
- Az attól függ -fordult vissza mosolyogva Irnik. -Csináltál valami rosszat?
Kriszta megrázta a fejét.
- Akkor nem kell. Ő csak a rosszakat viszi el.
Kinyitotta az ajtót, ami mögött egy hófehér arcú, kék szemű nő állt.
- Ha megint kiabálni akarsz, akkor jobb ha elmész -mondta a férfi.
- Nem fogok kiabálni -mondta Doris. -Már lenyugodtam.
Irnik félreállt az ajtóból.
- Az a szemétláda halált érdemelt, de... -a nő elhallgatott, ahogy megpillantotta a kanapé támlája mögül kukucskáló kislányt. -Ő is itt van?
- Amint látod. Ne aggódj, nem harap -a férfi intett a kislánynak. -Tökfej, gyere ide.
- Nem is az, hanem...
- A haj?
- Igen. Miért lila a haja? -fordult gyanakodva Doris Irnikhez.
- Alig van közöm hozzá. Ő választotta a színt. Látott valami rajzfilmet és annak a hősnőjének volt lila haja. Szerintem onnan jött.
Kriszta odasietett eléjük és csodálattal nézett fel a magas nőre.
- Hogy van? -kérdezte Doris.
- Kérdezd meg tőle -mondta Irnik. -Nem mérges kislány.
- Tudod, hogy nem beszélem a nyelvet annyira.
- Akkor kérdezd angolul. Már tud egy kicsit. Egész gyorsan tanul.
Doris lenézett a kislányra, aki úgy nézett rá mint aki életében nem látott még embert, aztán újra a férfira pillantott.
- Próbálj meg úgy viselkedni mint egy normális ember -mosolyogta Irnik és vállon veregette a nőt. -Nem olyan nehéz. Menni fog.
Doris a férfira morgott, aztán leguggolt a kislány elé, aki megszeppenten összehúzta magát.
- Szia, Kriszta -integetett a nő és a kislányra mosolygott.
- Szia -felelte a Kriszta és félénken félrekapta a tekintetét.
A nő felnézett Irnikre, aki csak vigyorogva felmutatta az hüvelykujját. Doris csalódottan megrázta a fejét és visszafordult a kislányhoz.
- És hogy vagy?
- Jól.
- Az jó. És szeretsz itt lenni?
- Ühüm -bólogatott Kriszta.
- Azelőtt be nem állt a szája -szólt Irnik. -Rólad beszélt folyton. Most meg mikor itt vagy teljesen meg van kukulva.
- Nem baj. Majd idővel -a kislányra mosolygott, megsimogatta a fejét és felállt. -Kell neki egy kis idő.
- Na, ugye, hogy nem is volt olyan nehéz emberként viselkedni -mondta Irnik, amire a nő reakciója csak egy nem túl szívélyes pillantás volt. -Tökfej, most mi mindenféle szörnyen unalmas felnőtt dologról fogunk beszélni, de később játszunk tovább, jó?
- Oké.
Doris és Irnik leültek az asztalhoz. Kriszta visszamászott a kanapéra, de trideo helyett kettejüket figyelte.
- Kérdezhetek valamit? -szólalt meg a nő.
- Ne kímélj -dőlt hátra Irnik.
- Miért voltatok ott? Mi volt a feladatotok?
A férfi sóhajtott egyet és megdörzsölte az orrnyergét. Nem válaszolt azonnal, hanem pár pillanatig Doris komoly arcát figyelte.
- Fel kellett volna szednünk a fickót és leszállítani -mondta végül.
- Akkor nem ti öltétek meg?
- De nem ám, ahogy már korábban is mondtam. Nekünk élve kellett. Valószínűleg egy másik csapat volt, akiknek a bérlője másképpen gondolta.
- Mert a bérlőjük valaki az Ares-tól volt, aki ellen Wakeman-nek volt bizonyítéka és úgy döntött elvarrja a szálakat.
A nő elhallgatott és hosszú pillanatokig csak csendben ültek. Végül Irnik morogva törte meg a csöndet.
- Tudom, hogy ez most nagyon szar, de nem tudsz arra lőni amit nem látsz.
- Tudom -sóhajtotta Doris.
- Legközelebb úgyis elkapod a töküket, mert te aztán nem az a fajta vagy, aki feladja. Én már csak tudom. Addig meg pihenj egy kicsit. Mikor volt utoljára, hogy nem a munkával foglalkoztál?
Doris lenézett az üres asztallapra. Lehúzta a kesztyűit felfedve fehér bal és matt fekete, mechanikus jobb kezét.
- Tudod mi a furcsa? -kezdte. -Hogy nem látok nálad italt és engem sem kínáltál meg semmivel, ahogy szoktál.
- Viccelsz? Itt van egy gyerek. Nem akarok rossz példát mutatni.
- Cigi sem?
- Cigi sem.
A nő elmosolyodott.
- Milyen felelősségteljes lettél.
- Bírom a kölyköket, meg mindigis szerettem volna egyet, csak az összes golyómat a szibériai tajgán hagytam.
Mindketten a Kriszta felé fordultak, aki már a trideót nézte.
- Aranyos kislány -mondta Doris.
- Az -válaszolta Irnik és egy kicsit kiegyenesedett a mosolya. -Miért van az az érzésem, hogy valami olyasmit fogsz mondani, amit nem akarok hallani?
- Figyelj, Irnik -kezdte a nő halkan mintha attól félen, hogy Kriszta meghallja. -Beszéltem pár emberrel. Ha beviszem kislányt, akkor védelem alá veszik. Nem fognak semmit sem kérdezni. Kapni fog RASZ-t, bekerül egy családhoz, iskolába fog járni...
- Nem -vágott közbe a férfi olyan komoly arccal, amit Doris még talán soha nem látott tőle.
- Irnik, ez...
- Nagyon jól tudod mit fognak csinálni. Ki fogják toloncolni, hogy megint eladhassák rabszolgának. Vagy meg bedugják valami árvaházba, ami tulajdonképpen ugyan az. Őket nem érdekli...
- Irnik, figyelj rám! Nem maradhat itt, ezt te is nagyon jól tudod.
- És a megoldás az, hogy bedobod egy hiénákkal teli verembe? Neked kellene a legjobban tudod, hogy a rendszer mennyire nem működik. Krisztának nem egy rakás öltönyös nagyfejűre van szüksége, hanem egy családra.
- De mi nem vagyunk család bármennyire is szeretnéd! Te nem vagy az apja és én nem vagyok anyja!
- De lehetnénk.
Doris megdörzsölte az arcát és sóhajtott egyet.
- Ez egy kislány, Irnik. Figyelemre van szüksége normális emberektől, nem tőlünk. Mi van ha egyik nap egyszerűen nem jössz haza hozzá? Akkor mi lesz vele?
- Soha nem hagynám el -mondta Irnik komolyan.
- Tudod jól, hogy ez nem így működik. Gondolkodj már végre felnőtt emberként! Ez nem egy háziállat, hanem egy gyerek!
- Ezt nekem mondod, mikor mindenki eddig csak kihasználta Krisztát, kézről kézre adták, még a saját családja is eladta! Mindenki elhagyta és bántotta kivéve kettőnket! Én nem fogom eldobni és nem is fogom hagyni, hogy elvegyék tőlem!
- Semmit sem tudsz arról, hogy egy gyereknek mire van szüksége! Nem veheted el tőle, hogy normális élete legyen!
Egyszerre hallgattak el ahogy észrevették, hogy már szinte kiabáltak egymással. Ahogy hátranéztek látták, hogy Kriszta megint őket nézte. Csöndbe burkolóztak és csak néztek maguk elé. Aztán a nő érezte, ahogy a férfi keze az ő kezére csúszik. Doris felpillantott és egy sokkal öregebb és meggyötörtebb férfit látott maga előtt, aki segítségkérően nézett rá.
- Miért nem tudod őt elengedni? -kérdezte a nő halkan. -Mitől félsz?
- Hogy egyedül maradok.
A nő kérdően nézett Irnikre.
- Tudod, hogy a kiberzombiknak már nincsenek érzéseik...
- Már megint ez? Nem vagy kiberzombi.
- Egy lépés választ el a kiberpszichózistól. Érzem, hogy kezdek megbolondulni. És amikor elveszítem az irányítást, akkor rossz dolgok történnek. És ez nem lesz már jobb. Ezért kellenek emberek körém, normális emberek, akik segítenek, hogy normális maradjak. És Kriszta segít -a férfi megszorította Doris kezét. -Ezért kérlek, hogy ne vedd el őt tőlem.
Doris egyenesen a férfi fáradt szemeibe nézett.
- Nem akarom őt elvenni tőled, de neki is ugyanannyira szüksége van segítségre és normális emberekre mint neked. Tudom, hogy jót akarsz, de ha törődsz vele és szereted, el kell elengedned. Érted?
Irnik lenézett és csöndben bámulta az asztallapot.
- Érzelmileg túlságosan kötődsz -folytatta a nő -és tudod, hogy ez nem jó. Te is tudod, hogy problémáid vannak, de ő nem tud segíteni neked. Neki van szüksége a te segítségedre.
A férfi sokáig nem szólt, végül bólogatni kezdett.
- Igazad van. Igazad van mint mindig -Irnik felnézett és a nőre mosolygott. -Egy seggfej vagyok. Jó, hogy legalább te látod és meg tudsz állítani mielőtt valami hülyeséget csinálnék. De szeretnék kérni valamit. Ne hagyj ki ebből. Ne csináld nélkülem.
- Nem fogom. Együtt találjuk majd ki, hogy mi legyen.
- Köszönöm.
Kriszta végig figyelte őket, de azonnal elbújt a kanapé támlája mögé mikor felé fordultak.
- Beszélgess vele egy kicsit -mondta Irnik. -Sokat jelentene neki.
- Nem hiszem, hogy értené amit mondok.
- Nem az a lényeg. Csak beszélj vele, tudod, mint egy normális ember. Talán még tanulsz is valamit.
- Jól van -mondta Doris és felállt. -De te is jössz.
- Persze, csak ki kell mennem.
A férfi elindult a mosdóba, de az ajtajában visszafordult. Nézte, ahogy Doris leült Kriszta mellé.
- Szia -mosolygott a nő, miközben próbálta kiejteni a szavakat. -Mit nézel?
- Ezt a könyvet -válaszolt a kislány. -Irnik vette nekem. Megnézed?
Megmutatta a kommlinket Doris-nak. A nő a kezébe vette és Kriszta mutogatva magyarázott neki.
- Ebből tanulok. Látod.
Megnyomott a képernyőn valamit mire az angolul azt mondta, hogy "kert".
- Kert -ismételte a kislány boldogan.
- Ügyes... lenni... van... -próbálkozott a nő.
- Azt úgy mondják "ügyes vagy" -javította Kriszta. -Mondd te is. Ügyes vagy.
- Ügyes... vagy.
- Igen. Ügyes vagy -vigyorogta a kislány.
- Köszönöm -mosolyogta a nő és rámutatott valami másra. - És ez mi?
- Ház. Azt meg úgy mondják "ház".
- Ház -ismételte Doris és az ujjával tovább lapozott a digitális könyvben.
A kislány arcára hirtelen csodálkozás ült ki, ahogy meglátta a nő fekete, gépkezét.
- Ööö... a kéz. Mi? -erőlködött az angol szavakkal, de végül feladta. -Mi történt a kezeddel?
- Beteg volt -mondta Doris.
- Megfoghatom? -kérdezte Kriszta és kinyújtotta a kezeit felé.
A nő odanyújtotta és a kislány apró kezeibe vette a fémkezet. Nyomkodta, simogatta, vizsgálgatta. A kiberkéz ujjai lassan és finoman rátekeredtek Kriszta pici, puha kezére.
- Fáj? -kérdezte a kislány aggódva.
- Nem, nem fáj -válaszolta Doris mosolyogva.
Irnik hátulról figyelte őket, majd egy reszkető sóhaj után végül bement a mosdóba.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.