>>>>>[A történeteim során próbáltam mindig az időben is rendben tartani mindent, hogy minden kaland és esemény a megfelelő időben történjen. A karakterek a játékot 2075 februárjában kezdték. Ez a novella 2075 december 31-én játszódik és ez zárja le az évet. A karakterek (JK-k és NJK-k egyaránt) rengeteg dolgon keresztülmentek ezalatt az idő alatt.
Korábbi novellákban (A Torony, Az adakozás ideje) már elkezdtem kibontani Vance és Frida kapcsolatát. Ez a novella továbbviszi kettejük vonalát, továbbá bekerül a képbe Cassie is, hogy milyen az élete hónapokkal azután, hogy Snake Frida gondjaira bízta.
Szereplők:
- Cassie North, transzhumán prototípus IRIS kiberaggyal
- Frida, a tűzboszorkány/tűzkirálynő
- Vance, a Megperzselt Fiú
Kép: http://mariaamanda.deviantart.com
Íródott: 2017.07.09.]<<<<<
Fény az éjszakában
"Tanárként az a feladatom, hogy a diákok megtalálják a saját útjukat."
- Szíj Kamilla
Cassie elindult felfelé a lépcsőházban. Választhatta volna a liftet is, de nem bízott benne, így egy elég hosszú lépcsőzés várt rá. De inkább ez, minthogy váratlanul beragadjon két szint közé és ott legyen kénytelen tölteni meghatározhatatlan mennyiségű időt, vagy rosszabb esetben lezuhanjon a liftaknába, vagy bármi a kettő véglet között, mert nem egy jól karbantartott felvonóról volt szó.
A harmadik emeletnél jár, mikor egy ork férfi jött vele szemben a szűk lépcsőn. A helyi bandával, a Királyokkal, volt, a dzsekijén lévő sárkány emblémáról könnyen rájött lány, mivel a környék tele volt vele.
- Hello -köszönt Cassie, hogy oldja az idegességét.
A megszokottnál is kisebbnek érezte magát a hatalmas ember előtt. A lány ijedtségéhez még hozzáadott az ork betonszerű arckifejezése és pörölyhöz hasonló állkapcsa is.
A bandatag végigmérte lassan a lányt, aki ijedtében még kisebbre húzta össze magát. Soha senki nem bántotta még itt, mert a banda vezetője és a helyi boszorkány -akitől mindenki tart valamilyen formában -a védelmükbe vették, de ettől még nem igazán érezte magát biztonságban. Látott már igen komoly verekedéseket kitörni és fegyvereket, igaziakat és többet mint valaha életében. De ami a leginkább megijesztette, hogy az itteniek számára ez volt a normális.
- Hello -morogta végül a bandatag és félreállt.
- Köszi -mosolygott kínjában Cassie, ahogy fel sem pillantva sietett tovább.
A másik dolog, ami miatt most kicsit jobban félt, mert egyedül volt. Általában Jo-val ment mindenhova, mert a lány már elég jól ismerte a helyet és az itt élőket és volt olyan rendes, hogy figyelt rá és segített neki. De nem akart folyton mások nyakán lógni.
A legfelső emelet csendes volt és üres. Legalábbis azt mesélték neki, mert az egész emelet a boszorkányé volt és a pletykák szerint furcsa dolgok szoktak történni idefent, ami miatt nem nagyon akart senki itt maradni. Ahogy sétált végig a visszhangos folyosón az egyetlen hang, amit hallott először csak a lehullott vakolat és a taposókő maradványainak ropogása volt a tornacipője talpa alatt. Aztán meghallotta valaki más hangját tompán átszűrődni a falakon. Közeledve a céljához egyre jobban kivehetővé vált a hang. Valaki énekelt, és nem érte meglepetésként, hogy az ének a mögül az ajtó mögül jött, amit ő is keresett.
Egy nő énekelt valami elég szomorú dalt, de nem tudta milyen nyelven. Hallgatta egy darabig, aztán óvatosan bekopogott. Egy pillanat múlva valami motoszkálni kezdett az ajtó mögött, de az ének nem maradt abba. A zár kattant és az ajtó kinyílt, mögüle pedig egy ork feje bukkant elő. Az arcának az egyik felét kisebb égési hegek borították. A szemei tágra nyíltak a meglepettségtől, ahogy meglátta a lányt.
- Cassie?
- Szia, Vance. Én csak...
A fiú hátrapillantott a szobába, majd kitárta az ajtót és kilépett, ami lehetőséget adott Cassie-nek, hogy bepillantson a lakásba. Fekete ruhában egy szőke nő térdelt odabent és énekelt. Nem is igazán énekelt, inkább már zokogott és a mozdulataiból és az akadozó hangjából is úgy tűnt, mintha könyörögne. Aztán Vance eltakarta a szobát előle és becsukta az ajtót.
- Mit akarsz? -kérdezte idegesen suttogva az ork fiú.
- Csak Fridával szerettem volna beszélni -suttogta a lány is. -Rosszkor jöttem?
- Hát...
Cassie az ajtóra pillantott.
- Sírt? -kérdezte tétován.
- Igen. Néha csinálja.
- Miért?
- Nem tudom -vonta meg a vállát Vance. -Azt hiszem a szellemekkel beszél, de akkor nem szokott ilyen lenni.
- Értem. Akkor majd később visszajövök.
A lány tétován megfordult, hogy visszamenjen a lépcsők felé.
- Hé, Cassie!
Visszafordult a fiúhoz, aki idegesen vakarta a fejét.
- Csak azon gondolkoztam -folytatta Vance -, hogy majd megyek ki venni egy két dolgot és, hogy nincs-e kedved jönni?
- Ma?
- Nem -rázta a fejét az ork. -Majd mikor vége ennek az egésznek. Pár nap múlva. Ha esetleg kell neked is valami, akkor mehetünk ketten.
- Persze, miért is ne -rántotta meg a vállát a lány -, de hova szoktál menni, mert...
- Csak ide a közelbe -vágta rá Vance. -Nem szokott gáz lenni. Egy csomószor járok arra dolgokat venni.
- Oké, akkor menjünk -mosolyogta Cassie. -Úgyis körbe akartam nézni jobban, ha már itt vagyok.
- Király -vigyorodott el Vance, aztán kissé zavartan még hozzátette: -Meg... ööö... van egy hely és nincs esetleg kedved...
A mögötte lévő ajtó hirtelen kinyílt. Egy magas, aranyszőke, tünde nő bújt elő mögüle fekete kabátban. Végignézett a kint ácsorgó pároson. Kék szemei és az arca piros volt, mint aki sírt. - Fényes és boldog napot, Cassie! -üdvözölte mosolyogva a nő. -Megzavartam talán valamit?
- Nem, mi csak beszélgettünk -mondta Vance zavartan. -Igazából veled szeretett volna, de elfoglalt voltál.
- Hát, most már nem vagyok -mosolygott tovább Frida, ami kisírt szemei mellett kicsit erőltetettnek tűnt Cassie számára. -Gyertek be.
Ahogy beléptek a lakásba Cassie-t egyből valami különös, de kellemes illat csapta meg, amit nem tudott beazonosítani. A szoba közepén egy nagy asztal állt rajta mindenféle edények, üvegek, lombikok és kövek. A falak melletti szekrényeken szárított növények lógtak és különféle üvegcsék sorakoztak. Oldalt pedig, ahol a nőt látta korábban térdelni, egy tál hevert, amiből füst szállt fel.
- Vance! -hallatszott Frida a belső szobából. -Megcsináltad, amire kértelek?
- Igen -válaszolta a fiú és a szekrényekhez ment, amik előtt kettő kartondoboz hevert. Leguggolt melléjük és az egyikbe beletúrt. -Az alapanyagokat összeraktam ide. A többit meg felvittem már a tetőre.
- Remek -lépett elő a nő az oldalsó szobából egy kéttenyérnyi méretű kis ládikóval a kezében. -Cassie, ha megkérlek, segítenél nekünk felvinni azokat a tetőre?
- Persze.
A lány kissé bizonytalanul lépett oda az ork fiúhoz, aki a kezébe adta az egyik dobozt, ami televolt üvegcsékkel és összekötözött füvekkel. Kifelé menet úgy érezte, mintha akaratán kívül valami mágikus dolog közepébe csöppent volna. Szorosan fogta a dobozt attól félve, hogy felrobban, ha elejti, vagy az üvegek kicsit erősebben koccannak össze.
- És miről szerettél volna beszélni? -kérdezte Frida, ahogy haladtak a lépcsőház felé.
A lány annyira koncentrált a dobozra, hogy összerezzent, amire az üvegek hangos csörömpöléssel válaszoltak.
- Ö, ja, igen. -dadogta.
Oldalra pillantott Vance-re, aki kíváncsian nézett vissza rá.
- Nyugodtan beszélhetsz -mondta a nő. -Egyikünk sem adja tovább.
- Nem olyan nagy dolog. Csak, hogy ha van valakinek egy képessége -vagy valami ilyesmije -, akkor úgy is tanulja meg használni, ha tudja, hogy bele is halhat? Vagy inkább felejtse el és éljen tovább nélküle?
Frida kíváncsian odafordult a lányhoz és belebámult a szemeibe. Cassie akaratlanul is nyelt egyet. Úgy érezte a nő kék szemei belelátnak a fejébe. A rémhíreket, amiket hallott a mágusokról, meg főleg, amiket itt meséltek neki a mágusnőről, ez akár igaz is lehetett.
- Furcsa kérdés ez egy ilyen fiatal lánytól -mondta.
Vance a hátával nekifeszült a rozsdás fémajtónak a lépcsősor legtetején. Kitolta és ott állt, ameddig Cassie és Frida el nem sétált mellette. A tető üres volt és szürke hamu borította, ami gyakori hamueső miatt nem is volt csoda, kivéve a közepét. Ott ugyanis elsöpörték a hamut és egy kupac állt mindenféle dolgokból. Cassie főleg fát, rongyokat és bútorok darabjait látta a halomban. A távolban pedig a beton és üveg város épületei sorakoztak, mint különböző nagyságú és színű építőkockák.
- Azt csak rakd le oda -intett Frida a párkány felé. -Vance, hozd ide a krétákat, kérlek.
Cassie óvatosan lerakta a dobozt, majd megütközve látta, ahogy Vance szinte csak ledobta a nála lévőt, beletúrt, majd indult is a tető közepénél guggoló nőhöz. A lány is odasétált.
- Csak válogasd szét őket -magyarázta a fiúnak a nő -utána megyek és megmutatom, hogyan kell a többit.
- Jó -bólintott Vance és visszasietett a dobozokhoz.
Cassie közelebb húzódott, hogy jobban lássa mit csinál Frida, de közben a lélegzetét is visszatartotta nehogy megzavarja. Fehér krétával vonalakat, görbéket és egyeneseket rajzolt, amik hipnotikusan egymásba olvadva különös jelekké álltak össze.
- Szóval -szólalt meg hirtelen a nő -honnan is jött ez a kérdés?
Cassie kicsit megugrott, ahogy kizökkent a bizarr szimbólumok bűvöletéből.
- Hát, igazából csak gondolkodtam.
Ahogy a mondat elhagyta a száját meg is bánta és el nem tudta képzelni hogyan volt képes ekkora marhaságot mondani. Frida abbahagyta a rajzolást egy pillanatra és felnézett a lányra. Látta a mosolyán, hogy ő is ezt gondolja.
- Érdekes dolgokon gondolkodsz -jegyezte meg a nő és visszatért a rajzoláshoz. -Egyfajta "képességet" említettél, igaz?
- Igen.
- Csak egyfajta képességet ismerek, amivel van is tapasztalatom -kezdte. -A mágia. Nevezik Tehetségnek, Ajándéknak és még sok másnak. Mikor életre kel, azt Ébredésnek szokás nevezni, de rengeteg más neve van ennek is. Nem tudom, hogy ez-e az, amire gondoltál, de ezzel elég könnyen megválaszolható a kérdésed.
Frida felállt és lenézett a lányra. Hosszan bámult a szemébe, amitől Cassie-t ismét elöntötte az az érzés, hogy belé lát. Aztán pár lépést odébb ment, leguggolt és egy újabb jelet kezdett el rajzolni.
- A mágia egy kaotikus, örökké változó dolog -szólt Frida végül. -Hogy meg tud-e ölni? Nagyon is. Bármelyik pillanatban bármi történhet, ami az életembe kerülhet, ha használom. Ennek ellenére mégis megtanultam irányítani és használni. Tudod miért?
- Mert veszélyesebb lenne, ha nem tudnád irányítani? -kérdezte bizonytalanul Cassie.
- Pontosan -helyeselt a nő. -Az érzelmek és a természet energiái azok, amikből a Felébredtek a hatalmukat nyerik. Ezek óriási erők, amiket ha képtelen valaki irányítani, akkor ő maga és a környezete is az áldozatává válhat. Akár a természettel való összhangnak tekintjük a mágiát, akár az uralmának abban szinte mindenki egyetért, hogy a természet erősebb nálunk és ha nem tudjuk hogyan kezeljük, elpusztít minket.
A nő felállt.
- Nézzétek -bökött a fejével Cassie mögé.
A lány ekkor vette csak észre, hogy Vance is ott állt mellette. A távolban Mount Rainier magasodott tekintélyt parancsolóan és füstölgött békésen magában.
- Mikor a Tűz fellángolt bennem -folytatta Frida -első kézből tapasztaltam meg az irányítatlan érzelmek pusztító erejét. Mindig amikor felnézek a vulkánra, eszembe jut, hogy én is olyan voltam, mint ő. Kívülről békés, de belül zabolázatlanul és kiszámíthatatlanul fortyog a pusztító energia. De arra is emlékeztet, hogy most már nem vagyok a Tűz kegyelmére bízva. Nem is uralom a Tüzet. Most már én vagyok a Tűz.
- Tényleg ennyire veszélyes a mágia? -kérdezte Cassie.
A nő mosolyogva a lányra nézett.
- Egy asztalon heverő kés veszélyes? -kérdezett vissza.
Cassie kérdően Vance-re pillantott.
- Nem -válaszolta a fiú végül.
- Így van -helyeselt a nő. -Ott van az asztalon. Nem fog senkire magától rátámadni, igaz? De ha felveszem a kést, akkor már az én késem -mutogatta el, ahogy magyarázott. -Meg tudok vágni vele bárkit, de mivel nem tudom hogyan használjam rendesen, így akár magamat is. Ha túl veszélyesnek találom, akkor pedig egyszerűen megszabadulok tőle. A különbség annyi, hogy a mágia egy olyan kés, amit kezembe nyomtak és képtelen vagyok eldobni.
- Ha lehetne -szólt Cassie -, akkor eldobnád?
Frida lenézett a lányra, pár pillanatig fürkészte az arcát, majd kis mosolyra húzódtak az ajkai.
- Ez tett azzá, aki vagyok. Ez segített, hogy most itt lehessek. Már a részem. Ha eldobnám, elpusztítanám önmagamat.
A nő csendben figyelte a két fiatalt.
- Természetesen ez egy nagyon leegyszerűsített magyarázat -szólt végül Frida. -Nagyon sok dologról lehetne itt még beszélni és azokat rengeteg irányból megközelíteni, de egyenlőre azt hiszem eleget beszéltem. Talán egy kicsit túl sokat is -bocsánatkérően mosolyogva Cassie-re pillantott. -Sajnálom, ha túl elvont voltam. Azért remélem sikerült megválaszolnom a kérdésedet.
- Nem, nem. Nagyon érdekes volt és sokat segített. Köszönöm.
Frida mosolyogva bólintott.
- Ha bármi más kérdésed van, nyugodtan keress meg -mondta.
- Jó -mosolygott vissza a lány. -Tudok még esetleg segíteni valamiben?
A nő leguggolt és felvette a felrajzolt jel mellett heverő kis ládikót.
- Nem szükséges. Vance és én elboldogulunk, de köszönöm.
- Jó, rendben. Akkor köszönök mindent -mondta Cassie.
- Légy jó és hű önmagadhoz -búcsúzott tőle Frida.
A lány habozva elindult a lejáró felé, közben integetett a dobozokkal babráló fiúnak. Átlépve a lépcsőház lejáratának küszöbét azonnal megtorpant Frida hangjára. Olyan volt, mintha egyenesen a fülébe suttogott volna.
- A legszörnyűbb dolog, amit tehetsz magaddal, az a tudatlanság.
A lány ijedten megfordult, de nem állt mögötte senki. A nő ugyanott állt, a tető közepén a halom mellett, és csak bámult a messzeségbe.
***
- Tessék -szólt Cassie, ahogy lepattintotta a sörösüveg kupakját és odatolta a szakállas, idős ork elé.
- Köszönöm -morogta a férfi és a lányra mosolygott, majd meghúzta az üveget.
Cassie visszamosolygott és elindult vissza a pult felé.
A szokottnál sokkal többen voltak az újév miatt. A lány többször lepattant egy széles hátról, vagy esett át majdnem egy törpén, ahogy próbált keresztülfurakodni a tömegen. Hakan kávézója nem volt éppen a legelegánsabb helyek egyike. Inkább egy romkocsmára hasonlított, amiben nem csak a dizájn része volt az, hogy minden olyan mintha kézzel tákolták volna össze. Viszont az esetek nagy részében elég nyugis és családias hely volt. A környéken terjengő szóbeszédek és hírek is itt cseréltek gazdát.
Hirtelen egy tenyér csapódott Cassie fenekének és markolt bele erősen. A lány sikoltva ugrott fel és fordult hátra támadója felé. A sötét, kócos hajú humán figura króm fogsorát kivillantva vigyorgott és kiberszemeinek optikái zavaróan váltogatták a fókuszukat, ahogy végigmérték a lányt. Cassie-nek reagálnia sem volt ideje, mert szinte mire megfordult és felfogta kit is lát egy teli sörösüveg csapódott be a férfi feje mellett és pattant le a falról.
- Még egy ilyen és a következő találni fog!
Egy pillanatra mindenki elhallgatott a közelben. A pultnál álló vékony lány komor tekintettel bámult a férfira, közben fenyegetően forgatott egy másik sörösüveget karcsú ujjai között. A férfi felvette a sértetlen sörösüveget, a lányra vigyorgott, majd megvonta a vállát és króm fogaival leharapta az üveg kupakját. A lány felemelte a fejét, amitől a szájában lévő piercingen és az orrában lévő karikán megcsillantak a neonlámpák fényei, és jól megbámulta a férfit, majd mosolyogva Cassie-hez fordult, aki a fenekét fogdosva odabotorkált hozzá.
- Megint fogtál egyet? -nevetett Jo.
- Ja -válaszolt a lány beletörődően. -Furcsamód kezdek hozzászokni.
A lány Cassie egyik barátja és őrangyala itt lent. Egy darabig vele és a barátnőjével, Glory-val, lakott. Aztán Cassie rájuk nyitott egy alkalmatlan pillanatban mikor éppen magányra lett volna szükségük kettesben. Akkor döntött úgy Jo, hogy talán jobb ha a lány kap egy saját külön kis lakást magának.
- Ha megkéred Hakan-t, talán ad neked egy kis bónusz fájdalomdíjat az önzetlen szolgálataidért.
Mindketten a pult mögött poharakat törölgető borotvált török férfira néztek. Hakan felpillantott rájuk és válaszgyanánt csak lassan megcsóválta a fejét.
- Jellemző -legyintett Jo. -Mindenesetre köszönjük a feneked szolgálatait.
- Köszi -mondta Cassie és keserűen felnevetett. -Máris sokkal jobban érzem magam.
- Ennél több bajod ne legyen az életben, csajszi -veregette hátba Jo. -Pihenj egy kicsit.
A pult közelében egyetlen asztal volt, ahol még volt szabad hely. Glory ült ott egyedül. Masszív kiberkarjai mozdulatlanul pihentek az asztalon. Vörös szemeit a lányra emelte, ahogy az odalépett az asztalhoz. A nőnek elég barátságtalan kisugárzása volt. Jo ugyan mondta, hogy csak így néz ki, de valójában nagyon kedves. Cassie-nek azonban ez nem sokat segített, hogy megbarátkozzon a tekintettel, amit Glory vetett rá.
- Szabad? -kérdezte.
A nő egyik króm kezével lassan a szék felé intett. Figyelte, ahogy Cassie óvatoskodva leült, majd visszafordult a poharát bámulni és hümmögni magában.
Cassie hátradőlt a nyikorgó alumínium székben és végighordozta a tekintetét a zsúfolt helyiségen. Úgy tűnt neki, hogy senki sem figyeli most, ezért kiadta a parancsot.
>hud show all
Hirtelen színes ikonok és vibráló feliratok árasztották el a világot. Sokat pislogott, mire hozzászokott a hirtelen jött ingerekhez. Virtuális plakátok lebegtek mindenfele, amik italokat reklámoztak. A pult fölött képernyők úsztak és játszották zenecsatornák, híradók, vagy sportcsatornák adásait. A korábban kopottas falakat most a naplemente fényében úszó szélfútta mezők animációja töltötte meg. Előtte az asztalon egy kék, virtuális étlap hevert. Ahogy rácsúsztatta az ujjait úgy érzete, mintha valódi lenne. Becsúsztatta a mutatóujját a keménypapír érzetű fedél alá és felpöccintette. Bármelyik tételre húzta az ujját az kiemelkedett a papírról és megmutatta magát háromdimenziós formában, hogy hogyan is néz ki -vagy legalábbis hogyan kellene.
Cassie sokszor játszott így titokban a Mátrixban. Nem csinálhatta nyíltan, mert rossz lenne, ha kitudódna, hogy mi van a fejébe. A kiberagy. Rejtetten futtatta, mert kikapcsolni nem tudta teljesen, de így biztonságos volt ha óvatosan használta. Habár nem igazán tudta mi nem-biztonságosat tudna vele csinálni. Alig tudott néhány parancsot és többnyire csak az ikonokkal játszott. Mindigis kíváncsi volt miket lehet még csinálni a Mátrixban, ezért szerette volna még jobban megtanulni használni azt a szerkezetet fejében. Azután, amit Frida mondott neki, már inkább úgy érezte, hogy meg kell tanulnia használni. Képtelenség lenne elfutnia saját maga elől, viszont arra képes, hogy együtt éljen azzal ami és kihozza belőle a legtöbbet, ha már kapott egy másik esélyt az életre.
>scan -t all -mode hidden -d 30
A parancs kiadása után számos újabb ikon jelent meg. A legtöbb hatalmas vörös vészjelzésként ugrottak fel. Ezek fegyverek voltak. Cassie kényelmetlenül sok ilyet látott már, de próbált inkább nem figyelni rájuk. A sarokban ülő legújabb zaklatójára pillantott, aki körül több ikon is felugrott. A vörösen forgó pisztolyé "Ares Predator V" címkével és egy szemgolyó "Crystal Optics Ranger" felirattal. A többit nem nézte meg, mert Jo sétált át előtt két üveg sörrel. Bal kiberkeze körül kék keret jelent meg, mellette a "Shiawase Bionic H" szöveg. Ahogy tovább fordította tekintetét a pult felé a látóterébe úsztak a Glory körül lebegő apró ikonok is. Itt is a fegyver -egy "Savalette Guardian" nevű pisztoly -volt az első, ami vészjóslóan villogva a lány arcába ugrott. Aztán voltak a szemek, lejjebb pillantva valami bőrpáncélzatnak nevezett dolog is felugrott, de a legnyilvánvalóbb nem. Glory karjai nem látszottak, nem sugároztak magukról semmit. Cassie hallotta Jo-tól, hogy régiek, de nagyon réginek kell lenniük, ha semmilyen vezetéknélküli funkciójuk nincsen -meg ha így néznek ki.
Ahogy felemelte a fejét pillantása összeakadt Glory vörös szemeivel. A lány lélegzete elakadt az ijedtségtől.
- Találtál valamit? -kérdezte Glory mindenféle érzelem nélkül.
- Nem, én csak... -próbált mentegetőzni Cassie, de nem sok ötlete volt.
Glory türelmesen bámult rá. A lány gyomra összeszorult az idegességtől.
- Csak az jutott eszembe, hogy honnan vannak ilyen karjaid? -nyögte ki végül. -Eléggé mások, mint amiket eddig láttam.
A nő tekintete hirtelen megkeményedett.
- Neked honnan van az adatjacked? -kérdezte Glory.
A lányt megmerevedett a kérdés hallatán és leverte a víz, de ezúttal nem a benti fülledt levegő miatt.
- Mindannyiunknak vannak történetei és titkai, amiket nem szívesen osztunk meg másokkal -mondta Glory és visszafordult a poharához. -Nem igaz?
Cassie csak egyetértően bólogatott. A nő hosszú fémes ujjai a műanyagpohár köré tekeredtek.
- Hogy megszabadulj a múltbéli önmagadtól, áldozatokat kell hozni -mondta és ivott.
Cassie felpillantott a nőre. Kíváncsi volt mi késztethet valakit arra, hogy ezt tegye magával. Mi lehetett Glory azelőtt?
- Ez aztán varázslat volt -Jo harsány közbeszólása visszarántotta Cassie-t a gondolataiból a valóságba. A lány ott állt az asztaluk mellett csípőre tett kézzel és széles mosollyal. -Nem kis teljesítmény. Általában nem beszél senkivel.
- Nem is igazán csináltam semmit -mondta Cassie zavartan.
- Nem lényeg -mondta Jo.
Leült Cassie-vel szemben és megfogta Glory kezét, akinek a krómozott ujjai gyöngéden záródtak rá a lány karcsú kezére.
- Arany szíve van, csak még be van vonva egyéb fémekkel -mondta nevetve és megveregette Glory masszív felkarját.
Cassie is mosolygott és egy pillanatra mintha egy apró mosolyt látott volna meg Glory arcán is.
- Elkezdődött! -hallatszott a kiabálás valahonnan a bejárat felől.
A csörömpölések és beszélgetések elhalkultak a kávézóban és mindenki a kiabáló felé fordította figyelmét.
- Elkezdődött! -ismételte. -Ezt látnotok kell!
Nagy hangzavar közepette mindenki felállt és sietve a kijárat felé tolongott.
- Mi kezdődött el? -nézett kérdően Cassie.
- A tűzboszorkány, Frida, mindig szokott ilyen fura dolgokat csinálni az egyik épület tetején -magyarázta Jo. -Mindenféle lángokat látni, meg fényeket. Azt mesélik minden év végén csinálja a leglátványosabbat. Kíváncsi vagyok rá, mert még sosem láttam. Errefelé ez lehet a tűzijáték.
A lány felpattant és Glory-t húzva magával ő is megindult kifelé.
- Gyere -legyezett Cassie-nek.
A kávézóból kilépve először át kellett furakodniuk a hatalmas emberek ácsorgó tömegén, hogy a hátakon kívül mást is lássanak. Ahogy Cassie felnézett az épületre azonnal elámult a látványtól. Akármi is volt az, amit látott, egészen biztos nem volt tűzijáték, de valami hasonlóan lenyűgöző, vagy még annál is lenyűgözőbb.
Az emeletes épület teteje úgy fénylett, mintha egy hatalmas fáklya lenne az egész. Aztán a fény egyre tágult és apró fénypontokra hullott szét, amik szentjánosbogarakként kezdtek körözni a toronyház körül szinte teljesen ellepve azt. Rengeteg volt belőlük, több száz.
- Váó! -ámuldozott Jo Glory karján csüngve. -Szóval a pletykák igazak. Ez azért elég ijesztő.
Hosszú percekig folytatódott a látványosság, amihez már valamiféle zaj is társult. Dübörgés, talán dobolás hallatszott halkan a már szinte lángoló épület felől. Aztán a sötét felhők a természetes viselkedésüknek ellentmondva szétnyíltak feltárva a mögöttük rejtőző ezüstös teliholdat.
Ami ezután történt az túlmutatott mindenen, amit Cassie eddig hitt és látott a mágiáról. Annak ellenére, hogy milyen dolgokon ment keresztül, ha valaki úgy mesélné neki azt, amit itt látott, nem hinné el, hogy ilyen megtörténhetett. Soha nem nyűgözte le még semmi ennyire, ahogy soha nem is rémült meg még talán semmitől annyira, mint mikor a Hold feltárta vörösen lángoló szemét és lenézett egyenesen őrá.
***
Frida lehúzta a cipzárját és ledobta a kabátját. Meztelen bőrén lágyan táncoltak a hatalmas máglya fényei. Egyáltalán nem zavarta téli éjszaka hidege. Elbájoltan a tűz felé lépdelt, olyan közel, amit más emberek már fájdalmasnak találtak volna.
Vance a fénykör széléről figyelt. Hazudna, ha azt mondaná, hogy már hozzászokott a nő testének a látványához és az összes furcsasághoz, amit csinálni szokott. A mágusnő összes rituáléjánál és misztikus foglalatosságánál ott szokott lenni és segített neki az előkészületekben vagy magában a folyamatban is. Ez az alkalom azonban különleges volt. Ezúttal Frida külön kérte, hogy maradjon, de csak annyit kért tőle, hogy legyen ott, és semmi mást. Így hát Vance maradt és figyelt arra számítva -és titkon remélve -, hogy valami fontos fog történni, amit látnia kell.
A nő felvette a kis ládikót, amelyet végig magánál őrizgetett és kinyitotta. Motyogni kezdett valamit -egy verset, vagy mondókát talán -, közben a ládikóból növényeket, csontokat és köveket szórt a máglyára. Aztán visszatette a ládikót a tető peremére és széttárt karokkal közelített újra a tűz felé, mintha régi barátját akarná köszönteni egy öleléssel. Megállt előtte. A szájához emelte a kezét és bekapott valamit, majd a magasba emelte a karjait. Ezután hosszú percekig így állt kifeszítve a pattogó máglya fényében, majd lassan mozogni kezdett. Táncolt. Finom bőre vízként hullámzott, miközben teste úgy tekergett, mint valami kígyó teljesen elbűvölve Vance-t. Hallotta, ahogy a nő dúdolt magában és zavarba ejtően sóhajtozott. Aztán elindult, lassan, a máglya körül, és énekelt. A tánca egyre gyorsabb és lendületesebb lett, mintha valami hallhatatlan zene ütemére mozgott volna. Pörgött és forgott és képtelen szögekben hajlott és görbült, mintha nem is ember volna.
A máglya váratlanul felcsapott számtalan parázsszemet szórva szét, amik csillagokként terítették be az eget. Szétszóródtak, majd, mint a szentjánosbogarak, repülni kezdtek, összegyűltek és körülölelték az éneklő nő karcsú alakját. Frida játékosan terelgette őket a kezeivel és az apró lángok serege engedelmeskedett neki. Olyan volt, mint egy jelenet valami tündérmeséből. A nő pedig inkább tűnt egy játszó kisgyereknek, mint egy pusztító erőknek parancsoló mágusnak.
Az aprócska lángok összegyűltek a tenyerében, magához ölelte őket és halkan énekelt nekik. Aztán hirtelen az ég felé hajította őket és boldogan figyelte, ahogy szétszóródnak és lehullanak szerteszét a tetőn. Vance körül is több földeltért. Aztán a fiú ledermedt a meglepettségtől, mikor a parázsszemek helyén lángokból álló alakok emelkedtek fel mindenhol és az üres tető egyszerre lett zsúfolásig tele. Némelyikük emberi volt, másoknak patáik voltak, kecske, kos vagy bika fejük. A ruházatuk ugyanolyan változatos volt, mint a külsejük. Némelyik öltözete olyan volt, mintha egyenesen egy fantasy tridből lenne, másoké egészen modern városi viselet volt. Fridát soha nem látta még ilyen boldognak, ahogy végignézett a seregnyi lánglényen. A legnagyobb, egy óriási bikafejű lépett ki a tömegből a nő elé, majd térdre borult előtte, de így is alig volt kisebb nála. Frida odalépett hozzá, megérintette busa fejét és felemelte, hogy ránézzen, majd átkarolta a lény vaskos nyakát és magához ölelte.
Az aprócska lángok összegyűltek a tenyerében, magához ölelte őket és halkan énekelt nekik. Aztán hirtelen az ég felé hajította őket és boldogan figyelte, ahogy szétszóródnak és lehullanak szerteszét a tetőn. Vance körül is több földeltért. Aztán a fiú ledermedt a meglepettségtől, mikor a parázsszemek helyén lángokból álló alakok emelkedtek fel mindenhol és az üres tető egyszerre lett zsúfolásig tele. Némelyikük emberi volt, másoknak patáik voltak, kecske, kos vagy bika fejük. A ruházatuk ugyanolyan változatos volt, mint a külsejük. Némelyik öltözete olyan volt, mintha egyenesen egy fantasy tridből lenne, másoké egészen modern városi viselet volt. Fridát soha nem látta még ilyen boldognak, ahogy végignézett a seregnyi lánglényen. A legnagyobb, egy óriási bikafejű lépett ki a tömegből a nő elé, majd térdre borult előtte, de így is alig volt kisebb nála. Frida odalépett hozzá, megérintette busa fejét és felemelte, hogy ránézzen, majd átkarolta a lény vaskos nyakát és magához ölelte.
Vance már sokmindent látott a mágusnőtől, de még így is nehezére esett felfogni, hogy most mit is lát. De igazán akkor képedt el, mikor újra végignézett a lánglények seregén és meglátott két ismerős arcot, akiket soha nem gondolt volna, hogy újra látni fog, és akiket talán nem is szabadan újra látnia ezen a világon. Scotty és Luga, a két legjobb barátja, akiket hónapokkal ezelőtt Frida egyik tűzszelleme égetett halálra, mosolyogva integettek neki.
A szürreális álomba átcsapó valóság azonban nem ért véget ezzel.
- Hello, Vance -köszöntötte a lángszellem Luga, aki Scotty-val átfurakodott a tömegen a fiúhoz.
- Ti... de hogy? -nyögte ki Vance.
- Fingom sincs -vonta meg a vállát.
- Ő csinálta -mutatott a máglya irányába Scotty, ahol Frida már újra énekelt.
Luga egyetértően bólogatott.
- Akkor vissza tudja hozni a holtakat? -kérdezte Vance teljesen elképedve.
- Ő a tűzkirálynő! -vágta rá Scotty. -Persze, hogy visszatudja!
- Erősen kétlem -csóválta meg a fejét Luga -, de azért az elég király, hogy újra tudunk beszélni.
- Láttam durva dolgokat tőle, de ezt nem tudom minek nevezzem, haver.
- Semmi gáz. Ne izgasd magad rajta. Csak élvezd a látványt. Nem ez az, amit mindigis látni akartunk?
Luga a fiú vállára tette súlytalan, meleg kezét és a távolba intett, ahol a szellemlények sokaságán túl a szépséges mágusnő táncolt és énekelt a maga meztelen valójában.
- De -mosolyodott el Vance. -Ez az.
- Irigyellek, haver, hogy te ezt nézheted bármikor -szólt Scotty.
- Nélkületek nem ugyanolyan.
- Persze, hogy nem -vigyorgott Luga. -Mindigis én voltam a viccesebb.
- Én pedig a jóképű -csatlakozott be Scotty.
- Ja, pont annyira, mint a seggem -nevetett Luga.
Mindhárman nevettek. Vance-nek úgy tűnt, mintha egy örökkévalóság óta csinálták volna ezt utoljára.
- Azt hiszem kezdődök -kiáltott izgatottan Scotty.
Csend volt. Frida körbesétált a máglyát, majd hirtelen megállt. Boldogságtól sugárzó tekintetét végighordozta a tömegen, aztán valamilyen ritmusra elkezdett tapsolni. A tapshoz hamarosan a tömeg is csatlakozott, majd dobok és más hangszerek is. Scotty is lelkesen tapsolt. Luga a lábával dobolta a ritmust.
- Mi kezdődik? -kérdezte Vance.
A dübörgés egyre vadabb lett, mintha egy csatába vonuló sereg harci dobjai és kiáltásai lettek volna. Egy bikafejű lény diadalittasan felbőgött a Vance mellett. Majd egy emberforma ordított fel. Majd egy újabb és újabb. Frida lassú táncba kezdett a zene lüktetésére, ami vele együtt vált egyre gyorsabbá és vadabbá. A lánglények ujjongtak, bömböltek, doboltak és dübörögtek, mint egy vezérét ünneplő győztes sereg. Vance-t is átjárta ez a dühös lüktetés és energia, és eltöltötte a diadal és legyőzhetetlenség érzésével.
Majd a lánglények lassan felemelkedtek és elkezdtek halványodni. Köztük Scotty és Luga is.
- Most mennünk kell, haver -mondta Luga.
- Vigyázz, magadra és Fridára -szólt Scotty.
- Ahogy megbeszéltük -mosolygott Vance.
- Ahol Frida ott van, mi is ott vagyunk -mondta Luga -és figyelünk téged, úgyhogy ne cseszd el.
- Így van -vágta rá Scotty. -Tudom, hogy hol laksz.
Az alakjuk végül elenyészett és kis lánggömbökként felemelkedtek és csatlakozva a többihez elkezdtek keringeni a tető fölött. Frida máglya előtt énekelt és a karjaival úgy körözött és legyezett, hogy a lángokat egyre magasabbra és magasabbra korbácsolja.
Frida végül kimerevedett, karjait a magasba emelve, pattanásig feszült testtel. A lánggömbök szétröppentek és eltűntek, de a dübörgő túlvilági zene nem maradt abba. A sötét felhők szétnyíltak megmutatva az eddig rejtőzködő Holdat. Vance, miután látta barátai szellemét, úgy gondolta már látta a tűzkirálynő legjavát. De ahogy felpillantott a Holdra, ami feltárta egyetlen lángoló szemét és mereven visszabámult rá, rájött, hogy tévedett.
A mágusnő hirtelen térdre rogyott, széttárta a karjait és sugárzó boldogsággal az arcán figyelte azt a fényes pontot, ami látszólag a Holdról ereszkedett alá. Ahogy közeledett egyre inkább egy lángoló, szárnyas nőalakra hasonlított. Talán egy igazi angyal volt, morfondírozott Vance, mert már ezek után bármit elhitt volna. Meleg és hívogató érzés töltötte el az angyal láttán. El is indult felé, mikor leszállt a nő elé. Egyre kellemesebb érzés töltötte el, ahogy közeledett. Egyre inkább úgy érzete, hogy biztonságban van. Aztán megtorpant, mikor a lángoló nő letérdelt és magához ölelte Fridát.
Ekkor, mintha a valóság feladta volna a küzdelmet, egy teljesen idegen tájon találta magát. A szürke és mocskos tető helyett egy naplemente fényében úszó mezőt látott. A fűben pedig egy vörös ruhába öltözött, gyönyörű szőke hajú tünde nő ült és az ölében békésen alvó tünde kislány szőke fejét simogatta.
Ekkor, mintha a valóság feladta volna a küzdelmet, egy teljesen idegen tájon találta magát. A szürke és mocskos tető helyett egy naplemente fényében úszó mezőt látott. A fűben pedig egy vörös ruhába öltözött, gyönyörű szőke hajú tünde nő ült és az ölében békésen alvó tünde kislány szőke fejét simogatta.
>>>>>[A kezdetekben Frida egy számító, manipulatív boszorkány volt, de miután a szellemei megölték Vance barátait, és maga mellé vette az ork fiút úgy döntöttem érdekes lenne, ha valamiféle jellemfejlődésen menne át. Frida tényleg törődik Vance-el. Ha jobban belegondolunk más oka nem is lehet, hogy maga mellett tartson egy ilyen fiatal világi orkot (ha nagyon kötözködni akarunk, akkor mondhatjuk azt, hogy Frida testőrnek és izomnak tartja Vance-t. Ennek van értelme, hiszen az orkok viszonylag hamar kifejlődnek és válnak szívóssá és erőssé, fiatalon pedig ugyanolyan könnyen befolyásolhatóak, mint bárki más. De Fridának tényleg szüksége lenne egy ilyen szolgára? Ki tudja. A mágusnő útjai kifürkészhetetlenek.). Vance pedig, habár a kezdetekben a vonzalma a mágusnő felé kizárólag szexuális volt, mostanra már egyre inkább az anyjaként tekint rá. Frida szó szerint az egyetlen, aki törődik vele és aki maradt neki ezen a világon.
A rituáléra Frida talán jutalomként hívta meg Vance-t (a mágusnő a rituáléit többnyire magányosan végzi) a szolgálataiért, hogy találkozhasson újra elhunyt barátaival. Hogy hogyan kerültek oda Vance halott barátainak szellemei? Hogy mi is volt a rituálé? Hogy mi történt a Holddal és mi volt az az angyal? Menjünk sorban.
Úgy képzeltem el, hogy bárki, akit Frida megöl, annak a "lelke" tűzszellemként csatlakozik a mágusnő seregéhez. Mivel a mágia a Shadowrunban eléggé függ attól, hogy a mágus maga hogyan képzeli annak működését, így talán Fridánál ez afféle emlékeztetőként szolgál a korábbi bűneire. A tetőn megjelent szellem száma azt mutatja, hogy hány ember halála szárad a lelkén. A rituálé pedig afféle bocsánatkérés és hálaadás a szellemek felé. Gyakorlatilag Frida egy évben többször (nagyjából a kelta ünnepeket követve) nagy bulikat rendez a szellemeknek, ahol énekel és táncol nekik. Ezzel azt akartam érzékeltetni, hogy Fridának milyen mély kapcsolata van a szellemvilággal (különösen a tűzszellemekkel), és hogy annak ellenére, hogy a királynőjüknek tekinti magát nem bánik velük rosszul (ellentétben sok hermetikus mágussal). A szellemek pedig viszont szeretik őt.
Az alászálló angyal a Hold Anya, Frida mentorszellemének, avatárja volt. A mágusnő úgy hiszi, hogy a Hold Anya a valódi anyja. Hogy a lángoló szemnek mi a jelentősége, azt még nem találtam ki. A Lineage 2 Rise of Darkness óta (jó régen volt már) tök menőnek tartom a Holdon lévő lángoló szemet.
Frida, Vance mellett, Cassie-t is a szárnyai alá vette. Hogy ezt tette azért, mert megígérte Snake-nek, hogy vigyáz a lányra, esetleg valami más hátsó szándéka miatt, azt nem tudni. Az, hogy Cassie a mágusnőhöz ment a dilemmájával viszont azt mutatja, hogy a lány, habár kicsit tart tőle, megbízik Fridában. Emellett Cassie, mivel a pusztulat lakók között él és tapasztalja a bizalmatlanságot és félelmet a mágusnő irányába, izgalmas dolognak éli meg, hogy ilyen közeli viszonyban van Fridával.
További apróbb érdekességek közé tartozik, hogy Cassie többször érezte úgy, hogy Frida a gondolatait olvassa, de rosszul érezte. A mágusnő teljesen tisztában van azzal, hogy Cassie-ben van valami beültetés, ahogy azzal is, hogy a kérdései mire irányultak pontosan. Még asztrálisan sem kellett ehhez megnéznie a lányt. Egyszerűen arról van szó, hogy Cassie nagyon béna abban, hogy elrejtse valódi szándékait és Frida átlát rajta.
Végezetül még kitérnék Jo-ra, Snake kvázi-húgára. Jo nem véletlenül dobta a sörösüveget, ugyanis a karaktere összemosódott a célba dobással. A lány ugyanis kiváló célba dobó, ami Snake érdeme, hiszen ő tanította meg Jo-t, hogy hogyan kell helyesen dobni. Mesélőként azt vallom, hogy a világ nem statikus és a játékos karakterek hatással vannak rá és a bennük élő más karakterekre. Gátolhatják és árthatnak nekik, de terelgethetik és segíthetnek is nekik. Jo az egyik példája annak, hogy valami a múltban hogyan hatott ki a karakterére a jövőben.]<<<<<
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.