>>>>>[Egy újabb hangulatkeltő novella a Chronicles of Darkness-hez.

Íródott: 2018.08.23]<<<<<

Óramű

Zach megforgatta a kezében a zsákmányolt zsebórát. A lánynál semmi más értékes nem volt, de ettől nagyon nem akart megválni. Akkor úgy gondolta biztos azért, mert értékes, de most már nem volt annyira biztos ebben. Vissza már nem nagyon csinálhatta vissza a dolgot, így abban reménykedett, hogy egy pár dollárt talán ér.

Az óra rézből volt. A fedélen egy kocka dombornyomata volt, de semmi monogram, évszám vagy márkajelzés. Felnyitva látszott az óra számlapján szakadatlanul szaladó másodperc mutató. Középen, az üveg alatt a számlap nem fedett egy kör alakú részt, ami belátást engedett a szerkezet működését biztosító fogaskerekek és rugók komplex rendszerébe. A fedél belsején egy réginek tűnő, megsárgult fotó volt. Egy mosolygó fiatal lányt ábrázolt egy idős férfival és egy különös kinézetű, ember nagyságú babával. Legalábbis Zach számára annak tűnt.

A baba látványa különös nyugtalanságot keltett Zach-ben. Emberszerű, mégis teljesen élettelenül merev arca és üveges szemei valahogy szokatlanul nyomasztó hatást keltettek. Maga sem értette miért. Nem az a fajta fickó volt, akit különösebben megijesztene egy bábu fényképe.

A fedél kattant, ahogy lecsukta. Aztán Zach megérezte. Mindig megérezte, ha valaki figyelte vagy ha baj közeledett. Valaki paranoiának nevezte, valaki hatodik érzéknek. Zach nem nevezte semminek, de azt tudta, hogy ennek a képességének köszönhette, hogy soha nem kapták még el. Mindig érezte mikor kell lelépnie. És most érezte.

Brooklyn még késő éjszaka sem teljesen élettelen. Most mégis körbepillantva egy lelket sem látott és olyan szokatlanul nehéz csönd telepedett a környékre, hogy tisztán hallotta a kezében tartott zsebóra zakatolását.

A zsebébe nyúlt és rámarkolt a késére.

Sietősebbre vette a lépéseit.

Fejben már tudta az irányt. Ismerte a környéket. A következő sikátor bejáratára pillantott, de utána tovább pásztázta az utcát és fülelt, hátha kiszúr valakit. A zakatolás és kattogás egyre hangosabbá vált a fülsiketítő éjszakai csöndben.

Bekanyarodott a homályos sikátorba. Itt már egészen biztos volt benne, hogy a mechanikus zajok nem a zsebórából jöttek. És már monoton sem volt a ketyegés, hanem ritmusa volt, olyan, mint egy szív dobbanásai. Ettől a felismeréstől Zach hátán végigfutott a hideg. Legszívesebben rohant volna, de erőt vett magán.

Az egyik halványan vibráló lámpa alá ért, mikor valami dübbent mögötte. Zach megdermedt. Szíve a torkába ugrott az ijedtségtől. De rémülete csak akkor vált torokszorítóvá, mikor felismerte, hogy a mechanikus zakatolás és kattogás forrása a zaj irányában volt. Zach nyelt egyet, a késére markolt és lassan hátrafordult.

Egy alak emelkedett fel az utca sötétbe burkolódzó bejáratánál, éppen a lámpa fénykörén kívül. Embernek tűnt, de a mozgása nem volt természetes. Szakadozott és gépies volt. De ami még jobban nyugtalanította Zach-et, hogy a mozdulatait kattanások és kerregés kísérte.

Zach csak annyi ideig várt, ameddig az alak kiegyenesedett, aztán nekiiramodott.

Hangos kerregést hallott maga mögött, amit a betonhoz ütődé fém kopogása kísért.

A zaj közeledett, az üteme gyorsult.

Zach előrántotta a kését, de már nem volt ideje használni.

Erős kezek ragadták meg, a kemény ujjak fájdalmasan fúródtak a vállába, aztán oldalra lökték. Nyögve csapódott a falnak. Nem először volt része utcai bunyóban, így gyorsan megfordult, hátát a falnak vetette és a kését, meg a zsebórát szorongató öklét maga elé emelte. Készen állt a harcra. Aztán megpillantotta a támadóját.

Egy nő volt az. Legalábbis a vonalai és formái erre engedték következtetni, de az egész teste fémesen csillogott. Az ízületeit gömbcsuklók tartották össze. A haja rézszínű fém sisak volt inkább, mint haj. Az arca ezüstös volt, élettelen és merev. Üveg szemei mereven bámultak a férfira. Szüntelen berregés és kattogás zaja áradt belőle.

Zach szívét jeges rémület szorította el. A kezei remegtek. Nem tudta eldönteni, hogy ez valóság-e vagy csak hallucinál.

A fémnő két kattanó mozdulattal oldalra billentette a fejét mint egy kíváncsi madár, aztán pár pillanat múlva közelebb lépett. A mozdulataitól és a zajoktól, amiket kiadott újabb zsigerig hatoló rémület futott végig Zach-en. Ösztönösen kinyújtotta fel a kését, hogy távolságtartásra kényszerítse. Egy pillanattal később már érezte a hideg, fém ujjakat a csuklója köré tekeredni. A férfi felüvöltött. Először csak az ijedtségtől, aztán a fájdalomtól, ahogy a kéz szorítása lassan roppantotta össze a csuklóját. A fém arc nem mutatott semmi érzelmet. Az üveg szemek tovább bámultak üresen a szenvedő férfira.

Zach kezéből kifordult a kés. Utolsó kétségbeesésében a másik kezével mellbe ütötte a támadóját. A zsebóra lánca fémesen csilingelt a domborodó réz mell lemezen. A hatás pont annyira volt eredményes, mintha egy villanyoszloppal csinálta volna.

- Nincs semmim. Tényleg nincs nálam semmi, csak ez - nyöszörögte Zach és felmutatta a zsebórát. A fémnő azonnal a zsebóra felé kapta a fejét. - Vigyed, a tied. Csak hagyj békén.

Az üveg szemek az óráról újra Zach-re ugrottak. A szorítás megszűnt a férfi csuklóján. Zach fájdalmasan és megkönnyebbülten nyögve magához húzta a sérült kezét. A fémnő korábbi sebes mozgásához képes nagyon nagyon lassan és óvatosan kinyújtotta a tenyerét. Zach habozva beleengedte a zsebórát ügyelve, hogy a még ép kezét a közelébe se vigye annak az emberfeletti gépvégtagnak.

Amint elengedte a láncot a fém ujjak rázáródtak az órára és akadozó mozdulatokkal a ezüst arc elé emelték. Zach figyelt és várt. Minden porcikája azt üvöltötte, hogy fusson, de nem mozdult. Nem mert megmozdulni. Minden izma be volt feszülve, ahogy küszködve magában próbálta tartani a pánikot.

A fémnő egy perccel később leengedte a kezét és üveg szemeit újra a férfira emelte. Zach-nek egy utolsó, meglepett lélegzetvételre volt csak ideje. Még fel tudta fogni az arca felé közeledő fém tenyeret, de mozdulni már nem tudott. Nem érzett fájdalmat. Nem érzett semmit a nedves melegségen kívül, ami az arcán és a nyakán csorgott végig. Irányítatlanul zuhant le a fém lábak elé. Hálás volt, hogy már nem hallja azt az átkozott berregést és kattogást.

>>>>>[Ezt is hagynám magyarázat nélkül, úgy sokkal érdekesebb. Lovecraft is megmondta, a legnagyobb félelem az ismeretlentől való félelem.

Annyit hozzáfűznék, hogy amikor elkezdtünk játszani a játékos karakter, Vincent, találkozott egy nagyon furcsa lánnyal. Ennek lánynak volt egy zsebórája, amit sokszor a füléhez emelt és arról beszélt mennyire szereti hallgatni, ahogyan működik. Mindenki döntse el, hogy ez mit jelent.

Amit érdemes még megjegyezni, az a zsebórán lévő kocka szimbólum. Az még elő fog kerülni a történetek folyamán.]<<<<<