>>>>>[Rövid történetek a Chronicles of Darkness kalandokban felbukkant vagy jövőben felbukkanó szereplőkről. Néha könnyebb karakterek személyiségét kibontani, látni merre tartanak, ha rövid kis történeteket írok róluk.

Íródott: 2019.12.17.]<<<<<

Érzések és kapcsolatok

"A szorongás olyan, mint a félelem, csak nehezebb elviselni. Oka megnevezhetetlen, s mivel nem lehet tudni, mitől támad, azt sem lehet tudni, mikor szabadulhatsz meg tőle."

- Rácz Zsuzsa

Először jó volt. A zavart és az idegességet az alkohol és a társaság végleg elmosta. Sokat beszélgettek, sokat nevettek. A férfi gyöngéd volt, finoman csókolt, lágyan simogatott, kellemes bizsergést keltve a nőben. Jó volt.

Mikor elváltak a többiektől és kettesben letelepedtek Doris nappalijában a kanapéra, valami megváltozott. A férfi gyöngéden csókolgatta Doris nyakát. A keze lassan kúszott fel a combján felgyűrve a felsőjét csupasz bőrét keresve. Nem ő volt az oka. Doris volt az. A szorongás a semmiből méregként szétáradt az ereiben elmosva minden kellemes érzést.

Már nem élvezte a férfi közelségét, pusztán tűrte, és amikor erre maga is rádöbben eltolta magától. A férfi értetlenkedett és Doris nem hibáztatta érte. El akarta neki mondani az okát, de ő maga sem tudta. Nem te vagy az, mondta magában, hanem én.

Miután a férfi elment Doris testét kényelmetlen remegés rázta meg. Érezte magán a csókok és érintések helyét, és undokul bizseregtek és szúrtak mint egy seb. A fürdőbe sietett, kapkodva szabadult meg a ruháitól és olyan hirtelen rontott be a zuhanyfülkébe, mintha az lenne az egyetlen dolog, ami megmenthetné a marcangoló, karmolászó érzésektől. A rázúduló jéghideg víztől felnyögött, összeszorította a fogait, az összes izma befeszült. Egy perccel később a teste ellazult, ahogyan hozzászokott a hideghez. Nekitámaszkodott a zuhanykabin falának, elhajtotta a fejét és nézte, ahogyan nedves hajáról csorog a víz a lábaihoz. Aztán sírva fakadt.

***

"Aki harcba indul, előre lefoglalja a helyét egy temetőben, ugyanúgy, ahogyan kibérel egy házat a nyári vakációra."

- Oliviero Toscani

Dagda, az EZIC Csillagának Rendjének vezetője, nem rejtette véka alá dühét. Kivörösödött arccal fújtatott, amikor végre szünetet tartott az őt és rendjét ért sérelmek sorolásában.

Baldr karba tett kézzel hallgatott. A testes rendfőnök mögött álló férfira és fiatal nőre pillantott, akik csak csendben figyelték a jelenetet. Mindegyikük kabátján a rend csillagjelképe díszelgett.

- És mit vár tőlem? - kérdezte végül Baldr. - Én egy felügyelő vagyok, nem az érsek.

A rendfőnök megfeszítette az ajkait.

- Aljas módon ránk támadtak. Maga szerint mégis mit akarok? Azt akarom, hogy kerítse kézre a felelősöket és büntessék meg őket a Lex Magica szerint, ahogyan azt kell.

- A Lex Magica? - mondta Baldr nyugodtan. - Ha eljárást akar indítani, akkor kérjen audienciát az érsektől vagy az egyik lictortól. Ha ők vagy a tanács beidézi a tetteseket, akkor szívesen behozom őket.

A válasza láthatóan nem tetszett Dagdának. A felügyelőnek úgy tűnt az EZIC rendfőnöke nem tud a rendjével kapcsolatba hozott Mélységi beszivárgásról, amiről az Adamantium Nyílnál suttognak. Ez sok mindent jelenthetett, de a rend ártatlanságát semmiképpen.

- A bürokráciából eredő inkompetencia lesz a Konzílium veszte - vetette oda Dagda. - Hogyan várhatnám el, hogy a Konzílium megvéd minket, ha mire megmozdul már csak a hamvakat lehet söprögetni?

- Nem kötelező a Konzíliumhoz fordulni. De én a Konzíliumot szolgálom - válaszolta Baldr kissé megemelve a hangját. - Nem magának és az eretnek rendjének fogok ugrálni. Részemről azt érdemelték, amit kaptak.

Dagda felhorkant.

- Vagy úgy - emelte fel dölyfösen a fejét a férfi. - Nincs akkor hát szükségünk a Konzílium közbelépésére. Tudjuk ki a tettes és hol találjuk. Megoldjuk mi magunk élve a Nemezis jogával.

A felügyelő szájára kis mosoly kúszott a bajsza alatt.

- Tegyen, ahogyan jónak látja - mondta a távozó Dagdának és kíséretének.

Amint az EZIC küldöttsége bevágta maga mögött az ajtót egy körszakállas férfi bukkant fel a semmiből Baldr mellett levetve magáról mágikus álcáját.

- Nagyon a szívükre vették a dolgot - szólalt meg az ajtó felé pillantva. - Pedig senki sem halt meg vagy sérült meg komolyabban.

- Szólnod kellett volna, Magnus - morogta Baldr a férfihoz fordulva. - Engedélyt kérni, különösen mivel Indist is belerángattad.

- Sajnálom - tette szét a kezét Magnus kissé meghajolva. - Nem volt idő a bürokráciára várni. Úgy gondoltuk jobb később bocsánatot kérni, mint előbb engedélyt. Meg miután Indis megérezte a Mélység jelenlétét esélytelen lett volna megállítani.

Baldr hallgatott.

- Nem tűnsz boldognak, Baldr - szólalt meg ismét Magnus. - Azt hittem gyűlölöd Indist és elégedettséggel fog eltölteni, hogy az EZIC úgy döntött a saját kezébe veszi a dolgot és elintézi.

- Nem kedvelem Indist - válaszolta a felügyelő. - De nem is gyűlölöm. Ritka tudás birtokában van, amit meg kell őrizni. Inkább látnám bezárva, megfigyelés alatt, mint holtan.

- Amennyire ismerem ő éppen az ellenkező állásponton van - Magnus az ajtó felé indult. - Jobb lesz, ha szólok Indisnek az EZIC terveiről. Nem bízom benne, hogy ezek rendesen hadat üzennek majd.

- Indis képes lesz elbánni ezekkel egyedül? - kérdezte Baldr.

- Kétlem - válaszolta Magnus kezét a kilincsre téve. - De amit kapni fognak, azt nem teszik ki az ablakba az biztos. Aggódsz talán?

- És te? - kérdezett vissza a felügyelő. - Te is részt vettél a támadásban.

- Nos - mosolyodott el Magnus -, akkor jobb ha sietek, mielőtt lemaradok valamiről.

***

"Az igazi rejtélyeket csak az oldhatja meg, aki őszintén kíváncsi rájuk."

- Iselin C. Hermann

A feketébe öltözött nő átbújt a folyosót elzáró szalagok alatt. Kihúzott, azúrkék szemi érdeklődve vizsgálták a balkéz felőli falban tátongó ember méretű lyukat, és a mögötte lévő falban lévő hasonló lyukat. Mintha valami megállíthatatlan erő vágtatott volna végig a falakon. Drága csizmái alatt ropogott a törmelék, ahogyan átbújt a lyukon.

Lesöpörte kabátjáról és a lófarokba fogott sötét hajáról a port, és átengedte az érzékeit a hely misztériumainak. Mágia nyomai töltötték be a helyet. A hátrahagyott rezonanciák több mágusról árulkodtak. A szeme azonban a belső szobából sugárzó rezonancián akadt meg.

Átbújt a második lyukon. A padló itt szétroncsolódott, a falak és a mennyezet felrepedt és nagy darabok hullottak le belőle. Úgy tűnt, mintha bomba robbant volna. Az epicentrumból sugárzó rezonancia Megszüntetés praktikáról árulkodott. Érdeklődve guggolt le a megperzselődött padlórészhez. Soha nem látott még effélét. A helyi Konzílium tiltotta az ilyen mágia használatát.

- Valami itt kitörlődött a létezésből - mondta halkan. - Milyen érdekes.

Aztán hirtelen valami mást érzett. Felemelkedett és szemei a fal sértetlenül maradt részét kezdték fürkészni. A felület különösen módon fodrozódott és hullámzott. Egy percnyi koncentráció után egy boltív fedte fel magát. Egy Írisz.

Közelebb lépett a falhoz és kezét a boltív szélén sorakozó kopott jelekre nyomta. Burgundi vörös ajkai finom mosolyra görbültek.

Végigtapogatta az Írisz boltívét, de semmi nem utalt arra, hogy hová vezethet. Egy dolog biztos volt, hogy valaki megpróbálta - ügyetlenül ugyan - véglegesen elzárni. Nem sikerült neki.

- Most már az enyém vagy - mondta a nő végigsimítva a falon. - Meséld el nekem a titkaidat.

***

"A megértés hozzásegít az elfogadáshoz, az elfogadás pedig a gyógyulás feltétele."

- Joanne Kathleen Rowling

Miután az életveszély elmúlt, a sérülése rendben gyógyult és a fájdalmai is mérséklődtek Jasmine-t áthelyezték az intenzívről. Még mindig nem mehetett el és nem is nagyon kelhetett föl, de legalább nem volt folyamatosan kábult a fájdalomcsillapítóktól.

Lelőtték. Ezt úgy mondták neki, de nem emlékezett rá, csak arcokra és hangokra. Vincent arcára, valakire hosszú fehér hajjal, egy csomó másik emberre. Azt is mondták, hogy csodával határos módon menekült meg. Meg azt is mondták, hogy a másik áldozat, Luke, nem volt ilyen szerencsés.

Miután felébredt túlesett a családjában hagyományos elszabaduló aggodalompánikon, ami akkor uralkodik el a családtagokon, ha egyikükkel történik valami. Utána a dolgok lenyugodtak.

Az egyik ilyen nyugodt, de unalmas napon toppant be az unokahúga, Cyrielle. Barna haját teljesen kiengedte most is, mint mindig. Mosolyt is erőltetett magára, mint mindig.

- Ezt a kamu mosolyt a "Hogyan közöld a beteggel, hogy meg fog halni" kurzuson tanítják? - gúnyolódott Jasmine.

Unokahúga éppen ült le az ágy melletti kis székre, de beledermedt a mozdulatba a meghökkenéstől.

- Én nem...

- Tudom, hogy te nem, de előttem ne csináld. Tudod, hogy utálom.

- Csak gondoltam unod már az aggódó arcokat - mondta Cyrielle közelebb húzva magát az ágyhoz.

- Unom hát - tette szét a kezét Jasmine. - Csak szeretnék végre egy normális beszélgetést, tudod? Már nem haldoklom.

- Nekem is úgy tűnik - mosolyodott el Cyrielle, ezúttal őszintén. - És miről akarsz beszélgetni?

- Mittudomén. Mi a helyzet veled?

- Nem sok. Nem csinálok nagyon semmi különöset. Nem vagyok túl érdekes, tudod.

- És nem unod? - kérdezte Jasmine, miközben a távirányítóval megemelte az ágya támláját.

- Néha.

- Akkor néha lóghatnál velünk együtt. Nekem vannak barátaim, akiket szerintem bírnál. Néha még viccesek is.

- Fogadok - nevetett fel Cyrielle. - Sokan látogattak meg?

- Rajtatok kívül Brigitte és Elise. Őket ismered. Találkoztam itt egy furcsa lánnyal is, akinek valami barátja feküdt bent. Bejött hozzám is beszélgetni. Kedves volt. Volt egy zsebórája is. Folyton azt babrálta meg hallgatta a ketyegését. Fura volt.

- Igen, a kórházakban vannak furcsa emberek.

- Sophie és a barátja James is beugrottak - folytatta. - Ők Vincenttel dolgoznak együtt.

- Vincent is járt itt?

- Persze, hogy járt - sóhajtotta Jasmine bosszúsan. - Bejött és lényegében elmondta, hogy hülye vagyok. Éppen csak azt nem mondta, hogy az én hibám az egész. Ennyit az áldozat hibáztatásról. Hülye pöcs.

- Csak aggódik - mondta az unokahúga halkan.

- Aggódjon akkor normálisan - csattant fel Jasmine olyan hirtelenséggel, hogy kis fájdalom nyilallt a hasába. Odakapott és finoman megtapogatta. Pár pillanattal később folytatta csak. - Csinálhatná normálisan is. Te meg ne legyél már ennyire nyámnyila. Ha rajta múlna semmit se csinálhatnánk, mert valami bajunk lesz. Te is és én is tudunk nélküle is létezni. Nem kell elhalmoznia a kéretlen és meglehetősen sértő tanácsaival. Majd szólunk, ha szükségünk van rá. Meg úgy csinál, mintha nem tudnám, hogy ő is keresi a bajt. Láttad a karját? Tele van sebekkel.

- Na, igen. Mindketten sok mindenen keresztülmentetek az utóbbi időben.

- Családi vonás, hogy keressük a bajt. Küldetéstudatunk van. Csak jó lenne, ha végre befejezné, hogy anyáskodik fölöttünk. Megállítani úgysem fog, csak idegesít vele.

Kopogás zavarta meg őket. Mindketten az ajtó felé kapták a fejüket, ahol egy fiatal, szőke, szemüveges férfi állt.

- Zavarok esetleg?

- Dehogy, gyere be - intett neki Jasmine. - Nem gondoltam volna, hogy te is felbukkansz.

- Nem tudtam, hogy mit szokás hozni, ezért nem hoztam semmit inkább - mondata és beljebb lépett. Kíváncsian fordult Cyrielle-hez és kezet nyújtott. - A nevem Chris. Te pedig...

- Cyrielle - mondta lány kissé megemelkedve a székről, hogy kezet fogjon.

- Ő Vincent húga - tette hozzá Jasmine.

Chris láthatóan meghökkent.

- Vincentnek van egy húga? Mármint egy igazi húga?

- Mint látod. És mi szél hozott ide?

- Gondoltam elszórakoztatlak téged - tette karba a kezét Chris -, illetve most már titeket, ha így alakult. Minél több, annál jobb.

- Csak ne gyere a favicceiddel, kérlek - vágott fájdalmas képet Jasmine.

A férfi színpadiasan a szívéhez kapott.

- De kérlek, nekem kifinomult humorom van. Én vagyok Ser Chris, a sármos, a teremtés koronája.

- Istenem - nyögte Jasmine. - Az infúzióm csövével foglak megfojtani.

Cyrielle felkuncogott.

- Jó, persze, a bolygó élőlényei közül egyértelműen a legnagyobb gyökér is én vagyok - tette hozzá Chris -, de bizonyítottan egy fokkal jobb vagyok mondjuk egy végbélen át végrehajtott gyökérkezelésnél.

Chris tovább szórakoztatta a két lányt. Cyrielle különösen jól szórakozott, amivel kiérdemelte, hogy ő legyen a rögtönzött standup fő közönsége. Jasmine egy idő után már csak hallgatta őket, majd lassan, észrevétlenül álomba merült.

***

"A gyöngédség se kisebb erő, mint az erőszak."

- Nádas Péter

Egyes emberek nehezen változnak. Még ha tetteik következménye őrjöngő vadállat módjára éri utol és támadja is le őket hamar visszatér minden a régibe, amint az élmény kellően hosszú időre kellő távolságba kerül.

Gary Lauder is egy ilyen ember volt. A kisebbek és gyengébbek fölött épített dominanciát kitalált társadalmi normákkal, üres fenyegetésekkel és pusztán a saját szórakozására elkövetett erőszakkal.

Connor tudta milyen a sárban feküdni. De most már ő káosz. Ő a harc. Ő a düh. Ő már nem tartozik senkihez. Ő lett az fájdalom angyala, aki annyiszor fog lesújtani Gary Lauderre, amennyiszer szükséges. Ameddig meg nem tanulja, hogy maradjon lent, vagy ameddig már képtelen lesz felállni.

Tudta hol találja Gary-t és a barátait. De ezúttal nem egyedül ment. Neki is voltak már barátai, egy testvériség, egy család, egy hely, ahova vissza tudott menni. Az Elveszett Generáció.

Thomas Brady, az egyik idősebb srác és két barátja is vele jöttek. Ott volt még Claire Scott is. A szőke lány, aki sokta cukkolta. Velük tartott a különös nevű Emily Karasu is. A hosszú, vörös hajú lány szokott felelni a kameráért és a streamelésért. Connor azonban megkérte, hogy ezt ne vegye fel. Ez most személyes.

Gary a két barátjával és egy lánnyal volt. Connor sosem látta még a lányt. Lehetséges, hogy Gary barátnője volt. Connorék maszkokkal és sálakkal takarták el az arcukat. Az árnyékokból bújtak elő mint a gonosz szellemek. Körbevették a csapatot. Nem volt kiút a számukra.

Gary és a haverjai megpróbálták magukat erősnek mutatni, dominánsnak. Kiszámítható volt. Connor tudta, hogy valójában félnek, ami nyilvánvalóvá vált, amint az első vipera rémisztő csattanással kicsapódott, az első sokkoló ijesztően felciripelt.

Először Gary egyik barátja került a földre egy kétségbeesett, de sikertelen támadás után. Vadul rángatózott a hasába nyomott sokkolótól. A másik térde ocsmány roppanással adta meg magát Connor viperájának. Az ordítása még inkább feltüzelte. Az ütések egymást követték, ameddig a földre nem került. A karja biztosan eltört, talán a bordái is.

A lesokkolózott fiú felnyögött, amikor a vipera arcon találta. A lány sikongatni kezdett. Nem mutattak kegyelmet.

- A fejét ne üssétek! - ordította Thomas.

Gary megpróbált elfutni, de Thomas elkapta. A fejét fojtófogásba szorította és visszacincálta egyenesen Connor elé.

- Ez a tied.

Connor bólintott. Rámarkolt a viperára. Az évek alatt felgyülemlett gyűlölet fortyogott benne kitörésre készülve, de visszafojtotta még egy rövid időre. Lehúzta a maszkját. Gary rémülettől remegő tekintetében megvillant a felismerés.

- Connor - nyögte.

Connor felordított és lesújtott. Gary lábában valami roppant. Thomas elengedte és Gary a földre zuhant. Visított mint a disznó, amit éppen vágnak. Az oldalára dőlt és védekezően felemelte a karját. Connor lesújtott újra és újra. A roppanó csontok és a recsegő ízületetek undorító hangjai végül megállásra kényszerítették. Végignézett a zokogó roncson, ami Gary Lauder volt és elnyomott magában minden megbánást és szánalmat.

Emily éppen a falra festette az Elveszett Generáció jelét. Claire az agyonvert nyomorultakat fújta le festékkel. Thomas és a haverjai pedig a visongó lány köré gyűltek. Connor azonnal megértette mit csinálnak.

Megragadta Thomast és hátrarántotta, majd a viperával a két másik felé suhintott, hogy elkergesse őket onnan.

- Ezt meg ne próbáljátok még egyszer! - kiabált dühösen. - Különben kiverem az összes fogatokat!

Thomas feltápászkodott.

- Azt majd meglátjuk - mondta sokat sejtető pillantással.

- Ideje menni! - kiabálta Emily.

Mindenki futásnak eredt. Több irányba menekültek, ahogy azt mindig szokták, hogy nehezebb legyen őket üldözni.

Connor lepillantott a lányra, aki zokogva húzta össze szétszakadt ruháját.

- Gyere már! - kiabált rá Claire karon ragadva.

Futottak.

***

- Ez az egész arról szól, hogy nincsenek szabályok - mondta nagy meggyőződéssel Thomas.

- Mindig vannak szabályok - vágott vissza Claire. - De ha te primitív vadállattá akarsz válni, akkor hajrá. Kíváncsi vagyok Kira meddig viseli majd el.

Az Elveszett Generáció főhadiszállásának számító régi gyárépület bejáratánál álltak. Éppen beléptek, amikor a vita végül megtorpanásra késztette őket.

- Vannak szabályok - fonta össze a karjait Thomas -, de nem ez a faszomöccse fogja megmondani nekem, hogy mit csinálhatok.

Connor dühös volt, de eddig nem szólt. Hosszú percekig hallgatta az úton idefelé, ahogyan Thomas megmagyarázta miért tépheti le csak úgy egy lányról a ruhát is fogdoshatja meg, ha úgy akarja. Ez borzasztóan dühítette.

- Azt csinálsz, amit akarsz, te faszkalap - fakadt ki végül Connor -, de ha megtudom, hogy ilyet mertél csinálni valakivel, faszulni fogsz.

- Hova szarjak? - horkant fel Thomas. - De kis kemény lettél, hülyegyerek.

A srác előrehajolt Connor arcába. Hiba volt. Az ütés az állát érte. A fogai hangosan koccantak össze, majd a földre esett.

- Ezt neked, te fasz - köpött ki Connor.

A kezdeti döbbenet után Thomas haverjai megindultak, de Emily elébük lépett.

- Akkor most mindenki lenyugszik a picsába! - jelentette ki erélyesen. - Szedjétek össze ezt a nyomorultat inkább. Megérdemelte, amit kapott.

A két fiú összenézett, de engedelmeskedtek. Connor remegett a dühtől, de nem ellenkezett, amikor Claire karon ragadta és elvezette. Beszélt közben, de a fiú nem figyelt rá. Mire valamennyire lenyugodott már egy kisebb helyiségben voltak. Claire egy régi, szebb napokat is megélt kanapéra ültette le, aminek hiányzott a támlájának egy része.

- Thomas egy fasz - mondta Claire teljes testével a helyére lökve a szoba egyetlen ajtaját. - Már érett neki egy rettenetes maflás. Jól helyre raktad.

- Ja - Connor a kezeit nézte. Még mindig remegtek. - Mekkora gyökérnek kell lenned ahhoz, hogy... picsába.

Fájdalom nyilallt a kezébe. Lassan mozgatni kezdte az ujjait, de nem segített.

- Hát, láttad mekkorának - mondta Claire megállva Connor előtt csípőre téve a kezét.

- Hány ilyen gyökér van még itt? - folytatta a fiú az ujjait masszírozva. - Hányan gondolják, hogy a nem tartozunk senkihez azt jelenti, hogy bárkivel erőszakoskodhatnak, ha éppen ahhoz támad kedvük? Ezeknek nem kellene itt lenniük. Francba. Az Elveszett Generáció nem erről szól. Legalábbis nekem úgy...

Elhallgatott, amikor Claire levetette és a fejére dobta a szürke színű kabátját.

Connor sóhajtott.

- Tudod, Claire - szólt a kabát alól, majd lassan leemlete magáról -, nem igazán vagyok most vevő erre.

Felpillantott. A lány farmerja fölött meglátta a csupasz hasát. Szeme felfelé követte meztelen bőrét. Látta az apró köldökét, a kidudorodó, majd visszahúzódó bordáit, a gömbölyű melleit, és rajtuk az apró, sápadt mellbimbókat.

- Na, végre befogtad - szólalt meg Claire elégedetten és kék pólóját, a belegyűrt fehér trikóval a kanapéra dobta.

Connor eltátotta a száját a döbbenettől. Hirtelen minden indulata elpárolgott és zavarodottsággá változott, meg valami egészen másféle indulattá.

A zavarát tovább növelte, amikor a lány beleült az ölébe. Belekapaszkodott a fiú vállába és közelebb húzta magát hozzá. Puha, meleg mellei mellkasához lapultak. Claire arca olyan közel került, hogy érezte a leheletét, látta az összes kóbor hajszálát, a mélykék szemeit olyan részleteiben, mint még soha, és a pici csinos száját.

Connor szíve kihagyott egy ütemet, majd hevesebben kezdett verni, mintha be akarná hozni a lemaradást. Mindkét kezét önkéntelenül felemelte, távol tartva a lánytól, maga sem tudta miért.

- Claire... ez most... - nyögte ki végül Connor.

- Ha nem akarod - suttogta a lány -, mondd és megyek.

A fiú akart válaszolni, de a szavak nem akartak összeállni. Nyelt egy nehezet. A kezeit lassan a lány vállaira tette és végigsimítva a finom bőrét lecsúsztatta a felkarjára. Különös bizsergést érzett a gerince tövében.

- Claire - mondta végül. - Én még nem...

- Tudom, hogy te még nem, és hogy csak képen láttál pinát - mosolyogta a lány. - De ne idegeskedj. Csak lazíts. Majd én segítek.

És segített. A feszültség és zavarodottság feloldódott a lány meleg ölelésében. Minden jelentőségét vesztette és semmivé foszlott. Az idő göcsösen megremegett és megállt. Az érintés vált az egyetlen működő érzéki tapasztalattá.

***

"Az ember mindig azt hiszi, hogy valaki más hal majd meg helyette."

- Charlie Higson

Két férfi rohant be a templom kapuján, amit sietve becsuktak maguk mögött.

- El kell torlaszolnunk! - kiabálta az egyik. - Hova a francba mész?

A másik ügyet sem vettett rá. Átsietett a padsorok között a pulpitus felé. A kapunál maradt elkáromkodta magát. Elhátrált a bejárattól és sietve megfogta a legközelebbi padot és vonszolni kezdte a kapu elé. Nem jutott sokáig, mert pár pillanattal később a kapu két szárnya nagy döndüléssel kicsapódott.

Két férfi toppant be. Az egyiknek hosszúkás arca és hosszú, barna haja volt. A másik szakállas volt, a haja mohawkba volt felnyírva, a kezeiben egy pörölyt szorongatott, aminek fekete fejét vér mocskolta be. Mindkét férfi szemei és arcvonásai fenyegetően állatiasak voltak.

- Kopp-kopp - mondta a mohawk frizurás elvigyorodva és átdobta pörölyt a másik kezébe.

A paddal küszködő férfi feladta törekvését és a társa után rohant. A pörölyös erre a feje fölé emelte a szerszámot és elhajította. A kalapács a hátán találta el a menekülő férfit, aki hasra esett a szőnyegen, majd rángatózni és ordítani kezdett.

Társa közben kétségbeesetten próbálta kinyitni a pulpitus mögötti ajtót. Közben hátra-hátrapillantott a ráérősen közeledő két férfira. Mikor meglátta, hogy a mohawk frizurás felveszi a pörölyt megsokszorozta az erőfeszítéseit.

Mikor végre sikerült kinyitnia belépett, de azonnal megtorpant. Egy pillanattal később hátrálni kezdett, majd hanyatt vágódott. Tátogva a nyakát markolászta, amiből egy kés markolata állt ki. Ajtó mögötti sötétből egy fekete hajú nő lépett elő. Az alakja körül páraként gőzölgött a sötétség.

- Szép, Christina - bólintott elismerően a hosszú hajú férfi.

- Mikor tervezitek befejezni? - kérdezte a nő mély hangján.

- Most - válaszolta a mohawk frizurás és rátiport a földön heverő, a szőnyeget kétségbeesetten kaparászó férfira. Az pánikolva nyöszörögni kezdett, majd elhallgatott, amikor a pöröly egy reccsenéssel beszakította a koponyáját.

- Mi is ezeknek a neve? - kérdezte a mohawk frizurás megtörölve a homlokát.

- Árja Nemzet - válaszolt a hosszú hajú.

- Mi olyan árja bennük?

- Semmi - mondta a nő, akit Chrisinának nevezetek, a nyakonszúrt férfit mustrálva. - Amennyire én látom ugyanúgy véreznek és halnak meg, ahogyen bárki más.

- Gondoljátok az is köztük van, aki a meleg fickókat ölte? - bökött a testre a mohawkos a pöröllyel.

- Nem tennék rá - mondta a hosszú hajú.

- Én se - szólt a nő. Leguggolt és finoman kihúzta a kést a kiszenvedett férfi nyakából, majd a ruhájába törölte. - De előbb utóbb csatlakozik ezekhez.

- Egyáltalán ki öl csak meleg pasikat? - támasztotta maga mellé a pörölyös a fegyverét. - Én nem értem a sorozatgyilkosokat. Szinte mindig nőket, gyerekeket vagy meleg férfiakat ölnek. Csak nekem tűnik úgy, hogy a legnagyobb túlélési esélye a hetero fickóknak és a leszbikusoknak van? Mi van?

Elnézett Christina irányába, de a nő már nem volt sehol. A hosszú hajú társa csak megcsóválta a fejét és elindult a kijárat felé.

- Most mi van? - dobta a vállára a pörölyt és utána indult. - Semmire nem akartam célozni. Csak eszembe jutott.

- Inkább koncentrálj az estére. Megyünk a Hisilbe. Fel kell takarítanunk annyi félelem és gyűlölet hurasht, amennyit tudunk, mielőtt túl erősek lesznek. Túl sok van belőlük már így is a városban.