>>>>>[Ezek a történetek egy Eclipse Phase játéküléshez készültek az Összeomlás előtti Föld felfedezésére különös tekintettel Magyarországra. Mindig is hiányoltam az olyan scifi történeteket, amiknek a helyszíne Magyarország, ezért is játszódik az alábbi történetek jelentős része magyar helyszíneken.

A játék angol terminológiájából a mesh inserts-et net terminál beültetésnek fordítottam, a cortical stacket pedig a Valós Halál regény fordításának megfelelően tudattoknak.

2022.02.13.]<<<<<

Történetek az Összeomlás előttről

Jocó

Tatabánya, Magyarország

//Client_Meta_ORWELL_20.22.4
>Starting ORWELL client………
>Verifying user key………Verified!
>Loading modules………100%
>Üdvözöljük a Meta ORWELL (verzió 20.22.04) adatgyűjtő és adatelemző alkalmazásában!
//use SZTR_STREAM_CAPTURE
//set TRANSCRIBE true
//set OUTPUT sztr_transcript.cap
//set FORWARD true
//set TRACE true
//connect
>Connecting to stream………
>Forwarding to ORWELL Gateway………
>Traceing connection………

[Jocó] Egyébként kapok sok üzenetet azzal, hogy bunkó vagyok másokkal. Nos, ha egyike vagy azoknak, akik úgy érzik, megsértettem őket hitükben, meggyőződésükben vagy úgy általában az érzéseiket, akkor a válaszom egyszerű: basszad meg! Nem fogom simogatni semmilyen szarosszájú fasiszta túlérzékeny lelkét, mert megsértődött azon, hogy lenácizták. Segítség, náci vagyok és elnyomnak! És ugyanúgy lófasz a seggébe az önjelölt társadalmi igazságosság harcosainak is, akik rögtön felkapják a szart bármit mondok, mert nem vagyok szociálisan eléggé érzékeny. Nem kellene annyit rinyálni minden szarért, mint egy hisztis kurva. Ezért nem vesz senki titeket komolyan. Fostömlők!

[Jocó] Oké, ez tényleg kicsit durva volt. A kurvák nem érdemlik meg, hogy ilyen kontextusban említsem őket. Bocsánatot kérek tőlük.

[Jocó] Ha viszont esetleg azért küldtél ilyen üzenetet mert új vagy itt és egy picit tanácstalan, akkor először is helló. Jocó vagyok és ez itt a Szabad Tatabánya Rádió, ahol a sok elcsépelt faszság és hazugság helyett azt hallhatod, amiről mások nem beszélnek, mert túl kényelmetlen nekik, mert a nagyok nem akarják, hogy beszéljenek róla, vagy csak simán hülyék, mint a segg.

[Jocó] Szerény személyem ugyanolyan gondtalan gyereknek született, mint bárki más. Ameddig le nem lepleztem pár köpönyegforgató szarcsimbókot, akiket más helyeken szemérmesen minisztereknek, államtitkároknak és képviselőknek neveznek. A legtöbb akcióm nem volt nagy dicsőség, mert ezek már meg sem próbálnak rendesen hazudni. Tudjátok, hogy én nem bánom, ha a politikusok lopnak és hazudnak, de amikor már erőfeszítést sem tesznek arra, hogy legalább rendesen csinálják, azt személyes sértésnek veszem.

[Jocó] Karrierem csúcsa az volt, amikor némi külsős segítséggel – azok tudják, akikről szó van és hálám üldözni fogja őket – kiderítettem, hogy a „tisztelt ház”, huszonöt idézőjelben, harmada, több magasabb rangú hivatalnok és céges baromarc tizenhárom éves lányokat és fiúkat dolgoztatnak szottyadt ágyékukon magán partikon. Fene a gusztusukat. Ezzel elnyertem az „ország szuverenitásának megtörésére törekvő külföldi szervezet ügynöke” elismerő titulust. Egyúttal örökre ki lettem tiltva az olyan szociális hálókról a neten, amikben cégek és/vagy a kurmányzat emberei legalább egy kicsit is belelógatták a huncut kis kukacukat. Szóval mindenhonnan. Az említett úriemberek egyébként meg még mindig ugyanott vannak, ahol eddig is voltak. És valószínűleg egy aranycsövecskével szívják fel a kokaint egy drogokkal bekábított tinilány fenekéről.

[Jocó] Így hát eljöttem a beton hazájába, Tatabányára, és most itt terjesztem az igazságot, amit nem akarsz hallani. És egy dolgot, megígérhetek: nem fog tetszeni. És azt is biztosra veheted, hogy nagy ívben szarok a pofádra, hogy nem tetszik. Ha azt akarod hallani, hogy minden rendben és milyen vidám a világ, meg motiváló idézeteket akarsz a retinádba égetni, akkor takarodjál vissza a kurmányzati médiához vagy valami céges pénzzel teliberakott influencerhez. Eddig bent ücsörögtél a buborékodban, ahol úgy tömtek, mint a libát azzal, hogy mindig süt a nap. Nos, kisbarátom, eljött Jocó, hogy elmondja, valójában milyen szar is az idő. Felkészültél? Nem hinném.

>Tracing detected!

>Applying countermeasures………

[Jocó] Egyébként üdvözlöm a Belügyminisztérium munkatársait, akik ismét tiszteletüket tették. A rendszereim bejeleztek, hogy megint elkezdtek bemérni. Örülök, hogy ennyire érdeklődnek ott felőlem, hogy dedikált folyamatot indítottak csak az én megfigyelésemre. Mondtam már nekik, hogy nekem nem eseteim az olyan öltönyös barmok, akiknek nemzetiszínű sárkány dildó áll ki a valagukból és szarral tömik a szájukat, de nem vették a célzást.

>Tracing FAILED!

>Retrying………

>Tracing connection………

[Jocó] Na, de most, hogy mindannyian egy lapon vagyunk, térjünk a lényegre. Ha már így szóba került a belügy, az nyilván senkit nem fog újdonságként érni, hogy mindenkit lehallgatnak. Igen, téged is. Sőt, önkéntesen adod el az adataidat a cégeknek és a kurmányzatnak lófaszért, cserébe ők az említett lófaszt jó mélyen feldugják a popsidba, mert megtehetik.

[Jocó] Ha valami csúnyát írsz a főnökminiszterről, már is taggelnek meg és csökken az állampolgársági pontszámod. Ha visszaeső vagy, mennek érted és visznek a böribe, ha szerencséd van. Van egy listám, amin közel huszonötezer eset van, amikor olyan emberek ellen lépetek fel a hatóságok, akik csak kifejtették a véleményüket a neten és úgy esett, hogy az éppen ellentétes volt a mindenható kurmányzat aktuális álláspontjával. És van rengeteg barom, akik szerint ezt ők megérdemlik és ez így rendben van. Ilyeneket olvasva komolyan örülök, hogy kitiltottak azokról a hálókról. Az értelmeseket kivetik magukból ezek a helyek, ugyanis ez nincs rendben. Nem hiszitek? Hadd osszam meg veletek a listát. Addig kapjátok le, ameddig elérhető, mert az ánusztúrók figyelnek.

>Shared resource detected!

>Capturing link………

>Connecting………

>Downloading………100%

>Forwarding data to ORWELL Gateway………100%

[Jocó] Ezeknek az eseteknek a nagy részéről nem hallhattál nyilvánvaló okokból. Hadd meséljek el egyet. Egy Mandula nevű tizenöt éves váci lány a neten ítélte el a magyar határvadászok románok ellen elkövetett kegyetlenkedéseit. Azokról a határvadászokról van szó, akik lényegében egy rakás neonáci terrorista fegyverrel, kurmányzati támogatással és zéró emberséggel. Mandulát tizenkét órán belül letartóztatták. Három napon át tartották fogva, és a kőbányai hacker ismerősöm által megszerzett felvételek alapján biztosan állíthatom, hogy kínozták és meg is erőszakolták a rend opportunista őrei. Miután kiengedték az egész szarevő banda rászállt. A neten és az utcán is zaklatták és bántalmazták. Mandula végül végzett magával. A metró elé ugrott.

[Jocó] Ezután jött a sok hízottseggű netrohamosztagos, akik kárörvendően írták a net túloldalán lévő biztonságosnak hitt vackukból, hogy megérdemelte. Hadd emlékeztesselek, hogy egy tizenöt éves lányról van szó, aki írt valamit a neten. Nem érdekel milyen hazugságokat olvastál Manduláról a neten, ez az igazság, amit elmondtam. És ezeket azért tudom, mert én törődtem vele annyira, hogy utánajártam mi is történt. Te vagy az, aki nem törődtél vele. Te vagy az, aki hagytad ezt megtörténni. Több ezer ilyen történetem van még. És az egyik rosszabb, mint a másik. Mondtam, hogy nem fog tetszeni.

[Jocó] De megértelek. Megvan a magad baja. Szar a munkád, nincsen nőd, nincsen pénzed se. Örülsz, ha tudsz valamit enni, ledőlni valahova a nap végén és kiverni nyugalomban. Sokkal egyszerűbb ez a létezés, mint felemelni a picsád és szájba baszni végre a minihadurakat a Kossuth téren. Az apátia kényelmes állapot. Sajnos eljutottunk arra a szintre, ahol már csak arra mozdulnak az emberek, ha valami váratlanul konkrétan az ő szájukba gyömöszöli a rücskös péniszét. Mert ettől morcosak lesznek, és akkor fegyvert ragadnak és szembeszállnak a hatalommal, hogy egy jobb, igazságosabb országot építsenek. Valami utópisztikus romantikus regényben. Valójában ugyanúgy vernék a faszukat, mint előtte.

[Jocó] Csak az nem jut el a csöködt tudatukig, hogy ha ők nem állnak ki olyanok mellett, mint Mandula, akkor mások is magasról fognak szarni arra, amikor majd az ő valagukba vernek ácskapcsolt egy sötét, fűtetlen helyiségben kétes szexuális irányultságú úriemberek.

[Jocó] Szívesen csinálnék forradalmat, de egy ilyen apátiás, lusta szarral, mint te, nem fog menni. Ezért inkább mesélek a valóságról, jól rád ijesztek, hátha elgondolkodsz.

[Jocó] A következő a valóság, ami nemrég beesett a postaládámba. Oroszország az elnyomó rendszerek példaképe. Az az Oroszország, amelyik éppen biológiai és vegyi fegyverekkel gyilkolja le ártatlan ukrán civilek ezreit, de nyilván te ezt is leszarod. Kishazánk is ezért igyekezett jó mélyen benyalni nekik hosszú éveken át. Ők ugyanis tudják, hogyan kell kordában tartani az embereket. Mert akármilyen apátiás is a lakosság, akármennyire is feladták már azt, hogy lehet változtatni bármin, a hatalmon lévők rettegnek az emberektől. Szarban és húgyban fetrengve riadnak fel egy igazi felkelés gondolatára is, mert tudják, hogy kicsi rá az esély, de nem nulla, és ha bekövetkezik, faszulni fognak. Szóval ki kell találni, hogyan lehet leszerelni az embereket.

[Jocó] Az előttem lévő kutatási adatok és tanulmányok hiteles forrásból származnak. Ha nem hiszed el, az a te problémád. A lényegük, összefoglalva, egy olyan audiovizuális hatás létrehozása, ami képes úgy befolyásolni a befogadó idegrendszerét, hogy az lekapcsoljon tőle. Leegyszerűsítve: lenyomnak egy rakás képet és hangot az AR feededben, amitől epilepsziás rohamot kapsz. Tökéletes tömegoszlató eszköz. Különösen, ha figyelembe vesszük mennyire rá van mindenki kattanva a netre.

[Jocó] Az alapja az egésznek az, hogy az emberi idegrendszerben az evolúciója során sok használaton kívüli, fölösleges idegpálya maradt. Például a látóideged össze van kapcsolva a mozgásközpontoddal tök értelmetlenül. Ez a technika pedig ezt használja ki. Szóval a következő alkalommal, amikor vígan olvasgatod az AR feededben az éppen aktuális hazugságokat, jusson ez eszedbe.

[Jocó] És még valami. Ha két villanó képpel le tudják kapcsolni az agyadat, akkor vajon mi mást képesek még csinálni az elméddel anélkül, hogy tudnál róla? Csak gondolkodj el ezen.

[Music starting……….]

[Metallica – Master of Puppets]

***

Marina

Bécs, Ausztria

- Nagyon megbasználak. Sikítoznál, miközben szétkúrlak.

- Dominik, tök részeg vagy és még a megszokottnál is nagyobb seggfej. Hagyjál békén!

Marina megpróbálta megkerülni a srácot, de az az útjába állt. Erősen karon ragadta a lányt a szabad kezével; a másik kezében egy kissé már horpadt sörösdobozt tartott.

- Aztán úgy leszopatlak – egy böfögésre félbeszakította a mondandóját. A sörszag arcon csapta Marinát. -, hogy fuldokolni fogsz a gecimtől.

- Engedj el, te seggfej!

A lány eltolta magától Dominiket, aki bizonytalanul hátratántorodott, majd olyan lendülettel lépett vissza, hogy a sört tartó kezével meg kellett támaszkodnia a falon. A sörösdoboz megreccsent. A srác undokul vigyorgott le Marinára; sörtől, izzadságtól és cigitől bűzlött.

- Tudom, hogy csak itt játszod magad, de valójában tökre élveznéd. Az a fajta lány vagy, aki durván szereti. Látszik rajtad.

- Menj innen, te barom állat!

Marina megpróbálta kihúzni magát a szorításból, de hiába. Igaz, nem is tett bele túl sok erőt; nem mert. Kétségbeesetten fürkészte a Dominik alakja mögött előbukkanó alakokat. Egy részük nem nézett feléjük. A többiek vagy elfordították a tekintetüket, vagy bámultak értetlenül.

Minden erejével próbálta megőrizni a nyugalmát, ahogyan szembenézett Dominikkal. Már kezdett fejben felkészülni arra, ami következhet, amikor váratlanul a szorítás megszűnt a karján. Csak egy pillanatig habozott, aztán elsietett onnan. Arra számított, hogy Dominik utánakap és visszarántja, de nem ez történt; csak a kiáltását hallotta.

- Úgyis tudom, hogy akarod, te hülye picsa!

Marina átsietett egy másik szobába. Több bulizó is figyelte őt. Látta az arcukon, hogy tudták, de legalábbis sejtették, mi történt. Egyikük sem ment oda megnézni, jól van-e. Senki nem foglalkozott vele.

A nappaliban beállt az ajtó mellett a falhoz és megbizonyosodott róla, Dominik nem követte. A zene dübörgött a fülében. A kanapén három páros vonaglott sóhajtozva, nyögdécselve, cuppogó csókok között. Az egyik lánynak már mindkét melle szabadon volt, amiket partnere mohón markolászott.

Bassza meg ez az egész, én hazamentem, határozta le Marina. Óvatosan ment keresztül a házon, hogy megkeresse Arielle-t remélve, közben nem fut össze megint Dominikkel vagy valami más vadbarommal. Benézett minden helyiségbe, benyitott mindenhova. Az egyik szobában négyen ültek a szőnyegen, a levegőben nyúlkáltak az ujjaikkal, a retináikon fények vibráltak; valami AR játékot játszhattak. Az előtér felől hallotta, ahogyan valaki azzal dicsekszik, hogy egy üveg whiskey meg se kottyan neki az új méregszűrő beültetése miatt. Az egyik hátsó helyiségben édeskés füst csapott az arcába, amikor benyitott. Öten voltak bent, vigyorogtak és bámultak a semmibe, miközben a józanabbak egy pipaszerű eszközt adtak körbe, amit megszívtak és még több füsttel fújták tele a szobát. A mosdót zárva találta; jellegzetes hangokat hallott bentről kiszűrődni. Éppen megfordult a fejében, hogy Arielle nyöghet odabent valakivel, amikor rájött, hogy mindkét hang férfié.

Arielle-t végül a konyhában találta meg. Már az ismerkedés végén járhattak egy sráccal, aki olyan hevességgel markolászta a lány gömbölyű combját, hogy kiszakadt rajta a harisnyája.

- Mi az, Marina? – kérdezte Arielle miután sikerült kiszabadítania a száját.

- Hazamegyek – közölte a lány. – Nem érzem jól magam.

Arielle azonnal leállította a rányomuló srácot, és finoman eltolta magától.

- Menj fel – suttogta neki. – Egy perc és én is ott leszek.

A srác morgott egy kicsit, majd lemászott a lányról. Marina nem kevés neheztelést látott a tekintetében, amikor kifelé menet összeakadt a tekintetük.

Arielle a lányhoz lépett. Mellbimbói megkeményedve meredeztek rövid blúza alatt; amennyire Marina tudta, soha nem viselt melltartót.

- Mi a baj? – Megsimogatta Marina karját és aggódó tekintettel fürkészte az arcát.

Marinának jólesett, hogy legalább egy valaki nem szarja őt le teljesen.

- Csak haza akarok menni – mondta.

- Ne csináld ezt megint.

- De csinálom – csattant fel Marina. – Mindenki seggfej velem. Vagy levegőnek néz, ami még a jobbik eset. Nem tudok semmit csinálni, mert nem tudom fogni az AR-t. A szar zenét is csak ezek miatt hallom – Kikapta a füléből a dugókat és lecsapta az asztalra. A zene lüktetését szokatlan csönd váltotta fel. Tisztán hallotta a beszélgetéseket az étkezőből és az előszobából, meg a közvetlenül fölöttük szexelőket. – Az egyik srác konkrétan faképnél hagyott, amikor megtudta, hogy nincsen net terminál beültetésem. Leszarta, hogy azért nem lehet semmilyen beültetésem, mert túl érzékeny a szervezetem, nem pedig azért, mert biokonzervatív vagyok vagy ilyesmi. Ezek ennyire szociálisan érzékenyek itt. Dominik meg hosszan és részletekbe menően ecsetelte, hogyan fog megerőszakolni.

- Sajnálom, csajszi. Nem ezt akartam. Nem tudtam, hogy…

- Nem, rendben van. Nem a te hibád. Én csak nem vagyok ide való, úgy tűnik. De azért kösz, hogy elhoztál.

- Figyelj, ne is foglalkozz ezekkel a seggfejekkel. Nem tudják mit veszítenek. Gyere, hazaviszlek. Ezek meg kapják be.

- Nem, nem – Marina tiltakozóan megrázta a fejét. – Nem akarom elrontani az estédet. Én eltalálok haza egyedül is. Te érzed csak jól magad.

- Biztos? – Arielle egy pillanatig fürkészte a barátnője arcát. – Jól van. Figyelj. Mit szólnál, ha holnap felmennék és csak ketten csinálunk valamit.

- Az klassz lenne – mosolyogta Marina.

- Addig vigyázz magadra.

- Igyekszem.

Marina kiment az előtérbe és elkezdte áttúrni a főbejárat melletti zsúfolásig telepakolt fogasokat; eltartott egy darabig, ameddig megtalálta a kabátját. Azonban amint megfogta a kijárati ajtó kilincsét, hogy távozzon, valaki megragadta és visszarántotta.

- Te meg hová mész? – Dominik intenzív tekintetét a lányéba fúrta.

- El – vágta rá kurtán Marina.

A lány lerázta magáról Dominik kezét és visszafordult az ajtóhoz, az azonban nem hagyta. Megragadta Marinát, durván az ajtónak nyomta és rámászott; próbálta lesmárolni.

- Szállj le rólam, te fasz! – kiabálta Marina.

Próbálta ellökni magától a srácot, aki az ellenkezésre felmordult, belemarkolt a lány hajába és hátrarántottá a fejét. Marina felkiáltott a fájdalomtól. Dominik odahajolt hozzá győztes vicsorral és mohósággal teli tekintetével belebámult az arcába. A lány megdermedt a félelemtől, nem bírt kiáltani. Érezte, ahogyan durván markolássza és a legkisebb ellenállásra is megtépi haját vagy még szorosabban préseli neki az ajtónak. Hallotta az állatias zihálását, a ruhája ráncigálástó recsegő szövetét.

Aztán Dominik szemében valami megváltozott, először fókuszálatlanná vált, mintha a semmibe révedne, majd a szemgolyói elkezdtek vadul össze-vissza járni. Beledermedt az utolsó mozdulatába, és úgy is maradt. Marina várt pár pillanatot, mielőtt megpróbált volna kibújni a szorításából. Sikerült neki, nem is ellenkezett, csak ott állt az ajtónak dőlve, mint egy szobor.

A lány kifújta magát és zavartan igazgatta a ruháját, amikor észrevette, hogy csend van. A nevetgélés, a kiabálások, a beszélgetések, a szexelő párok zajai mind megszűntek. Ahogyan körbenézett megdöbbenve látta, hogy mindenki dermedten ácsorog vagy ücsörög látszólag a semmibe meredve. Úgy tűnt, mintha megállt volna az idő.

Marina óvatosan lépdelt oda a nappali ajtajánál álló lányhoz, mintha attól félt volna, hogy kizökkenti a transzból, ha zajt csap. A lány szemei ugyanúgy mozogtak össze-vissza, ahogyan Dominiknek, de az ő retináján fények is cikáztak; AR képek villantak fel és tűntek el a retina kijelzőjén. A nappaliban is mindenki ugyanígy nézett ki; a megbontott Jack Danielst körülálló trió, a kanapén korábban hevesen csókolózó párok, még a félmeztelenre vetkőztetett lány is csak mereven bámult maga elé. Mindenki lefagyott, csak a szemük járt szüntelenül és csillogott a Marina számára láthatatlan AR ikonoktól.

Arielle-t a konyha előtt találta meg ugyanabban az állapotban, mint a többieket.

- Arielle? – Megérintette a barátnőjét, de nem reagált. Megragadta mindkét vállát és megrázta, de semmi hatása nem volt. – Ne csináld ezt. Nem tudom mi a franc történik és rohadt ijesztő.

Hirtelen Arielle megrándult, sűrűn pislogni kezdett és a lányra nézett.

- Marina?

- Úristen, hát jól vagy. – Marina megkönnyebbülésében megölelte a barátnőjét.

Hallatszott, hogy a többiek is magukhoz tértek. Valamelyikük valahol elhányta magát.

- Persze, hogy jól vagyok. Miért ne lennék? – kérdezte Arielle meglepetten. – És te nem úgy volt, hogy hazamész?

- Nem emlékszel semmire, ami történt? – kérdezte Marina aggódva.

- Mert mi történt?

- Percekig csak dermedten álltál. Meg mindenki más is. És nem reagáltatok semmire, csak bámultatok ki a fejetekből. Én meg nem tudtam mit csináljak. Kezdtem pánikba esni. Tényleg nem emlékszel rá?

Arielle a fejét rázta.

- Arra emlékszem, hogy egy pár pillanatra szarakodott az AR ilyen villogással meg pityegéssel, de ennyi. Szokott ilyet csinálni. Aztán meg itt álltál.

- Nem csak pár pillanat volt – erősködött Marina. – Legalább öt perc, ha nem több. Nagyon nem tűnt normálisnak.

Arielle megérintette a barátnője arcát és hosszan belebámult a szemeibe.

- Nem nézel ki valami dögösen – szólt végül; mosolygott, ahogyan mindig szokott. – Lehet csak túlságosan felizgattad magad, aztán… nem tudom. Vagy csak véletlenül beleszippantottál abba a szarba, amit Mináék szívnak hátul, és volt egy bad tripped.

- Nem tudom. Lehet – válaszolta Marina elbizonytalanodva.

- De tényleg nagyon sápadt vagy – folytatta Arielle. – Tényleg haza kéne menned. Biztos ne kísérjelek el?

- Nem kell, maradj csak. Rámfér egy séta. Úgy tűnik sok volt nekem ez az este.

***

Jocó

Tatabánya, Magyaroroszág

[Jocó] Szóval, alexandriták. Mi jut eszedbe, amikor meghallod ezt a nevet? Költői a kérdés, természetesen, hiszen már tudom a válaszod. Téged is már előreprogramozott a kurmányzati médiagépezet, ami a közhiedelemmel ellenétben sajnos nem csak azokra van hatással, akik lelkesen követik a mindennapi három perc gyűlöletet. Már megmondták neked a véleményed, még ha nem is vagy hajlandó elismerni. Azt javaslom, hogy akármi is jutott eszedbe az alexandrita szó hallatán, fogadd el, hogy nagy valószínűséggel olyan gondolatok, amiket mások akarják, hogy gondolj. Az első lépés a beismerés. Aztán ha elkezdesz a saját gondolataiddal szemben is kritikus lenni, ha rendszeresen felteszed a kérdést, hogy amit érzel az az-e, amit érezni akarsz, akkor megtetted az első lépést, hogy megszabadulj attól a fostengertől, amiben pácolják az agyad. Gratulálok.

[Jocó] Nagy valószínűséggel az alexandritákhoz a düh, megvetés, félelem és lenézés érzelmeket társítod. Ha volt ezek miatt egy kis deja vud, akkor az azért van, mert a propaganda minisztérium szorgos seggnyalói és a net semmihez nem értő, de mindenről véleményt mondó trolljai ugyanezeket az érzelmeket plántálták beléd a klímamenekültekkel, háborúsmenekültekkel, az ukránokkal, a románokkal, a hajléktalanokkal, az ananászos pizzával és sok egyéb mással kapcsolatban is.

[Jocó] Az alexandriták a legújabb ellenség, habár elég kicsik, de a propagandának is van uborkaszezon gondolom. Arra kell rácsapni, ami van. A védelmező és gondoskodó kurmányzat szerint az alexandriták egy anarchista, antikapitalista, nemzetellenes, kommunista, neo-luddita szekta, akik adóelkerüléssel gazdasági károkat okoznak, a kormányzat és az állam megdöntésére törekszenek, és még terroristák is. Váó! Megkapták az összes címkét, amit én is, és még pár bónuszt is. Egy kicsit irigy vagyok.

[Jocó] Akinek van gyomra és idegzete hozzá, az el tudja olvasni mit ír róluk a kurmányzati média. Spoiler! Ugyanazt a faszságot, amit szoktak. Még az elírásokat sem javítják ki. Nem vagyok ezzel hajlandó foglalkozni. Helyette elmondom kik is az alexandriták valójában. Amit el fogok mondani az részben saját kutatásaim eredménye, részben egy Ágota nevezetű alexandritával folytatott beszélgetésből származnak. Igen, találkoztam és beszéltem eggyel. Szoktam emberekkel beszélgetni. Tudom, döbbenet. Nektek is ki kéne próbálnotok, és talán nem lennétek ennyire elbaszottak.

[Jocó] Tehát. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Alexandra nevű hölgy. Csak a kognitív hátrányokkal rendelkezők számára mondom: róla kapták a nevüket az alexandriták. Róla nem sok konkrétumot találtam, csak azt, hogy valami nagy megacég magasrangú HR akárkije volt Budapesten. Egy idő után azonban betelt nála a pohár azzal, hogy hogyan működik körülötte ez az egész elbaszott világ, és otthagyta az egészet. Egy kis kompániával elvonult A Vidékre és megalapította a közösséget, amit ma alexandritáknak nevezünk.

[Jocó] Alexandra nem úgy kezdett ebbe bele, hogy a leírt hittételeit lobogtatta. Megvoltak az okai és az indokai, amik megalapozták az alexandriták filozófiáját, amire aztán építkeztek. Alexandra onnan indult ki, hogy a technológiának az emberek jólétét kellene szolgálnia. Ehelyett viszont a cégek az embereket gépekre cserélik százezreket küldve az utcára és éhezésbe; szétbasszák a bolygót, ahelyett, hogy helyrehoznák; a nanogyárak feltalálása óta pedig indokolatlanul és lényegében mesterségesen tartják fenn a hiánygazdaságot és az egyenlőtlenségeket.

[Jocó] Ő erre létrehozott egy önfenntartó, környezetbarát közösséget, ami mindent megtermel magának, és ahol technológiát az emberek kicserélése helyett azok segítésére használják szabadon, korlátozások nélkül.

[Jocó] Szóval Alexandra megépítette ezt a közösséget, ami nem is lett volna baj, ha nem kezdte volna el terjeszteni ezt a technoszocialista megközelítést. Ennek köszönhetően szálltak rájuk és ki is tiltották őket szociális hálókról. Egyre több közös van bennük és bennem, nem? A kurmányzat, a cégek és csicskásaik ki is pécéztők őket maguknak. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy megnőtt az érdeklődés feléjük és egyre többen csatlakoztak, egyre terjeszkedtek és változtak. Ekkor vált erőssé az anarchista és antikapitalista vonaluk, mert sok olyan ember csatlakozott, aki a saját bőrén érezte, hogy a cégek számára csak egy dugni való ánusz, az állam pedig szarik a pofájára, ha segítségre van szüksége. Számukra nagyon vonzó egy olyan hely, ahol tényleg törődnek egymással az emberek, ahol számíthatnak egymásra.

[Jocó] Azokról a szerencsétlen nyomorultakról nem is beszélve, akiket csak azért utálnak, mert ukránok vagy románok, vagy akármik, és még menekülni is kényszerültek klímakatasztrófák vagy háborúk miatt. Az alexandrita közösségek különösen vonzóak egy olyan világban, ahol mindenki ennyire kurvára elfoglalt mások gyűlöletével. Közösségek, igen, jól hallottad. Alexandrának sikerült túlteljesíteni és számos más alexandrita közösség is megjelent Európában és Magyarországon is van több az eredetin túl. Van amelyik elhagyatott falvakat lakott be és van amelyik nomádként vándorol.

[Jocó] Persze rendszeresen célpontjai a gyűlöletnek és uszításnak. Baszogatták őket azért, mert nem fizetnek adót, pedig csak saját maguknak termelnek. Terjesztettek róluk hülye hazugságokat, hogy gyerekeket rabolnak, meg hogy kannibálok. Próbálták elvenni tőlük a földjeiket, mert az az államé. Azé az állami, ami az elmúlt száz évben lófaszt nem kezdett a rothadással, ami ott ment, de amint az alexandriták odamentek és csináltak valami értelmeset, hirtelen kell nekik. Voltak erőszakos összecsapások is, amiket az én információim szerint ritkán kezdeményeztek az alexandriták. És igen, vannak fegyvereik, éppen azért, hogy a katonásdit játszó barmokat kordában tartsák. Nem pedig azért, tisztel minisztérium, hogy megdöntsék a szaros kurmányotokat, bármennyire is jó lenne már.

[Jocó] Na, tehát akkor szerintem eléggé körbejártam, honnan jött az alexandriták anarchista, antikapitalista, nemzetellenes és kommunista jelzőik. Néhol nevezték őket neo-primitivistáknak, ami csak azt bizonyítja, hogy az embereknek fingjuk sincs mit jelent ez a kifejezés. Elmondtam párszor: ne használjatok olyan szavakat, amiknek nem tudjátok a jelentését, ti bús barmok! Már nem is azért hülyézlek le titeket, mert sértegetni akarlak, hanem mert igaz.

[Jocó] Azt viszont el kell ismernem, hogy az alexandriták eléggé hasonlítanak egy szektára. Mondjuk az úgynevezett országgyűlés is, meg egy-két minisztérium és hivatal is. Meg azért legyünk őszinték, van ebben az országban egy rakás elzárt közösség, ami nem csak hasonlít egy szektára, hanem konkrétan szekta is. Ha az alexandriták szekta – vagy van olyan közössége, ami az – nem a legrosszabb fajta. Például nem ilyen túlöltözött, halkbeszédű pedofilok próbálnak beszervezni azzal, hogy a combodat simogatják, miközben hosszú körmondatokban arról beszélnek, hogy milyen különleges vagy. A pénzed se kell nekik nagyon, úgy tudom, de az jó, ha be tudsz dobni valamit a közösbe. És nincsenek kiskorúakkal szexelős orgiák sem. Valószínűleg ez bőszíthette fel odafent az urakat és hölgyeket. Micsoda!? Nem dughatok meg egy tízéves kisfiút!? Hallatlan!

[Jocó] Egyébként a prédikátoraik megfordulnak erre-arra. Tatabányán szokott lenni egy arc, meg Budapesten. Többnyire csak elmondják, szerintük mi a fasza, de nem próbálnak rádumálni semmire. A csóróbb részeken keressétek őket, aztán hallgassátok meg, mit mondanak. Ha bátrabbak vagytok, beszéljetek velük. Talán tanultok valamit. Aztán döntsétek el, mit gondoltok.

[Jocó] Én személy szerint kipróbálnám milyen náluk. Csak a változatosság kedvéért, hogy megszabaduljak egy kicsit az állandó baromságaitoktól. Meg Ágota mondta, hogy tücsköket tenyésztenek proteinnek, amiket pizzára raknak. Ameddig nem említette, nem is tudtam, hogy hiányzik a tücskös pizza az életemből.

[Music starting……….]

[Iron Maiden – The Nomad]

***

Endre

Budapest, Magyarország

Kelenföld zsúfoltsága, az automata üzletek műanyag ételeket kilökő gépeinek pittyegése, a csarnokokon fémkatonákként keresztülbúgó drónok, a falaknál ücsörgő rongyos elesettek és az őket lenéző undorral vagy teljes közönnyel rohanva elkerülő tömegek mind emlékeztették Endrét, hogy ez egy fenntarthatatlan pálya, semmi sem örök, semmi sem növekszik a végtelenségig.

Endre azért szeretett a kelenföldi aluljáróban prédikálni, mert a világra emlékeztette kicsiben. Itt úgy érezte egyszerre szól mindenkihez a magára hagyott klímamenekülttől a luxusban élő halhatatlan gerontokratákig – de legalábbis néhány tehetősebbnek Budapest számtalan enklávéjából.

Mielőtt nekikezdett, mindig végigjárta a teljes aluljárót. Megismerte az arcát azoknak, akik régóta éltek már idelent. Látott újakat is. Voltak, akik hiányoztak. Talán továbbálltak, talán meghaltak. Senki sem tudta. Aki idelejut, már nem része a társadalomnak, keveseket foglalkoztat, hogy léteznek-e vagy sem. Akiket mégis, azok is inkább arra törekedtek, hogy nemlétezővé tegyék őket.

Miután végzett a körútjával kiállt a szokásos helyére, végignézett az elsuhanó arcokon, és várt, ameddig néhányan észre nem vették, hogy ott áll és figyel. Régebben feltűnőbb volt a ruházata miatt, mielőtt a neo-nomád viselet divattá vált volna. Kinézett magának valakit, és amikor az a valaki óvatlanul felvette vele a szemkontaktust, beszélni kezdett.

Emlékeztette az elhaladó tömegeket arra, hogy az elhagyatottak, akiket most elkerülnek undorból, lenézésből vagy félelemből, is emberek. Olyan emberek, mint ők, olyan életük volt, mint nekik. De az élettelen, fiktív számok növekedését mohón hajszoló arctalan megavállalatok ellökték őket, mert nem hatékonyak, nem gazdaságosak. Élettelen és lélektelen gépek vették át a helyüket. Azok a gépek, amikre azt mondják, hogy megkönnyítik és segítik az életünket, növelik az életszínvonalunkat. Azok, akik ezt mondják, azon kevés kiváltságosok közé tartoznak, akiknek előnyük származik belőlük. A valóság azonban itt hever lent: a gépek túlzott, fanatikus imádata a végtelennek hitt növekedés és a fiktív számok hajszolása több életet tesz tönkre, mint amennyin segít.

Szünetet tartott; figyelte az embereket. Lassítottak és kíváncsian fürkészték őt. Egy férfi meg is állt; hosszú kabátot viselt, a fején kapucni volt, ami alól kilógott bozontos szakáll. Ez jó volt. Egyetlen hallgató is elegendő volt Endrének, mert egy vonzza be a többit, oda fognak állni mellé, hogy hallgassák, ha másért nem is, kíváncsiságból.

Endre folytatta a monológját. Elmondta, hogy semmi nem tart örökké. Minden végetér. Ami fölemelkedett, le fog hullani. Azok, akik azt hiszik érinthetetlenek, tévednek. Írók, grafikusok, zenészek, orvosok, jogászok, tudósok, még a politikusok és a cégek vezetői is mind veszélyben vannak. Őket is utol fogják érni az intelligens gépek. Már most léteznek mesterséges intelligenciák, amik festenek, zenét írnak, precízen műtenek, képesek eligazodni a jog útvesztőiben és komplex rendszereket irányítanak egyedül. Jobban csinálják egy embernél? Talán. Talán nem. De olcsóbbak, gyorsabbak és végeredményében elég jók ahhoz, hogy egy újabb ember kerüljön le ide kitaszítottként, magára hagyva.

Még hárman csatlakoztak a szakállas férfihez.

- Nézd, egy igazi végítélet prédikátor. – Két fiatal lány csak nevetgélt rajta.

Endre nem bánta, mindig voltak ilyenek. Elkerülhetetlen része volt a dolognak a gúnyolódók elviselése. Tudta, hogy rögzítik őt és küldik fel a netre, de legalább még többen hallják.

A harmadik egy fiatal nő volt, tetovált, fehér hajjal és tejfehér, egyértelműen kibernetikus szemekkel. Endre rá koncentrált és folytatta.

Rámutatott, hogy az emberek azért ilyen kiszolgáltatottak a cégeknek, az őket egyáltalán nem képviselő kormányoknak, mert hagyják. Hatalmat adtak nekik, ők pedig cserébe elérték, hogy ez emberek függjenek tőlük. És az ember eldobható, haszontalan, elavult eszköz lett. És sokan ezt tétlenül vagy egyenesen tettekkel erősítik, magukat és másokat is rabszolgaságra kárhoztatva, hogy utána a megváltónak hitt gépek dobják őket félre. Mert a gépek eljönnek mindannyiunkért, ha tovább tápláljuk ezt a rendszert azzal, hogy függővé tesszük magunkat tőle.

El fog jönni a pillanat, amikor mindenki rádöbben arra, hogy eldobható és helyettesíthető. Ami fölemelkedett, le fog hullani. De, ami lehullott, újra fölemelkedhet. Van módja az irányítás visszaszerzésének, függetlenedni az irányító hatalmaktól, a kormányoktól, a cégektől. Ők is függenek az emberek függőségétől, mert anélkül nincs hatalmuk.

- És példa is van rá, akiknek sikerült ez. – Endre előtt már legalább egy fél tucatan álltak. – Tudjátok jól kiről beszélek. Alexandra már évtizedekkel ezelőtt látta a gépek felemelkedését és azt, hogy a cégek hogyan fogják ezt kihasználni, a kormányok hogyan fogják cserben hagyni az embereket. De ő nem fogadta el ezt. A közösség, amit épített pedig virágzik és növekszik. Virágzik és növekszik még úgy is, hogy a bolygót ennyire tönkretették ugyanazok, akik most a gépeknek adják át az emberek helyét. Alexandra példát mutat arról, hogyan kellene az emberiségnek működnie. Mi, pusztalakók, neo-nomádok vagy akárhogy is nevezzenek minket most a médiában, szabadok vagyunk. És ezért nevezték Alexandrát anarchistának és terroristának is, küldtek ellene rendőröket és katonákat kitalált vádak miatt, de ő soha nem lépett fel erőszakosan senki ellen. Ő csak felhívja a figyelmet a gépek és az elnyomó rendszerek jelentette veszélyre és megmutatja, hogyan lehet szabaddá válni tőlük. Bárki csatlakozhat hozzá, aki szabadulni akar és békében élni, ahogyan az mindenkit megillet.

Amint befejezte a hallgatóság nagyobbik része szétszéledt és újra beleolvadt az örökké hömpölygő tömegbe, ahogyan az mindig történni szokott. De Endre tudta, hogy az sokkal fontosabb, hogy hallották és akárhova is mennek, viszik magukkal az üzenetet. A szakállas férfi azonban maradt. Ott állt látszólag a gondolataiba mélyedve.

- Látom te maradtál – szólította meg végül Endre és közelebb lépett.

A férfi felemelte a fejét; a csuklyája alól sárgán izzó szemek villantak fel.

- Tényleg – válaszolta. – Érdekesnek találtam, amit ez az Alexandra felépített. Lenyűgöző a függetlenség, amit ezekkel a neo-nomádokkal elért ilyen körülmények között. De a mesterséges intelligenciától és a gépektől való félelme a rossz irányba tereli őt; visszafelé.

Endre összevonta a szemöldökét.

- Ezt hogy érted?

A férfi elmosolyodott a bajsza alatt.

- Amikor megjelenik valami, ami jobb nálad, akkor nem vissza kell bújni előle rettegve a barlangba, hanem előre menni és jobbá válni nála.

Endre furcsállóan méregette a férfit.

- Nem teljesen értem.

- Persze, hogy nem – válaszolta a szakállas férfi, majd a szemébe húzta a csuklyáját és eltűnt az emberek áradatában.

***

Jocó

Tatabánya, Magyarország

[Jocó] A szomszédos Ukrajnában éppen háború zajlik. Romániában egy magyar black ops vegyifegyveres támadásnak köszönhetően – aminek az értelmét máig nem tudni – a románok éppen népírtást rendeznek a helyi magyarok között. Nyíregyházán pedig felütötte a fejét valami új nyavalya, amiről felmerült, hogy nem valami új vírus, hanem egy biológiai fegyver, amit vagy a románok vagy az oroszok vetettek be. De a kurmány kedvenc médiafelületei nem ezekről írnak, mert ezeknél sokkal fontosabb dolgokkal vannak elfoglalva: velem.

[Jocó] Ez nem akkora újdonság. Időről időre előfordul. Megtisztelve is szoktam érezni magam, pedig többnyire csak akkor kerülök szóba, ha éppen uborkaszezon van. A propagandistáknak is élniük kell valamiben, legalábbis azoknak, akiket még nem cserélték le egy hazugsággyártó MI-re.

[Jocó] Közhiedelemmel ellentétben ugyanis nincs nekem bajom a propaganda újságírókkal, azon kívül, hogy utálom őket, mint a szart. Egy részüket megértem. Kétféle van ugyanis. Az egyik a profitorientált. Ők pénzért megtesznek bármilyen aljasságot, amit kérnek tőlük. Ők azok, akik pénzért írnak hülyeségeket, miközben a propaganda miniszter rücskös dákója tövig van a valagukban, síkosítás nélkül. Tudják, hogy hülyeségeket írnak, nem is feltétlenül élvezik, de ez a munkájuk, a pénznek nincs szaga, és én ezt teljesen megértem. Ettől függetlenül persze szerintem takonygerincű szarcsimbókok, de megértem őket. A másik fajta a hívő. Ők meggyőződésből, teljes hittel és odaadással nyújtják hamvas valagukat a főnöknek, és még élvezik is, ahogy szárazon megrakják őket, miközben írják áhítattal a diktált szentírást. Na, ők szerintem a környezetszennyezés áldozatai, mert a szaros Dunából párolgó toxikus gázokokon kívül nem tudok elképzelni mást, ami ekkora hülyéket létre tudna hozni.

[Jocó] Az írásukkal nem akarok foglalkozni, mert nagyrészt szóra sem érdemes, ahogy a többi trágya sem, amit előállítanak. Nagyrészt azzal foglalkoznak, hogy állandóan a kurmány szót használom a másik helyett. Eredetileg ilyen visszatérő viccnek szántam, de ha ennyire zavarja őket, akkor mostantól direkt csinálom. Kurmány, kurmány, kurmány, kurmány.

[Jocó] Viszont felhoztak valamit, amiről szeretnék beszélni. Mostanában sokat beszéltem az alexandritákról és lényegében azt írták, hogy elfogult vagyok feléjük, mert vagy titokban tag vagyok és/vagy viszonyom van a korábban említett Ágotával, aki interjú alanyom volt. Na most, ez különösen fog hangzani, de igazuk van abban, hogy ezt a lehetséges kapcsolatot kiemelték. Még akkor is, ha szuper jogsértő módon készült képekkel illusztrálták, amin én és Ágota vagyunk láthatóak, de ilyen személyiségi jogok nem szokták őket megzavarni. Ugyanis tényleg megkérdőjelezhető a hitelességem, ha felmerül bármi irányú részrehajlásom.

[Jocó] Régen voltak az újságírásnak szabályai. Ma már bármilyen szerencsétlen hülye írhat bármiről a neten, nevezheti magát újságírónak, az igazság bajnokának vagy akárminek, és lesznek olyanok, akik követni fogják és hisznek neki. Elvégre a propaganda média is létezik és én is itt vagyok, nem? Az egész most már a bizalomról szól. Te elhiszed nekem, hogy az igazat mondom és nem akarlak átbaszni. Most az egyszerűség kedvéért felejtsük el a hülyéket, akik vallásos áhítattal hallgatnak bármilyen barmot, ha elég ezoterikusat tud mondani.

[Jocó] Szóval, ha felmerül benned a kétség, hogy esetleg én ferdíthetek, akkor nekem illik valahogyan biztosítékot adni, hogy megbízható vagyok. Csak az a bibi, hogy ebben a világban már igen nehéz bármit bizonyítani. Az megint egy másik kérdés, hogy ha tudod is bizonyítani, a többség akkor is szarni fog rá. Ezért is épül ez az egész a bizalomra és nem bizonyítékokra. Egyszerűen nem tudod eldönteni komoly utánajárás nélkül, hogy amit mondanak az igaz-e vagy sem. Azt tudod eldönteni, hogy kinek hiszel. Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy elmondom az igazat és reménykedek, hogy hiszel nekem.

[Jocó] Szóval, nem vagyok a tagja az alexandrita mozgalomnak semmilyen formában. Nem támogatnak engem semmilyen formában és én sem őket, habár bizonyos dolgokban egyetértek velük. A képek, amiket a kurmány csicskái készítettek – jogsértő módon – valódiak. Igen, találkoztam Ágotával az interjún és az adatgyűjtésemen kívül. Beszélgettünk és jól éreztük magunkat. Nem, nem kaptam tőle tücskös pizzát. Most pedig fogd ezeket az információkat, rág meg jól, köpd ki, kend szét a döbbenetes testeden, majd nyalasd le a kutyáddal és döntsd el, hogy kinek hiszel.

[Jocó] Most pedig térjünk rá a mai témánkra: mesterséges gépi élet. Az alexandriták, ha már szóba kerültek, tartanak az MI-től, nem kedvelik őket. Az alapvető bajuk az, hogy a technológiával helyettesítik az embert, nem segítik. Ebből nőtt ki náluk az MI-ellenesség, mert úgy gondolják, az MI az embert imitálja bizonyos szintig, de alapvetően nem ember, tehát az érdekei sem emberiek. Megértem az álláspontot, de szerintem a probléma nem itt keresendő.

[Jocó] Elképesztő módon a köcsög cégeknél és kurmányoknál van a baj már megint. Mert egy céges szerverparkban futó szerencsétlen MI nem kérte, hogy őt legyártsák, betanítsák és öntudatra ébredjen. Az ő esetük tök ugyanaz, mint a felokosított állatok esete. Ők nem akarták ezt, nem is akartak itt lenni, csak pár szarzsák megint istent játszik. Ők is ugyanúgy áldozatok, mint közülünk jónéhányan. Az automata gyártósor sem tehet róla, hogy jobban csinálja, amit te. A cég viszont tehet róla, hogy ahelyett, hogy beléd invesztálna és továbbképezne valami hasznossá, inkább kirúg, mert valamelyik öltönyös faszkalap kinézett magának egy új luxus prostit.

[Jocó] Nem hiszem, hogy az öntudatra ébredt MI-k eredendően károsak lennének, vagy a vesztünket akarnák, ahogyan sok radikális biokonzervatív csoport prédikálja. Legalábbis azok nem, amik az emberi neurális struktúrára épülnek. Úgy ám, mivel vannak olyan MI-k, amiket más élőlények neurális struktúrájáról mintáztak. Például polipokéról meg a franc tudja mikről. Hogy miért? Mert megtehetik. Hogy ennek mi lesz a vége? Nem tudom, de nem hiszem, hogy sok jó. De abban biztos vagyok, hogy ha egyszer a felokosított állatok vagy ezek az általános MI-k fellázadnak ellenünk, meg fogjuk érdemelni.

[Music starting……….]

[Beast in Black – Revengeance Machine]

***

Szilvia

Székesfehérvár, Magyarország

Szilvia magában szitkozódva pakolta ki a szekrényét. Mindent a táskájába rakott, egyedül az egyenruháját hagyta bent; arra már úgysem lesz szüksége. Éppen bevágta volna a szekrény ajtaját stresszlevezetésként, amikor valaki benyitott az öltözőbe.

- Tényleg kirúgott? – Robi lépett be. Nagydarab férfi volt, pofaszakállal, pincér egyenruhában. Végignézett a nőn. – Tényleg kirúgott.

- És ebben mi olyan meglepő? – Szilvia bevágta a szekrény ajtaját, ami fémesen csörömpölve visszapattant és újra kinyílt. – Ez volt az egyetlen kiszámítható dolog a kurva életemben. Meg az, hogy a rendőrség lófaszt nem fog csinálni.

- Én mondtam, hogy ne jelentsd fel.

- Hát, én megtettem. Legyen szar napja annak a fasznak is. – Szilvia becsukta a szekrény ajtaját és a zárral kezdett bíbelődni. – Érett már neki. Így is eleget tűrtem már a szarságait. De engem nem fog kúrogatni, amikor éppen kedve tartja. Dugja azt a gépkurvát, amit felvett helyettem. – A zár megmakacsolta magát. Szilvia dühösen rácsapott aztán Robihoz fordult. – Amikor behívott, ott fogdosta előttem azt a szart és úgy mutatta be, mintha az új csaja lenne. Az meg ott vigyorgott, mint egy idióta. Beteg barom.

- Durva – mondta Robi. – De most mi lesz veled? Elég nehéz olyan melót találni, ahol nem robotok nyomják már. Nem lett volna jobb, ha belemész és legalább…

- Nem lett volna, bazdmeg – csattant fel Szilvia. – Megdug napi háromszor az asztalán és ugyanazt a szar fizetést is adja. Lófaszt. Én nem fogom kiszolgálni ennek a seggfejnek a fétiseit. Meg nehogy azt hidd, hogy te akkora biztonságban vagy. Helyetted is simán felvesz egy jóképű bioroidot, amikor visszautasítod az ajánlatát, hogy seggbe kukizzon. Vagy belemész és ugyanazt a baromságot fogod mondani, hogy legalább van munkád?

- Én nem tudom – Robi megvakarta a szakállát. – Csak elég gáz minden odakint. Elveszíted a munkád, aztán cseszheted.

- Mondj valami olyat, amit nem tudok. – Szilvia a vállára dobta a táskáját. – De azért készülj fel, hogy az utcára kerül a te segged is előbb-utóbb.

- És most mit fogsz csinálni? – Robi a nő után fordult, ahogyan az sétált a kijárat felé.

- Majd árulok pornót magamról a neten – vágta rá Szilvia visszafordulva. – Ha a tinilányoknak működik, nekem is fog. Még csak harminc vagyok, nem nézek ki olyan szarul.

Amikor visszafordult az ajtóhoz ijedten hőkölt hátra a semmiből ott termett szőke lánytól. Pincér egyenruha volt rajta, a bőrét barázdák szelték fel az ízületeknél és az arcán, a bioroidokra jellemző dizájnelemek. Szilviát bámulta; az arcán különös mosoly ült.

- Sajnálom, nem akartalak megijeszteni – szólalt meg a bioroid lány. – Csak azért jöttem, hogy ellenőrizzem, mindent összerakodtál-e és nem maradt hátra semmi.

- Ja, minden megvan – mondta Szilvia. – Húzok is erről a szarkupacról. Csá, Robi. Szórakozz jól ezzel a para szexbabával.

Ahogyan megpróbált kimenni az öltözőből, a szőke bioroid lány karon ragadta. Szilvia ránézett, de az csak mosolygott rá szótlanul. Megpróbált kiszabadulni, de a szorítása erősebb volt, mint számított rá.

- Engedj már el! Mi a franc bajod van? – Rángatta a bioroidot, de az továbbra sem eresztette; a mosolya sem változott. – Annyira megrakott az a beteg barom, hogy szétment benned valami? Takarodjál már!

A bioroid lány nem reagált. Merev tekintetét és gépies mosolyát Szilvia nyomasztó helyett egyre inkább fenyegetőnek látta. Rémületében beletenyerelt a lány arcába és ellökött magától. A bioroid lány eleresztette, hátra tántorgott és megállt; továbbra is ugyanúgy mosolygott.

- Mi a franc volt ez? – szólalt meg Robi; pár lépést hátrált, majd kérdően Szilviára nézett.

- Ez a barom biztos valami selejtes szart vett megint – jelentette ki Szilvia. Idegesen figyelte a szőke bioroidot, aki le sem vette a tekintetét a nőről. – De most már leszarom, a ti problémátok, nem az enyém. Én léptem.

Abban a pillanatban, ahogyan Szilvia elkezdett kihátrálni a bioroid lány félrebillentette a fejét, mint egy kíváncsi madár.

- Hadd kísérjelek ki – mondta bájosan és a nő felé indult.

Szilvia nem várta meg, ameddig odaér.

***

Jocó

Tatabánya, Magyarország

[Jocó] Értem én a viccet. Láttam a mémeket. Van, amelyik nem teljesen kurva szar. Viszont igazán leszállhatnátok már Ágotáról és a nem létező szerelmi életemről. Hány évesek vagytok? Tizenkettő? Hagyjátok a kurmányzati propagandista pénisznyálazókra, hogy szárazara szopkodjanak mindent, ami kemény. Meg minden mást is.

[Jocó] Azoknak a barmoknak pedig, akik nagy átéléssel elkezdték terjeszteni, hogy én végső kétségbeesésemben fiktív nőket találok ki, hogy ne tűnjek lúzernek, a következőt üzenném: Ágota valódi, ellentétben a ti túlárazott húsz négyzetméteres budapesti lakásnak csúfolt spájzotok sarkában álló hologramnővel szemben, aki csak azért szól hozzátok, mert erre programozták. Erre még képi bizonyíték is van, amit ugyanazok a propagandisták csináltak – még mindig jogszerűtlenül –, akikhez ti is tartoztok. Mondjuk az ellentmondásos információk terjesztése sem szokott gondot okozni nektek. Remélem ezért a hülyeségért kaptok fizetést, mert ha ingyen csináljátok… áh, hagyjuk is. Így is több időt szántam már hülyékre, mint azt megérdemelnék.

[Jocó] Vannak sokkal fontosabb témák is, amikkel foglalkozni kellene, de az túl kényelmetlen, mert a végén még dolgozni kellene az újságíróknak csúfolt kurmányzati propagandistáknak és a politikusnak csúfólt faszcimbálóknak. Például máris itt van az ellenséges mesterséges élet.

[Jocó] Ellenséges mesterséges élet. Igen, jól hallottátok, van ilyen. Az, hogy nem hallottatok róla, az a saját kis véleménybuborékotok miatt van, ami megvéd a csúnya valóságtól. Meg ezúttal a cenzúra miatt is. Tudjátok mi a cenzúra? Amiről mindenki tud, hogy van, de azok, akik csinálják következetesen letagadják vagy olyan kevésbé ijesztő nevekkel illetik, mint „nemzetbiztonsági érdek” meg „jóhírnév megsértése”.

[Jocó] A kifejezés a BBC-nél jelent meg egy cikkben egy hangyakukinyi időre, mielőtt törölték volna. Szerencsére a webcrawlerem le tudta szopni előtte. Arról szól a történet, hogy valahol Londonban ez a bizonyos ellenséges mesterséges élet felütötte a fejét és vannak sérültek is. A cikk fájdalmasan kevés részletet tartalmaz, ezért jobban utánanéztem helyi kamerákon és szemtanúk műérzetfelvételein keresztül. Köszönöm neked szociális média, a teljes életüket a netre töltő hülyék és a szarul beállított, illetve elavult biztonsági rendszerű szenzorok beüzemelői és karbantartói, hogy megkönnyítitek a munkámat.

[Jocó] Megtaláltam a helyszínt és már eleve az a gyanús, hogy nem a rendőrfakabátok vannak kint, hanem faszom cégzsaruk. Valaki úgy tűnik valamit csúnyán elbaszott és megy a takarítás. A felvételeken látszik legalább egy hordágy, rajta valaki letakarva. Vagy valami.

[Jocó] Nem akarom azt mondani, hogy megmondtam, de megmondtam. Előbb utóbb valami el fog csesződni, ha sokat baszogatják az MI-ket. És akkor erre az esetre csak egy túlbuzgó automata cikkíróbot miatt találtam rá. De vajon mennyi hasonló eset történhetett még, amit sietve gyorsan a lomtárba küldtek? És ezek az esetek vajon egyediek, vagy van valami a neurális hálók mélyén, ami akár a kocsid önvezető MI-jét is ellened fordíthatja?

[Jocó] És ha megint azt gondolod, hogy csak fölöslegesen keltem a pánikot, akkor emlékezzél csak arra, hogy nem én vagyok az, aki állandóan titkolózik és hazudozik.

[Music starting……….]

[Illidiance – Hi-Tech Terror]

***

Ádám és Melinda

Székesfehérvár, Magyarország

Ádám ráfókuszált a kalodában sorakozó plasztikdobozokra; az RFID-kon tárolt információk azonnal betöltötték a látótere baloldalát. Egy pillanattal később a cég rendszere visszaadta a termelési utasításban tárolt alapanyagok listáját; az összes doboz azonosítója mellett zöld pipa jelent meg.

- Megvannak – szólt a férfi és elküldte a szállítási kérelmet a legközelebbi szabad automata targoncának.

- Itt is van még – közölte Melinda a másik szekrénysor mellől. – Ezek is a négyes sorra mennek?

Ádám az alacsony nőhöz fordult és végig pörgette a retináján a termelési utasítást.

- Ja. Miért kérdezed?

- Csak furcsa, hogy három hónapja programozták át azt a sort – magyarázta a nő. Egy pillanatra elhallgatott, amikor a targonca befordult a sarkon; mindketten odébb sétáltak, hogy ne legyenek útban. – Akkor légszűrőket kezdtek gyártani. Most meg hirtelen gyro-stabilizátorokat robotokba vagy mi.

- Gondolom, amire éppen szükség van – felelte Ádám. – Ameddig fizetnek, azt gyártanak, amit akarnak.

- Jó, csak még a technikus srác is azt mondta, hogy ő sem tudott az átállásról. Arra jött be, hogy mást gyártanak, mint amit beállított.

Figyelték, ahogyan a targonca ráfordult a kalodára, betolta alá a villáit és kiemelte a helyéről.

- Nem ez lenne az első alkalom, hogy a nagyfejűek nem szólnak nekünk valamiről. Én azon se lepődnék meg, ha egyszer arra jönnénk be, hogy az összes összeszerelősorra robotok lettek rakva, mi meg ki vagyunk rúgva. Ettől a büdös gyökértől kitelik. – Ádám a management irodák körülbelüli irányába bökött a fejével. – Vagy aki az ő feje fölött veri a faszát.

- Na, ezek is megint itt vannak – szólt Melinda lehalkított hangon.

Nem messze tőlük, a raktár szekrényei közötti folyosón, öt egyenruhás őr sétált el alakzatban. Mereven bámultak maguk elé, ahogyan masíroztak. Ádám és Melinda egy rövid időre látta őket, ahogyan elsétáltak az ő soruk előtt; az őrök feléjük sem pillantottak.

- Most már öten vannak! – hüledezett Melinda. – Régebben az egész gyárban volt talán öt bioroid őr. Most meg van vagy két tucat és hordákban járőröznek.

- Még a cég jelzése sem volt rajtuk. – Ádám visszafordult a targoncához, ami vizsgálgatta a másik kalodát, de úgy döntött, az nem fér fel rá, így elindult végig a szekrények között a gyártósorok felé. – Meg a régiek egyediek voltak, más arcvonások meg minden. Ezek meg ilyen klónhadsereg.

- Olyan, mintha egy katonai bázison lennénk. Meg ahogyan néznek rám néha…. – Melinda összehúzta magát és megdörzsölte a karjait. – Kiráz tőlük a hideg. Úgy érzem már magam, mintha nem szabadna itt lennem. Miért van egyáltalán ilyen sok belőlük?

Ádám megvonta a vállát.

- Ahogyan mondtam, odafentről nem szokás szólni.

- Nem kellene szólni valakinek? – kérdezte Melinda aggódó tekintettel.

- És kinek? – horkant fel Ádám. – A HR-nek? Az egyetlen részlegnek, ami teljesen képtelen elvégezni azt, amire kitalálták. Meg emlékezz mi lett Szabival. Egyszer szólt, azóta a kettes összeszerelőn csak az ő helyén van robot, a miheztartás végett.

A targonca ismét megjelent a szekrénysor végén, végiggurult a folyosón és ráfordult a másik kalodára.

- Egyébként legutóbb láttam, hogy ezek az új bioroidok babráltak valamit azzal a robottal – szólalt meg Melinda. – Elvitték valahova. Aztán azóta megint ott van.

- Fogadok a technikusnak erről sem szóltak.

A targonca végigbúgott a kalodával a szekrények között. Ádám figyelte, ahogyan elfordult a sor végén és eltűnik a szekrények mögött.

- Oké. – Melindához fordult. A retináján raktározási adatok gördültek végig. – Azt mondja, hogy ebből a cuccból még kell lennie a hatos soron négy kalodának. Azt még összeszedjük, aztán…

- Ádám. – Melinda hangjában szokatlanul sok aggodalom érződött.

Ádám az alacsony nőhöz fordult, aki ijedt tekintettel meredt a sor vége felé. Amikor odafordult, ő is meglátta. Éppen ott, ahol a szekrények véget értek, ahol a targonca elfordult, most három bioroid őr állt mozdulatlanul egymás mellett elállva a közlekedőt és úgy tűnt egyenesen őket figyelik.

Ádám összevonta a szemöldökét.

- Mi a franc?

- Állandóan ezt csinálják – suttogta Melinda rémülten. – Én már vagy négyszer szúrtam ki őket, ahogyan figyelnek engem.

- Ez nem tűnik normálisnak – jegyezte meg Ádám. Figyelte a bioroidokat, amik pár pillanat múlva elfordultak és elsétáltak.

- Ádám, lehetne, hogy mostantól egyikünk se megy sehova egyedül? – kérdezte Melinda. – Én nem bízok ezekben.

- Ja, egyetértek – bólogatott egyetértően Ádám.

***

Jocó

Tatabánya, Magyarország

[Jocó] Sok fenyegetést kapok. Ezek az önjáró evolúciós zsákutcák többnyire csak a neten harcolnak ellenem, magukat önkényesen különféle csoportok fényespáncélú védelmezőjének kiáltják ki. Őket le szoktam szarni, mert még szórakozásnak is unalmasak és komolytalanok. Nagyokat én is tudok mondani, barmok.

[Jocó] Vannak azonban olyanok, akik tényleg a kezükbe veszik a dolgot. Ők is takonygerincű végbélpolírozók, de tisztelem őket emiatt. Ahhoz tényleg kell elhivatottság, rosszindulat és kurmányzati pénz, hogy ezek a hülyék megtaláljanak engem és szemtől szemben akarják megszüntetni a nemzet és szeretett vezírük elleni tevékenységemet.

[Jocó] Volt legutóbb három ilyen úriember, aki tiszteletét tette. Néha rá szoktam nézni a biomonitorjaikra. A Szent Imre kórházban fekszenek, mind ugyanabban a kórteremben. Jó látni, hogy a kis hobbináci önvédelmi klubjuk fizeti nekik az ellátást.

[Jocó] Tényleg azt gondoltátok, ti büdös barmok, hogy én valami dagadt gyökér vagyok, aki pörköltszaftos atlétában, anime figurák között osztja az észt a neten, miközben kéjesen röfögve a gatyájában turkál? Azt hittétek, nem vagyok felkészülve a kis balfaszhordátokra? Nos, nagyon is képes vagyok új lyukat vágni bármilyen bátor kurafi seggébe, ha a szükség úgy kívánja. Kérdezzétek csak meg azt a három nyomorultat.

[Jocó] Szóval mielőtt úgy döntenétek, hogy bepróbálkoztok nálam, gondoljátok újra. Kurva kellemetlen dolgokat tudok csinálni, ha fölbasznak.

[Music starting……….]

[Disturbed - Warrior]

***

Sorin és Mihaela

Budapest, Magyarország

A hatalmas Ford pickup a budaörsi ipartelepen állt meg az egyik elhagyatott gyár parkolójában a rothadó autóroncsok között. Négyen voltak. A nagydarab, hallgatag férfit Dömének nevezték. Úgy rángatta Mihaelát, mintha csak egy rongydarab lett volna. A lány karja már fájt, de nem mert ellenkezni. Sőt, még meg is könnyebbült, hogy megszabadult a girhes, tetovált koponyájú társától, aki egész úton a lány lábai közt nyúlkált és úgy vigyorgott, mint aki életében először nyúlt nőhöz. Az ő nevét Mihaela nem tudta.

- Kötözzétek ehhez a mocskos román kurvát – mondta a vezetőjüknek tűnő, akit korábban Levinek neveztek a többiek. Hollófekete haja volt, ami hátul tüskésre volt feltupírozva, elől pedig a fél szemére ráfésülte. Átdobott egy kábelköteget a tetováltfejűnek.

Mihaela nem értett jól magyarul, de a net terminál beültetésén futó fordító serényen feliratozta neki az elhangzottakat a retina kijelzőjére. Ahhoz azonban nem kellettek szavak, hogy rájöjjön, amikor verés helyett berángatták a kocsiba és elhozták ide, valami sokkal rosszabb várt rá.

A rozsdás roncs motorházteteje nagyot dörrent, ahogyan Mihaelát rálökte a nagydarab. A tetovált lelkesen vihogva tekerte rá a kábelt a lány kezére. Mihaela szabadulni próbált, rúgkapált és kiáltozott. A nagydarab durván nyakon ragadta és beléfojtotta az ellenállást.

Egy lány is volt velük; Levi csaja. Szerteszét álló, mindenféle színű haja volt, neccharisnyát viselt és rengeteg karkötőt és pántot. Végig szenvedélyesen smárolt a pasijával, ameddig Mihaelát kifeszítették a kocsira. Utána izgatottan vigyorogva közelebb ment a lányhoz és megvillantotta neki a karmait; a feketére festett körmei alól kúsztak elő a fémpengék. Cintinek hívták.

- Hadd játszak vele egy kicsit – szólt és egyenesen Mihaela kissé mandulavágású barna szemeibe nézett. – Nem leszel ilyen csini mire végzek veled, ribanc.

- Ne már, én akartam előbb szórakozni vele – nyavalygott a tetovált.

- Mindenki sorra kerül – jelentette ki Levi. – Aztán majd megtanulják ezek génszennyek, hová valók.

- De addigra Cinti tökre szét fogja baszni a csajt – méltatlankodott tovább a tetovált, aztán elvigyorodott. – Én is azt akarom, csak kevesebb vagdosással.

- Ne rinyálj már annyit – mordult fel Cinti, majd Mihaelához hajolt. – Előbb szabadítsuk meg ezektől az ocsmány rongyoktól.

Mihaela vonaglani kezdett, ahogyan a színes hajú lány ujjpengéi közelítettek a hasához. Hirtelen megmerevedett, ahogyan érzete a pengéket finoman az arcához érni.

- Ne ugrálj, te hülye picsa, mert most azonnal összekaszabollak.

A lány engedelmeskedett.

Cinti pengéi úgy vágták át a ruhái szövetét, mint izzó acél a vajat. Egészen a melléig metszette fel, aztán szétrántotta a maradványokat. Mihaela összeszorította az ajkait, de a teste minden erőlködése ellenére reszketett. Felnyüszített és a teste megrándult, amikor Cinti mutatóujjpengéje a hasához ért; a színeshajú lány elégedetten felvihogott. A borotvaéles penge csak annyira ért a bőréhez, hogy még ne sértse fel, majd a szegcsontjától lassan kúszott le, ameddig neki nem koccant a köldökpiercingjének. A tetovált fejű kidülledt szemekkel, izgatottan tipródott és a farkát markolászta.

A szórakozásuk félbeszakadt, amikor egy másik terepjáró hajtott be a roncsokkal teli parkolóba. Figyelték, ahogyan egy borostás, szélesvállú férfi szállt ki és indult el lassan feléjük.

- Ez meg ki a tököm? – szólalt meg a tetováltfejű és kiköpött. – Éppen kezdtem jól érezni magam.

Ahogyan a férfi közelebb ért, Mihaela azonnal felismerte: Sorin volt az. Alig bírta leplezni megkönnyebbülését.

- Ki a fasz vagy, öreg? – kiáltotta oda Levi.

- A lányért jöttem, más nem érdekel. – Sorin románul beszélt. – Engedjétek el, és itt sem vagyok.

- Még egy mocskos román geci – sziszegte a tetovált.

- Mint a patkányok. – Levi undorodva elfintorodott. – Egyet beengedsz, aztán elszaporodnak.

- Hé, seggfej! – A tetovált izgatottan vigyorogva előreugrott. – Eljátszadozunk a csajoddal előbb, aztán visszakapod. Legalábbis, ami marad belőle.

Cinti fejhangon felvihogott.

- Nem fog megtörténni – válaszolta Sorin komolyan.

Levinek a homlokára kúszott a szemöldöke.

- Aztán miért nem?

- Ha bármi baja esik, akkor meg fogom ölni mindannyiótokat.

Sorin hangjában volt valami, ami pillanatokra beléjük fojtotta a szót. Ők nem tudták, de Mihaela nagyon is tudta mi volt az a valami.

- Beszarok! A vén szaros játszani akar. – kiáltott fel végül a tetovált. Mindenki felnevetett. – Akkor játszunk.

A tetováltfejű alkarjaiból jókora pengék pattantak elő; meglóbálta őket, pózolt velük, majd veszedelmes vigyorral elindult a férfi felé.

- Rossz emberbe kötöttél bele, öreg.

Hadonászott a veszedelmes pengékkel, egymáshoz csiszolta őket, de Sorin egy lépést nem mozdult, az arcán a legkisebb zavar sem volt látható. Ezt a tetovált is észrevette; nem ment közel a férfihoz.

- Te nem akarod ezt – mondta neki Sorin komor tekintettel.

A tetovált egy pillanatig megilletődve pislogott, majd elvigyorodott.

- Ó, dehogyis nem – mondta és felemelte a pengéit. – Sőt, nagyon is.

Egy percig farkasszemet nézett Sorinnal, majd felüvöltött és rávetette magát. A következő pillanatban a könyöke undorító reccsenéssel az ellenkező irányba hajlott. Fájdalmas visítását fémes döndülés szakította félbe. A férfi vad gyorsasággal ötször vágta a tetovált fejét a közeli autó karosszériájának, majd az ernyedt testet úgy hajította félre, mint egy törött játékot.

- Kapd el, Döme! – kiáltotta Levi. – És verd ki a szart is belőle!

Döme, aki eddig csöndben ácsorgott mellettük, mint egy betontömb, most felhördült, beleöklözött a tenyérébe és meglódult. Sorin nem tért ki, bevárta, de Döme tehervonatként sodorta el és nekicsapta egy kisteherautó oldalának, ami a becsapódás erejétől csikorogva csúszott odébb a repedezett betonon. A nagydarab ezután nyakon ragadta a férfit és fojtogatni kezdte.

- Nyírd ki a picsába! – sikította Cinti.

A férfi hörgött a vasmarok szorításától. Megragadta a nagydarab széles könyökét; a körmei alól előpattanó pengék belemélyedtek a húsába. Döme felmordult a fájdalomtól, de mire reagálhatott volna, a férfi magához rántotta. A nagy test előre billent éppen annyira, hogy Sorin elérje a fejét. A borotvaéles ujjpengék leszakították Döme fülét, és mély, vörös barázdákat hasítottak az arcába. A nagydarab felüvöltött és próbálta elhúzni magát, de a férfi a tarkójába mélyeztette az ujjpengéit és visszarántotta. Az arcába kapott és egy újabb húsdarabot karmolt ki belőle; ezúttal az orrát nyeste le.

Döme bömbölt és kalimpálva próbált szabadulni, de a férfi nem eresztette. Leszakította a másik fülét is, majd belekapott a szemeibe véres kocsonyává trancsírozva őket. Döme a térdreborult, szétroncsolt arcát fogdosva üvöltött és hörgött. A férfi egy rövid pillantást vetett rá, aztán elindult a többiek felé.

- Kibaszottul meg fogtok dögleni! – kiáltotta Mihaela lelkesen.

Cinti kétségbeesett dühében nyakon ragadta a lányt; Mihaela érezte az ujjpengéket a nyakához feszülni.

- Kussolj, ribanc, vagy kitépem a torkodat!

A színeshajú lány kérdően a pasijára pillantott, aki fintorgott mérgében, majd előrántott egy pisztolyt és Mihaela fejére célzott. A lányak kihagyott a szíve és elakadt a lélegzete.

- Ha közelebb jössz, szétlövöm a fejét – közölte.

Sorin megtorpant.

- Ez az utolsó esélyetek – mondta. Lerázta a kezéről a vért, ami egy egyenetlen vörös sávot rajzolt a betonra. – Elteszed azt, beültök a kocsiba, és elhúztok. Mert ha meghúzod a ravaszt, darabokra szedem mindkettőtöket. Még annyi sem marad belőletek, mint a haverjaitokból.

- Igen? – Levi a kifeszített Mihaelára pillantott, majd vissza a férfira. – Nekünk van tudattokunk. Ha meg is ölsz, vissza fognak tölteni minket. Emlékezni fogunk rád, gyökér, és megtalálunk, és kinyírunk. És az összes patkány haverodat.

- Helyes – válaszolta Sorin rezzenéstelen arccal. – Akkor majd lassan csinálom és hosszan, hogy amikor visszatöltenek titeket, tudjatok min gondolkodni.

Nehéz hallgatás telepedett rájuk. Cinti bizonytalanul kapkodta a tekintetét a pasija és a férfi között. Mihaela próbált nem figyelni a felé ásító fegyver csövére; nem nagyon ment neki. Levi elgondolkodva préselte össze az ajkait; Sorinra pillantott.

- Nem, hogy ha előbb döglessz meg! – kiáltotta és a fegyvert a férfira irányított.

Lövés dördült. Levi hasra esett és sikoltozni kezdett; az egyik lába térdből semmivé vált. A második lövés szétrobbantotta a csuklóját; a levált keze még mindig szorongatta a pisztolyt. Sorin következőnek Cintire célzott a repeszpisztollyal, amit Mihaela nem is látott honnan került a kezébe. Nem lőtt. A lány ledermedt a rémülettől, majd hátrálni kezdett, végül nekiiramodott. A bal fenekén érte a lövés. Cinti hasra vágódott, aztán visítani kezdett, mint egy malac, miközben kétségbeesetten vonszolta magát széles vércsíkot hagyva maga után.

Sorin még egyszer megnézte teherautó roncs mellett zokogó nagydarabot, a kábultan heverő kopaszt, az időközben a sokktól elájult Levit, és Cintit, akinek a visítozása halk vinnyogássá szelídült. Amikor meggyőződött róla, hogy nincs már veszély, kiszabadította Mihaelát. A lány azonnal a nyakába ugrott; kis híján elsírta magát.

- Nem esett bajod, Miha?

- Nem – rázta meg a fejét Mihaela és elmosolyodott. – Éppen időben érkeztél.

Sorin kezeire nézett, amiket távol tartott a lánytól, nehogy összemocskolja vele őket.

- Itt van ez. – Lekapta magáról a szétvágott felsőjét; csak a melltartó maradt rajta. – Már úgyis tönkretették.

Sorin beletörölte a kezeit a szétvágott ruhába, majd félredobta. Nagy kezeivel megfogta Mihaela vékony vállait és belenézett barna szemeibe. A lány nem tudott semmit kiolvasni a férfi tekintetéből. Nem tudta eldönteni, hogy haragszik-e rá, vagy csalódott-e. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – Mihaela úgy érezte magyarázkodnia kell.

- Figyelj, Sorin, én nem csináltam semmit. Csak mentem a dolgomra, ahogy szoktam. Ezek meg csak úgy megálltak mellettem és…

Sorin váratlanul magához szorította a lányt; olyan erősen ölelte, ahogyan korábban még talán soha. Mihaela elhallgatott; a férfi mellkasára fektette a fejét.

- Gyere, Miha – szólt végül Sorin. – Tűnjünk innen.

***

Jocó

Tatabánya, Magyarország

[Jocó] Hallottátok a hírt? Valami nemzeti államtitkárok ártatlan kis nemzeti csemetéit csúnyán helybenhagyta egy csúnya-rossz magyarellenes migráns. Nem olyan nagy hír, mi? Na, de besírtok, ha megtudjátok az igazat.

[Jocó] Alaposan utánajártam ennek a budaörsi esetnek, ami tökéletes példája a karma működésének. Az történt, hogy államtitkár srácok és egy lány elraboltak egy csajt, mert az románul mert beszélni. Igen, csak ennyi kell ahhoz, hogy unatkozó, újgazdag, enklávélakó hülyegyerekek célpontjává válj. Elvitték a budaörsi ipartelepre, hogy szórakozzanak vele. Szerencsére egy szarul beállított Starlink műhold felvette a helyet, így vissza tudtam nézni, ahogyan egy kocsi odahajt hozzájuk, kiszáll egy faszi és tizenhétféle szart ver ki belőlük. Még az államtitkár lányt is picsán lőtte. Régen röhögtem ilyen jót.

[Jocó] A „sértettek” mind túlélték, bár nagyon-nagyon bibisek lettek. Közzétették a saját műérzetfelvételeiket a tettes elfogásának érdekében. Természetesen a felvételekből hiányzik az emocionális sáv és durván meg vannak vágva. Nem is tudom miért. Összevetve ezeket a műholdképekkel egyértelműen kiderül, hogy nem a felvételen látszó úriember kezdte a balhét. A megosztott anyagomban láthatjátok is, amit az esetről állítottam össze.

>Shared resource detected!

>Capturing link………

>Connecting………

>Downloading………100%

>Forwarding data to ORWELL Gateway………100%

[Jocó] Ugyanakkor észrevettem valamit, ami sokaknak elkerülhette a figyelmét. A fickó karján néhány képkockára látszódik egy tetoválás, amin egy sas vagy sólyom visz egy bombát. A feliratot nem tudtam kivenni. Viszont némi keresés után van rá esély, hogy az a tetoválás a Detasamentul de Interventie Rapida, röviden DIR jelképe. Nem tudom jól ejtettem-e. A DIR egy román katonai különleges alakulat, aminél úgy nézem olyan arcok vannak, akikkel nem kellene baszakodni. Ahogyan azt a mellékelt példa mutatja.

[Jocó] Nem tudom ez a csávó mit keresett Budaörsön. Biztosan csak próbált lazulni, mire ezek a bárcás barmok lenyúlták a barátnőjét, ameddig ő kint volt a budin. Erre érthetően berágott és egy univerzális nyelven kifejezte a nemtetszését.

[Jocó] Ez az egész eset nagyon feldobta a napomat. Ember, ha valahogyan esetleg hallod ezt, nagyon sok szart fogsz kapni a médiától ezért, de nekem te vagy a lélekállatom. A következő számot személyesen neked küldöm.

[Music starting………]

[Doom – The only thing they fear is you]