>>>>>[Ez volt az a novella, ahol rátaláltam arra, hogy milyen is Marina valójában.
Ez a történet azután játszódik, hogy a lány elvitte Lance-t az egyik képkiállítására (ahol egyébként horribilis összegeket fizettek a festményeiért).
Íródott: 2015.09.09.
Kép: guru]<<<<<
Állj fel és kiálts
"Néha a valóságra a megfelelő reakció az őrület."
- Philip K. Dick
Marina a dolgozószobájában ült a vászon előtt. Teljes csend volt, csak az ecset sercegését lehetett hallani. A csend segített neki belépni és elmerülni abban a fantáziavilágban, ahol most is volt. Szürreális világ, felperzselt földje fekete és hamu fedte. Az építmények vörösek és lüktetnek a nyálkás hústömegektől. A romos városokat gyönyörű és torz teremtmények lakják. Emberek ők egy bizonyos szempontból, de egy másikból valami egészen mások. Mások, mégis teljesen ugyan azok és ez az, amit lenyűgözőnek talál bennük. Úgy élik az életüket ebben a halott világban, az undorító házak között, a halott fekete Nap alatt, mintha emberek lennének. Ugyanakkor torzak, embertelenek és idegenek, de mégis annyira ismerősek.
A nőre emlékeztető lény már alakot öltött a vásznon. Minden egyes vonással egyre közelebb került az élethez, amit a lány adni akart neki. Borzalmas volt és gyönyörű.
Az ajtó hirtelen kinyílt és az anyja lépett be rajta. Marina azonnal visszazökkent a valóságba.
- Marina, beszélnünk kell!
A lány lassú mozdulattal letette az ecsetet és felnézett.
- Igen?
- Ki volt az veled a galériában?
Marina felállt.
- A barátom -mondta.
- És mégis hogy képzelted, hogy ilyen alakokkal jelensz meg?
- Már megmondtam. Az én kiállításom volt, azt hívok meg rá, akit akarok.
- És meg sem fordult a fejedben, hogy mit gondol majd rólad a többi vendég, hogy egy ilyen... selyemfiúval mutatkozol?
A lányt láthatóan elkapta az indulat.
- A legkevésbé sem érdekel mit gondol egy rakás sznob seggnyaló.
- Vigyázz a szádra! -anyja fenyegetően felemelte az ujját. -Azok befolyásos emberek. Én a jövődet próbálom építeni, amit te ilyesmikkel próbálsz aláásni.
- Te a saját jövődet építed, nem az enyémet. Találj mást, akit a korcsoknak rongyként odadobhatsz.
A nő felmordult.
- Nagyon elszemtelenedtél. Ajánlom, hogy szedd rendbe magad szombatra. Azt akarom, hogy jó benyomást tegyünk Mr. Webster-re a céges banketten.
Marina vett egy mély levegőt.
- Én nem megyek -mondta.
- Dehogy nem -vágta rá az anyja. -Erről nem nyitok vitát.
- Nem megyek -vágott vissza a lány. -Nem érdekel az a sok undorító neo-arisztokrata seggnyaló fattyú. Se a szociopata Webster, se a korcs fia, se a te...
A pofon elhallgattatta. Csípte az arcát és könnyeket csalt a szemébe.
- Tanulj illemet, kislányom. Azt hiszem túlságosan szabadjára engedtelek.
- Apa ezért levágná a kezed -préselte ki a fogai közt Marína.
- De apád nincs itt -emelte meg a hangját a nő. -Én vagyok itt. Én törődök veled. Ő inkább úgy döntött visszavonul a kis álomvilágába és itt hagy téged. De én itt vagyok. Hálásnak kéne lenned, hogy vigyázok rád és nem hagyom, hogy hülyeséget csinálj.
Marina csak dühtől remegve állt és bámult az anyját. A nő megfordult és elindult a kijárat felé.
- Szedd össze magad, mert szombaton el fogsz jönni a bankettre és úgy fogsz viselkedni, ahogy az elvárt. És mostantól azt csinálod, amit mondok különben nem mész sehova addig, amíg nem tanulsz illemet.
- Nem vagyok senki kurvája! -kiabálta utána Marina. -Nem mondhatod meg mit csináljak! Azt csinálok, amit akarok!
Az anyja még egy pillanatra visszanézett az ajtóból, aztán becsukta maga mögött.
- Azt csinálok, amit akarok -motyogta maga elé Marina.
Odasietett és bezárta az ajtót. Felborította a vászon előtt álló széket, majd felkapta az ecsetet, dühösen felkiáltott és beledöfte a képbe, aztán felborította az egész állványt.
- Azt csinálok, amit akarok.
A dolgozóasztaláról lekotort mindent, kitúrta a fiókokat, ameddig meg nem találta, amit keresett. Felemelte a kést és megnézte magát a penge tükrében.
- Nem birtokol engem senki -letette a jobb kezét az asztal lapjára. -Én én vagyok. Egyedül az enyém vagyok.
Felüvöltött, ahogy a kés belefúródott a hüvelyk- és a mutatóujja közé. A könnyek ellepték a szemét, de addig pislogott, ameddig nem látta tisztán a kezéből csorgó vért. Megmozgatta a kést és az éles fájdalomtól újra felkiáltott. Szaporán kapkodta a levegőt, majd egy hirtelen mozdulattal szélesebbre vágta a sebet. Ordított a fájdalomtól.
Eldobta a kést. Összeszorította a fogát és belenyúlt a sebbe. Küszködött a fájdalommal hosszú pillanatokig, mire megtalálta, amit keresett. A kíntól bénultan borult az asztalra és csak hosszú pihenő után volt ereje véres ujjait a szemei elé emelni, hogy megnézze az apró chipet. Elhajította.
A felpillantott és tekintete a tükörben összetalálkozott valakiével. Az arca és a szemei pirosak voltak és könnyektől csillogtak. A haja alsó része vértől volt piros. Ő volt az, de mégis más. Torz volt és idegen, de annyira ismerős. Kinyúlt sérült kezével, megérintette a tükröt és összekente vérrel. Borzalmas volt és gyönyörű. Elmosolyodott.
Felkapta a hígítót és lelocsolta vele a leszúrt festményt. Nézte, ahogy a nőlény vonásai elmosódnak és mintha savval maratnák fájdalmasan elfolynak. Fogta az öngyújtót az asztalról, meggyújtotta és rádobta a képre. A lángok felcsaptak és elkezdték emészteni a vásznat.
Marina mélyen a lángokba bámult. Látta, ahogy a vörös romváros lángol. Hallotta a nőlény fájdalmas sikolyait. Leégett a bőre, a húsa megfeketedett. Elszenesedett halott teste ott hevert előtte. Borzalmas volt és gyönyörű. A lány mosolya szélesebbre húzódott.
Akkor is mosolygott, mikor a tűzjelző megszólalt és hideg víz zúdult a szobára. Akkor is mosolygott, mikor a biztonsági őrök kivitték. Akkor is mosolygott, mikor a mentősök ellátták a kezét. És mikor az anyja megkérdezte:
- Mit műveltél?
Nem válaszolt, csak felnézett rá és mosolygott. Még sosem érezte magát ennyire szabadnak.
>>>>>[Marina Blackford (sokáig nem volt családneve, végül az anyja nevét adtam neki. Hogy miért nem az apja nevét viselte az még mindig rejtély.) karakterének születésére sokminden volt hatással. Az alapötlet és külseje egy szintén Marina nevű orosz cosplayer-től származik (Pale Cardinal). A szürrealista festészet és a másik világba való alámerülés pedig a Layers of Fear, a Tormentum - Dark Sorrow videojátékokból, illetve guru, Zdzisław Beksiński és H. R. Geiger munkáiból ered.
Marina elméje nagyon törékeny és instabil. A rémálomszerű világa a való világ analógiája és ide menekül vissza, ha a valóságot már nem bírja feldolgozni. Nem igazán tudom mi a baja, de az bizonyos, hogy nem teljesen épelméjű. A skizofrénia több tünetét is mutatja, illetve a szorongás és a depresszió is jellemző rá, meg önpusztításra is hajlamos. Azt is el tudom képzelni, hogy néha mikor átesik a saját képzeletvilágába és elveszíti a valóságérzetét, akkor fel-alá járkál mint egy holdkóros, magában beszél mit sem tudva arról hol is van és mit csinál egyértelművé téve mindenki számára, hogy valami nincs rendben vele.
Szeretem Marina karakterét, ő az egyik kedvencem. A meggyötört, őrület szélén egyensúlyozó művész, akit csak a képein keresztül lehet megérteni igazán, de ez eddig senkinek sem sikerült. Lance-nek sem.]<<<<<
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.