>>>>>[Ez egy karácsonyi és újévi novella, az utolsó, amit 2016-ban írtam. Több karakterről mesél el egy-egy rövid történetet, miközben a Shadowrun világában is közeledik a Karácsony.
Szereplők:
- Irnik, Magyar Honvédség ex-Rohamlövésze, ex-zsoldos
- Doris Hauzer, Knight Errant százados
- Johnny, az Ork
- Jonas "Hammerhead" Blane, ex-Navy SEAL
- Amélie, az Özvegy
- Peter "Cool Breeze" Smith, ex-Navy SEAL
- Yoko Satonaka, "A világ legjobb hackere" saját véleménye szerint
- Bellona, az utcai harcos
- Frida, a tűzboszorkány/tűzkirálynő
- Vance, a Megperzselt Fiú
Íródott: 2016.12.26.]<<<<<
Az adakozás ideje
"Egy nőnek szüksége van arra, hogy valakinek szüksége legyen rá."
- Grégoire Delacourt
Irnik a kanapén ült és hallgatta a lakásban uralkodó csendet. Néha megrázta a kezében lévő poharat, amiben a whiskey-ben úszó jégkockák csilingelve koccantak össze és zavarták fel a hallgatást, de egy pillanat múlva újra minden visszatért ahogy volt. Egyszer csak eszébe jutott az egyik nagynénje gyerekkorából. Emlékezett rá, hogy egyedül élt a férje halála után és a lakásában rengeteg falióra volt. Egyszerűek, díszesek, sőt, voltak egészen különösek is, például az amelyiken madarak voltak számok helyett. És ketyegtek szüntelenül. Ott nem volt soha csend, csak a ketyegés. Kíváncsi volt, hogy vajon az öreg halála utáni üres csendet akarta-e száműzni ezekkel, vagy ez a ketyegős órás dolog csak az öregek szokása, hogy ne csak érezzék, hanem hallják is, ahogy az idő lassan múlik.
A férfi felnevetett magában. Már megint előjött belőle az öregember, pedig még a közelében sem volt az igazi öregségnek. Tény, hogy sokkal több dolgon ment keresztül, sokkal több dolgot látott mint mások az ő korában és ezektől egyre gyakrabban érzete magát kétszer olyan idősnek mint amennyi valójában, és feleannyira embernek.
Beleivott az italába és elmosolyodott. Biztos volt benne, hogy Doris leüvöltené a fejét, ha hallaná azt, ami a fejében zajlik. Talán még meg is próbálna szó szerint értelmet verni belé, mint a régi szép időkben.
Az ajtó csengője kizökkentette. Az ajtó felé nézett, de nem látott semmi AR jelzést hogy ki az, ami bármit jelenthetett. Jót és rosszat is. Felállt, letette a poharát az asztalra és felvette a pisztolyát. Az ajtó mellé állt és hallgatózott egy kicsit, majd lenyomta a kilincset és résnyire nyitott az ajtót, de várt egy pillanatot mielőtt kinézett volna.
- Vicces, pont rád gondoltam -mondta a férfi széles vigyorral és kitárta az ajtót a nő előtt. -Gyere be. Nem gondoltam volna, hogy benézel.
- Csak gondoltam megnézem hogy vagy -mondta Doris ahogy belépett.
- Megvagyok -mondta Irnik és becsukta az ajtót. -Igaz szörnyen üres és csendes a ház mióta Kriszta már nincs itt.
Visszasétált az asztalhoz, letette a fegyvert és felvette a poharát. Doris odasétált a férfi elé és nekidőlt a falnak.
- Hiányzik? -kérdezte a nő.
- Ja -sóhajtotta Irnik és ivott. -Jobban is mint kéne talán, de rendben leszek. Legalább tudom, hogy jól van.
A férfi a földet nézte pár pillanatig majd mikor felpillantott a Doris sötétkék szemeibe elvigyorodott.
- Mennyi ideje is ismerlek? -kezdte Irnik. -Talán hat-hét éve. Ennyi idő alatt már ránézésre tudom, hogy mondani akarsz valamit. Mondod, vagy mondjam én?
- Csak aggódom miattad.
- Hogy valami hülyeséget csinálok? Hogy Kriszta után megyek és vissza rabolom?
- Vagy megeszed azt -bökött a nő a fejével a fegyver felé.
Irnik a pisztolyra pillantott, majd vissza a Doris-ra.
- Ne félj, nem fogom. Egyiket sem -mondta és ivott, aztán elvigyorodott. -Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem.
- Ettől féltem én is -nevetett a nő.
- Iszol valamit? -kérdezte Irnik és a hűtőhöz indult.
- Ha van Guinness.
- Az mindig van -átnyújtotta a nőnek a doboz sört -abban a reményben, hogy egyszer majd beállítasz.
Átterelte a nőt a kanapéhoz és leültek. Doris kibontotta a sört és egy hosszú kortyot beleivott, aztán odabújt a férfihoz. Irnik átkarolta a nőt és megmarkolászta a vállát.
- És, mit tervezel most Karácsonyra? -kérdezte Irnik.
- Meglátogatom anyámat, úgyhogy nem maradhatok sajnos.
- Semmi gond. A család az első. Meg lesznek majd bébiszitterek, akik vigyáznak rám. Corina feljön és itt lesz pár napig, meg lehet, hogy Sasha és Lina is felnéznek.
- Akkor maradok, ameddig ide nem érnek, ha nem baj.
- Azt hittem, hogy egy kicsit legalább féltékeny leszel -mondta a férfi csalódottságot tettetve.
- Ha féltékeny fajta lennék, akkor te már régen halott lennél -mosolyogta Doris.
- És még meg is érdemelném -megszorította a nő vállát. -Kösz.
Doris ráfektette a fejét a férfi vállára. Hosszú pillanatokig csak ültek.
- És hogy van a madarad? -szólt végül vigyorogva Irnik.
- Egyetlen egyszer meséltem róla és folyton ezzel piszkálsz -sóhajtotta a nő.
- Nem piszkállak -nevetett a férfi -csak nem hiszem el, hogy tényleg van egy madarad. Soha nem voltam még nálad.
- Pedig van. Egy corvus frugilegus, vetési varjú. Nagyon okos madár és azért nem voltál még nálam, mert talán nem érdemelted meg -Doris mosolyogva felnézett a Irnik-re. -Meg a férfiak inkább nyeregben érzik magukat a saját területükön, nem?
- A tapasztalataim szerint szeretsz te irányítani és kisebb harcba telik, ha én akarok nyeregbe kerülni és tudod, hogy szeretem, ha egy kicsit "kéreted maga", de lássuk be -itt már a férfi nem bírta nevetés nélkül -elég könnyű ellenfél vagy.
A nő is hangosan felnevetett.
- Te aztán tényleg találkozni akarsz azzal a madárral.
Irnik közelebb hajolt Doris arcához és lehalkította a hangját.
- De még mennyire.
Hosszan bámultak egymás szemébe, aztán a nő résnyire nyitotta a száját, előrehajolt, behunyta a szemeit és egy lágy csókot adott a férfinak. Érezte a whisky illatát és ízét, de nem zavarta. Irnik felcsúsztatta a kezét Doris nyakára, ahogy viszonozta a csókot.
- Mennyi időnk van? -kérdezte a nő mikor szétváltak.
- Egy-két óra talán -válaszolta a férfi és lerakta a poharát a dohányzó asztalra.
- Az elég lehet -mosolyodott el kacéran Doris és ő is lerakta a sörös dobozt.
- Meglátjuk -viszonozta a mosolyt Irnik.
Magához húzta a nőt és most ő csókolta meg. Doris azonban ellökte magától, hosszú lábát átvetette a férfi lábai fölött és beleült az ölébe. Irnik teljesen a nő kegyelmére bízta magát, aki mint egy kiéhezett fenevad magasodott fölé. Doris lassan ereszkedett alá és közelítette meg a férfit, majd ajkaik szenvedélyes csókban egyesültek és szorosan egymást ölelve eltűntek a kanapé támlája mögött.
***
"A katona lelkiismerete mindent elnyel, mint a pokol szélesre tárt kapuja."
- William Shakespeare
Jonas az ablak mellett a sarokban ült. Mellette az ajtó másik oldalán Johnny ült a földön hátát a falnak vetve. de így sem tűnt kisebbnek mint teljes nagyságában. Középen két összetolt asztalon Özvegy feküdt mozdulatlanul és a puskája irányzékán keresztül fürkészte az utcát. Az ablakon beszűrődő neon fények vibrálva táncoltak domborodó alakján.
- Hé, néger -szólt Johnny. Suttogott, de még így is olyan hangja volt mint valami ipari gépnek. -Kérdezhetek valamit?
Jonas felnézett az orkra.
- És mi volna az?
- Te akkor most megdöntötted a csajt? -Johnny az asztalon fekvő nő felé bökött a fejével.
A másik férfi egyik szemöldöke lassan felkúszott.
- Már nem bírtam magamban tartani. Meg kellett kérdeznem -vigyorgott ártatlanul az ork. -Nekem elmondhatod. Mint férfi a férfinak. Én elmondanám neked.
- Igazán?
- Ha én húztam volna meg, akkor mindent részleteiben elmesélnék, feltéve, ha te fizeted a piát.
- Akkor is, ha közben ő is hallja?
Mindketten elhallgattak és Özvegyre pillantottak, aki semmit nem reagált a beszélgetésre. Továbbra is arra koncentrált, amit az irányzékon keresztül látott, bármi is legyen az.
- Nem úgy tűnik mint akit zavarna -szólt végül Johnny. -Egy órája meg sem mozdult. Él még egyáltalán?
- Van valami problémád, hogy ezt felhoztad? -kérdezte Jonas.
- Ja, ami azt illet -az ork felmutatta a vaskos mutatóujját. -Először is már több mint egy órája nézem a seggét és, tudod, megéhezik az ember. Kettő, valahogy sehogy nem tudtam összerakni, hogy ti ketten hogyan találtatok egymásra. Mert hát a csaj nem egy szószátyár fajta.
- Miért érdekel ez téged ennyire?
- Kíváncsi vagyok -vonta meg a vállát Johnny. -Meg jobban bízok azokban, akiket ismerek.
- Csak együtt dolgozunk. Ennyi -mondta Jonas és megemelkedett egy kicsit, hogy kinézhessen az ablakon.
- Peeersze -rázta meg a fejét hitetlenkedve az ork. -De most komolyan. Mi ő? Valami szökött francia idegenlégiós? Vagy kibukott céges katona?
- Tiszteletben tartom, ha nem akar róla beszélni. Neked is ezt kéne tenned.
- Ó, én tiszteletben tartom, de ha valakinek oka van titkolózni nekem is okom van nem bízni benne.
- Bizalom nem attól függ, hogy mit tudsz, hanem hogy mit teszel -mondta Jonas.
- Fogadok valamelyikőtök tett valamit -vigyorgott az ork.
A férfi viszonozta a mosolyt, de nem válaszolt.
- Látom a célpontot -szólalt meg váratlanul Özvegy.
Jonas azonnal feltérdelt és egy távcsővel kinézett az ablakon. A bevásárlóközpont előtti tér a közelgő Karácsony miatt fel volt teljesen díszítve. Az egész egy nagy vakítóan vibráló fényes masszának tűnt, amin emberek tömege hömpölygött. A tér szélén egy sötét szedánból szálltak ki a megbízójuk által megadott személyek. Egy elegáns ázsiai férfi és a felesége, illetve a kisfiúk. Boldognak tűntek, különösen a gyerek, ahogy haladtak át a téren a bevásárlóközpont felé.
- Ha tiszta, szedd ki -mondta a férfi. -Ezúttal nincsenek járulékos áldozatok.
A csend hirtelen még mélyebb lett és mintha még az idő is lelassult volna. Aztán a puska tompán csattanva elsült. A lövés erejétől megrázkódtak az asztalok. Jonas látta, ahogy a kisfiú előreszalad, majd hirtelen összeesik. A térre egy pillanatnyi üres csend telepedett, amit az anya kétségbeesett sikolya tört meg.
- Találat -mondta Özvegy tárgyilagosan.
Jonas ilyenkor általában valami rövid dicséretet szokott mondani vagy legalább valami visszaigazolást, de ezúttal hallgatott és figyelte, ahogy a test köré gyűlik a tömeg.
- Hát -sóhajtotta hátul Johnny -ez is egy módja, hogy elcsesszük valaki Karácsonyát.
- Oké, akkor most... -kezdte Jonas, de az ablak felől érkező egyre hangosodó zúgásra elhallgatott.
Az ablak előtt egy rotodrón emelkedett fel és már pörgette is fel az aljára szerelt géppuskát.
- Földre! -kiáltotta férfi is behúzódott a fal mögé.
Johnny felugrott, megragadta az asztalon fekvő nőt és lerántotta az ölébe majd ráfeküdt. A géppuska betörte az ablakot, pozdorjává lőtte a két asztalt, felszaggatta a falat és a szekrényeket törmelékkel beterítve a bennlévőket.
- Soha nem megy egyszerűen, mi? -mondta az ork amint a géppuska elhallgatott és széles vigyorral végignézett az ölében fekvő Özvegyen. A nő nem válaszolt, csak kimászott a férfi alól.
- Mennünk kell! -szólt Jonas. -Nagyfiú, te mész elől. Én hátul maradok és fedezlek titeket.
- Értettem! -ugrott fel az ork és indult is kifelé nyomában Özveggyel.
***
"Ha a társadalom egésze nem ad nekem választ, akkor megtalálom a saját céljaimat."
- Mártonffy András
A kávézó belülről sokkal puccosabb volt mint amire kívülről számítani lehetett, habár nem igazán lehetett eldönteni a díszítőknek mi volt a szándéka. A fa burkolat, faragások és a falakra aggatott díszek régi, western stílust adtak a helynek, de a nagy csillárok és díszes lámpák inkább viktoriánus hatást keltettek. Ezt még megfejelték karácsonyi díszekkel, égőkkel, fenyőágakkal és fagyöngyökkel a még nagyobb zavar kedvéért.
Peter beleivott a kellemesen meleg -és meglepően jó -kávéjába. Vele szemben Yoko ült és szakszerűen fogyasztotta az egyik mignont az előtte lévő három közül. Egy falatot ízlelgetett mikor hirtelen felpillantott a férfira és meglengette előtte a villáját.
- Ne gondold, hogy meg tudsz venni sütivel -mondta teli szájjal.
- Az pedofília lenne -felelte Peter.
- Ú, nagyon szellemes. Viccelődjünk a méreteimen, mert azt még senki sem csinálta azelőtt.
Yoko sértődöttet játszva visszatért a süteményeihez. A férfi csak mosolyogva megcsóválta a fejét.
- És egyébként mi a terved? -kérdezte a lány. -Elhívtál ide. Mire számítsak? De főleg te mire számítasz?
Peter megvonta a vállát.
- Semmire. Ez csak egy gesztus. Kitakarítottad a poloskákat a kocsiból és a lakásomból. Pénzt nem fogadtál el, de úgy tűnt kedveled ezt a helyet, szóval gondoltam viszonozom.
- Ó, oké. Nem kellett volna, de nem vagyok semmi jónak az elrontója -mondta Yoko és kikanyarított egy szeletet a következő mignonból.
- Miért nem fogadtad el a pénzt? -kérdezte a férfi.
- Miért, baj?
- Nem, de szeretem kiegyenlíteni az adósságaimat.
- Én is. Ezért is nem fogadtam el a pénzt.
Peter értetlenül összevonta a szemöldökét.
- Ez mégis mit jelent?
Yoko letette a villát és megtörölte a száját a szalvétával.
- Én tartozom neked -mondta -és nem te nekem. Talán nem látszik, de nem vagyok hálátlan, csak másokkal ellentétben nem szoktam senkinek az orra alá dörgölni. Már egy ideje figyelsz és vigyázol rám. Nem vagyok vak. És nem csak arról beszélek, amikor Apples fizet érte. Legutóbb is ott voltál, még akkor is mikor a saját dolgaimat intéztem, amiből neked semmi hasznod nem volt. Ha már itt tartunk elmondanád miért? Kivéve ha nem valami szupertitkos oka van, csak, tudod, nem vagyok még hozzászokva, hogy van egy testőröm.
A férfi elkezdte forgatni a kávéscsészét és hosszú ideig azt nézte mielőtt megszólalt volna.
- Csak úgy hiszem te a jó oldalon állsz és szeretek én is a jó oldalon állni.
Yoko nevetett.
- Ez rendes tőled, de szerintem félreismersz engem.
- Remélem nem, mert ahogy néztem szükséged van valakire, aki vigyáz rád.
- Ja, ez igaz -mosolygott a lány és újra felvette a villáját. -Kár, hogy nincsen olyan, hogy jó oldal. Csak oldalak vannak. Hogy melyik a jó az rajtad áll.
- Nos, én úgy hiszem a tied az. Őszinte vagy, megbízható, becsületes...
A lány alig bírta lenyelni a falatot annyira nevetett.
- Jó, a becsületes kicsit erős volt -tette hozzá mosolyogva a férfi.
- Ja, az -köhögte Yoko és megtörölte a száját. -Nem igazán tudom eldönteni, hogy most gúnyolódsz-e rajtam, vagy komolyan beszélsz.
- Miért hívtalak volna el ide, ha csak gúnyolódni akarnék? -tette szét a kezét Peter.
Yoko hátradőlt a székében, karba tette a kezeit és felvette a legkomolyabb arcát.
- Oké -kezdte. -Akkor a kezem is meg fogod kérni, mert mindenki más szerint egy haszontalan, nagyszájú kislány vagyok.
- Hát, ez azért van, mert nem dolgoznak olyan régóta és olyan közel hozzád mint én. Én jobban ismerlek mint ők és ezért is bízok benned. És te ugyanezért bízol bennem.
- És ezt miből gondolod?
- Eljöttél mikor hívtalak -mondta a férfi és elmosolyodott. -Meg ha nem bíznál bennem, akkor miért érdekeltek volna a poloskák a kocsimban és a lakásomon? Miért hívtál volna el engem, hogy segítsek a munkáidnál? Miért engedted volna, hogy a kis üzleti dolgaidnál ott legyek? Hm?
- Jól van. Talán lehet, hogy mégis kedvellek és elnyerted a bizalmamat, de azért ne bízd el magad túlságosan -mondta Yoko, majd a férfira vigyorgott. -És akkor, gondolom, azt akarod, hogy még többet dolgozzunk együtt.
- Ebben reménykedem -bólintott Peter. -Úgy gondolom sokat tudnánk egymásnak segíteni.
- Jól van, de azt tudnod kell, hogy -és a lány elkezdett számolni az ujjain -mások szerint idegesítő vagyok, sokat beszélek, utálom a fegyvereket, az erőszakot és az értelmetlen rombolást, nem tartom különösebben sokra a hozzád hasonló fegyverlengetőket, ami sokak büszkeségét sérti egyébként. Ja, meg egyesek szerint sértődős vagyok és hisztis.
- Hát, ezek egy részét tapasztaltam -nevetett a férfi -, de eddig megvoltunk, nem?
Yoko csak vigyorgott.
- És tulajdonképpen miért is lesz ez jó neked? Mert azt értem, hogy bírsz engem, de ez nem fog változtatni sokat. A munka az ugyanaz marad és a legtöbb esetben az érdekek és a pénz fog beszélni.
Peter elgondolkodva lenézett a kávéjára.
- Nem igazán a munka érdekel, hanem hogy kivel dolgozok együtt -mondta, aztán hirtelen felnevetett. A lány furcsállóan nézett rá. -Meg az okos, szemüveges lányok a gyengéim.
Yoko kíváncsian felhúzta a szemöldökét és akaratlanul is szemüvegéhez nyúlt.
- Most meg flörtölni próbálsz velem?
- Dehogyis. Mondtam, hogy nem randizok olyannal, aki még nem múlt el tizennyolc -nevetett Peter.
A lány bekapta a második mignon utolsó darabját és ahogy kihúzta a villát a szájából egyből a férfira mutatott vele.
- Én pedig mondtam, hogy nem tudsz megvenne sütikkel.
Pár pillanatig egymás arcát fürkészték mosolyogva, majd Peter megrázta a fejét és beleivott a kávéjába, Yoko pedig nekilátott az utolsó mignonnak.
- És mit is mondtál, mióta csinálod ezt? -kérdezte a férfi azzal a céllal, hogy felhúzza vele Yoko-t. Sikerült. A lány olyan gyilkos tekintetet vetett felé, amilyet egy hároméves szokott mikor elveszik tőle a nyalókát.
- Ó, tudom én mire megy ez ki. Hogy tapasztalatlan vagyok, mi? Komolyan? Még bizonyítanom kell, hogy mennyire jó vagyok? -Yoko úgy hadonászott a villával mint valami fegyverrel. Peter védekezően maga elé emelte a kezeit biztosa ami biztos alapon. -Csak hogy tudd tizennégy voltam mikor befejeztem a középiskolát, mert az IQ-m a lemászott a skáláról. Mátrix Biztonsági Mérnök diplomám van és okleveles Kiberbiztonsági szakértő vagyok. Öt nyelven folyékonyan beszélek, kettőn tűrhetően és kiválóan hegedülök. Én vagyok a legjobb a metroplexumban és nincs olyan probléma, amit ne tudnék megoldani. Te mit tudsz felhozni, he?
A férfi kínosan mosollyal az arcán -ami inkább volt a visszafojtott nevetés hatása -széttárta a kezeit.
- Azt hiszem te győztél.
- Pontosan -helyeselt Yoko és ledöfte a szerencsétlen mignont.
Peter csak magában vigyorogva itta tovább a kávéját.
***
"A bosszúvágy hosszan és forrón tud izzani az ember lelkében. Főleg, ha minden tükörbe vetett pillantás csak megerősíti a bosszú jogosságát."
- Suzanne Collins
Az éjszaka sötét volt. Az eget vastag felhőréteg takarta. Az utcákat csak a lángoló kukák és a környező épületek ablakaiból kiszűrődő fények világították meg valamennyire. A pusztulat ekkor volt a legveszélyesebb, de a legelevenebb is. Azok, akik az árnyak közt éltek jobban kedvelték az éj sötétjét és erre megvolt a jó okuk.
Bellona hazafelé tartott. Olyan utakat választott, amik népesek voltak még ilyenkor is és kellően megvilágítottak. Az utolsó tömbnél egy rövid sikátoron vágott keresztül, de módosított szemeinek nem okozott gondot a sötétség. A túloldalon egy lebuj mellett jutott ki. Hallotta a már nem józan vendégek ordítozását és röhögését. Hárman léptek ki az ajtón vihogva pont mikor a lány kilépett az árnyékokból. Ahogy rájuk nézett meg is torpant majd visszalépett.
Ők voltak azok. Felismerte a sasos jelzést a kabátjukon. Itt voltak. Bellona döbbenten figyelte őket, ahogy távolodtak. Évek óta nem látta őket. Mindenféle érzések zúdultak rá, aztán hirtelen képek ugrottak fel előtte. Fájdalmas emlékek.
- Ne most -nyögte és a fejéhez kapott.
Nekidőlt a falnak és küszködött a fájdalommal. A film pedig lassan lepörgött előtte képkockáról képkockára megmutatva újra minden szenvedést, amit átélt, minden gyalázatot, amit tettek vele. A kín fokozatosan dühé változott. A lány kiberszemei sárga lánggal villantak fel, ahogy vicsorogva és fújtatva kilépett az árnyékok közül és a három férfi után indult.
Hangosak voltak és figyelmetlenek. Bellona-nak nem volt nehéz követnie őket. Az árnyékokban maradt, lassan csökkentette a távolságot és közben képtelen volt levenni a tekintetét a hátukon lévő sas emblémáról. Már a látványa is fűtötte benne a bosszúvágyat. Nem érdekelte hova mennek, honnan jöttek és mit keresnek egyáltalán ezen a környéken. Ez személyes volt.
Mikor a három tag eltűnt a szeme elől az egyik sikátorban elengedte a dühét. A huzalozott reflexei összerántották egy pillanatra a testét, ahogy az idegpályák aktiválódtak, aztán berohant a sikátorba. Kipattintotta a karpengéjét és rávetette magát az első alakra, akin meglátta a sast. A pengéket olyan mélyen tolta fel az oldalába amennyire csak tudta. A férfi meglepetten nyögött fel, majd fuldokló hörgésbe ment át, ahogy Bellona másik kezének ujjaiból kipattanó borotvaéles pengék felhasították a nyakát és a légcsövét. A két társa, ahogy hátrakapták a fejüket, csak azt látta, ahogy a saját vérében fuldokolva elterül és a fölötte álló alak lángoló szemekkel meglódul feléjük.
Az egyikük még volt annyira gyors, hogy előhúzzon egy kellően félelmetes méretű kést, de Bellona kibernetikus gyorsításával szemben esélytelen volt, így használni már nem volt ideje. A lány megragadta a kést markoló kezét és kisütötte rajta a kiberkezébe épített sokkolót. A férfi fájdalmasan felordított és az egész teste görcsbe rándult.. A következő másodpercben már érezte, ahogy a hideg ujjpengék a nyakába fúródnak. A kiberkéz motorjai halkan felzúgtak, ahogy az ujjak szorították, majd összeroppantották a légcsövet, majd Bellona egy mozdulattal kitépte ami maradt belőle.
A test hörögve összecsuklott mint egy zsák. Az utolsó, egy fiatal humán férfi, rémülten kapkodta a tekintetét halott társa és a lángoló szemű, látszólag tüzet könnyező lány között.
- Szép vagyok már? -kérdezte Bellona.
A férfi felsikoltott és rohanni kezdett. A lány felkapta a mellette heverő test mellől a kést és a menekülő férfi csípőjébe dobta, aki ordítva esett össze. Vinnyogva próbált elmászni, mikor látta Bellona-t közeledni. A lány kirántotta a kést és félredobta, majd a hátára fordította a szerencsétlent és rámászott.
- Ne! NE! -sikoltozott és kapálódzott a nyomorult.
- Szép vagyok már?! Szép vagyok?! Tetszem neked?! Tetszik, amit látsz?! -hajtogatta Bellona miközben kaszabolta férfit az ujjpengéivel ahol érte.
Megragadta a férfi fülét, amibe a pengék úgy csúsztak bele mint a vajba, majd leszakította. Aztán a másikat is. Karmolta az arcát, nyúzta le róla a bőrt és a húst. A karmai beleakadtak az arcába és letépték feltárva a hátsó fogakat és a csontot. Leszakította az orrát. A hüvelykujjának a pengéit belefúrta a szemébe és addig nyomta ameddig a szemgolyó szét nem pukkant és csak egy kocsonyás massza nem maradt az üregében.
A kétségbeesett sikoltozás percekig hallatszott a sikátorban.
***
"Az a körülmény, hogy ellenségeink vannak, meggyőzően bizonyítja, hogy vannak érdemeink."
- Ludwig Börne
A Flavor egy kis kávézó volt Puyallup Tarislar negyedének határán. Egy helyi kis tünde csoport vezette, akik szép kis profitot termeltek a nem csak a környékről, hanem a metroplexum más részeiből érkező egzotikus ízekre és pusztulati hangulatra vágyó vendégeken. Különféle gyógyteákat és vegetáriánus húspótlót szolgáltak fel itt. Belül inda és levél faragásokkal díszített oszlopok sorakoztak, amik olyan hatást keltettek mintha egy kertben járna a betévedő. Széles ablakok engedték be a fényt és adtak tiszta rálátást a Puyallup fölött gomolygó felhőkre, füstre és hamura.
Frida az egyik félreeső bokszban ült és kavargatta a gőzölgő teáját. Nem a szokásos, díszes köpenye volt rajta, hanem városi viselet, ami meglehetősen lenge volt a kinti hideghez képest. Egy fekete pólót viselt, amin valami metál banda emblémája volt, egy kopott farmer shortot és sötét harisnyát. Szőke haja, mint mindig, kibontva omlott a vállaira.
Szemben vele Vance feszengett. Idegesen nézte a teáját és az asztal közepén lévő kosárban lévő friss zsemléket. Ő egy sötét, Ares logós kapucnis pulóvert viselt és egy farmert.
- Vegyél nyugodtan -intett a kosár felé mosolyogva Frida. -Azért tették ki.
- Nem tudom, hogy szabadna-e -mondta a fiatal ork és kipillantott a többnyire tünde vendégekre.
- Ugyanolyan vendég vagy mint bárki más. Ne kelljen megparancsolnom.
A tünde nő bátorítóan mosolyogva ismét a kosár felé intett. Vance tétován elvett egyet a meleg zsemlék közül. Elégedetten hallgatta a ropogást, ahogy kettétörte, aztán beleharapott a puha belsejébe. Frida mosolya szélesebbre húzódott, majd belekortyolt a teájába.
- Bocsánat -szólt Vance. -Csak még sosem voltam ilyen helyen.
- Hát most vagy. Persze, Hakan kávézója is kellemes, de, hogy őszinte legyek -a nő közelebb hajolt és lehalkított a hangját -, borzasztó teái vannak. De el ne mondd neki.
Az ork csak halkan nevetett.
- Ezt a helyet jobban szeretem -folytatta Frida. -Általában egyedül jövök, de szeretem a társaságot.
- Nem érzem úgy, hogy én lennék neked a megfelelő társaság.
- Azért mert ork vagy, vagy azért ami történt?
A mágusnő kék szemeivel komolyan nézett fel Vance-re. Az ork lassan megérintette arcának jobb felét, ahol már begyógyultak ugyan, de még tisztán látszódtak az égés okozta sebek.
- Ez baleset volt -mondta határozottan. -És a legkevésbé sem érdekel, hogy mit gondolnak mások rólam. Ki tudok állni magamért, ha kell. Csak nem akarok semmi olyat csinálni vagy mondani, ami problémát okozhat neked.
Frida ismét Vance-re mosolygott.
- Ez kedves tőled, de had döntsem el én, hogy kinek a társasága a megfelelő számomra és had legyen az én problémám ennek a döntésnek a következménye. De, ha el akarsz menni az a te döntésed és én tiszteletben tartom. Nem kell maradnod, ha nem akarsz. Nem köt semmi hozzám.
- Nem. Már döntöttem -válaszolta az ork.
- Tudom -mondta Frida halkan és kiitta a csészéjét. -Idd meg a teádat, mert ki fog hűlni.
Vance belenézett a gőzölgő sötét folyadékba, majd váratlanul elvigyorodott.
- Kicsit emlékeztetsz anyámra -mondta.
- Kedves ember lehet.
- Az volt.
Kilépve a kávézóból egyből megcsapta őket egy hideg szellő. Vance teljesen felhúzta nehéz bőrkabátjának a cipzárját és még a kapucniját is feltette. Frida, azonban, nem úgy tűnt mint aki fázik. Sötét kabátját össze sem húzta és hagyta, hogy haját szabadon dobálja a szél.
- Hogy hogy nem fázol?
- A Végtelen Tűz ég bennem -mosolygott Frida.
- Ezért hívnak tűzboszorkánynak? -kérdezte óvatosan Vance.
- Többek között. Sok néven neveztek már...
- Például gyilkosnak! -hangzott egy kiáltás.
Három tünde férfi állt mögöttük. Az öltözetük átlagos városi viselet volt és nem látszott rajtuk semmi jelzés, hogy bandatagok lennének. Vance azonnal kilépett eléjük.
- Valami problémátok van?
A tünde szóra sem méltatta az orkot, helyette indulatosan Fridára mutatott.
- Még vissza merészeltél jönni ide -a szavai tele voltak gyűlölettel. -Nagy hibát követtél el.
- Hozzád beszélek, seggfej! -kiabált rá Vance.
- Fogd be, trog, vagy téged is megöllek!
- Állíts magadon, ember!
Az ork lassan az oldalán lévő késéért nyúlt.
- Nem ártottam nektek semmit -szólt Frida nyugodtan.
- Nem? Megölted a szüleimet! -kiabálta a tünde. -Te csináltad a tüzet. Emlékszem rád. Mind emlékszünk! Vagy tagadod?!
A nő nem válaszolt.
- Legalább elismered -emelte fel a fejét büszkén a tünde férfi. -Most...
- És mit reméltek ettől? -kérdezte a nő továbbra is nyugodtan. -Hogy visszahozzátok elveszett szeretteiteket, vagy hogy csatlakoztok hozzájuk?
A tünde arcát összerántotta a düh és kicsapta a kezét a nő felé. Vance kirántotta a kését és megindult a férfi felé, aki azonnal az orkra irányította az akkor már szikrázó kezét és az ujjai közül hangos csattanással éles fény csapott ki. Az ork megdermedt és pár pillanatra elvakult a fénytől. Mikor magához tért még látta, hogy a felé csapó fény elkanyarodott róla valahova mögé. Hátrafordult és Fridát látta, ahogy a bal keze elnyeli a kékesfehér cikázást, majd kinyújtotta a jobb kezét a három tünde felé és ökölbe zárta. A tündék nyögve lemerevedtek és erőlködtek hogy mozogjanak, mintha valami láthatatlan erő fogta volna le őket.
Vance zavarodottan kapkodta a fejét a mágusnő és a tündék között. Frida lassan odasétált hozzájuk.
- Megöllek! -préselte ki a fogai közt a tünde.
- Nem fogsz -szólt a nő fenyegetően. -Ha pedig mégis megpróbálod meg fogod tapasztalni a Végtelen Tűz dühét, megértetted?
A tünde csak morgott.
- Vance, menjünk -szólt a nő, ahogy hátat fordított a legyökerezett tündéknek.
Az ork azonnal követte is. Ahogy eltávolodtak Frida megállt és visszafordult. Felemelte a kezét a három férfi felé, vett egy mély levegőt és magas, lágy hangon egy dallamot énekelt párafelhőt alkotva maga előtt, majd leengedte a kezét, amire a három tünde összeesett a távolban.
- Te... -kezdte az ork.
- Nem -vágta rá Frida, majd hátat fordított és sétált tovább. -Nem öltem meg őket.
- De, ez mi...
A nő egy legyintéssel elhallgattatta Vance-t.
- Ne -mondta. -Majd megtudod, ha eljött az ideje.
>>>>>[Az első történetben kiderül, hogy Irnik hogyan küszködik a magánnyal, miután Krisztáról a megbeszéltek szerint gondoskodtak. Doris aggodalma, hogy a férfi, akár az öngyilkosságra is hajlamos lehet sokkal nagyobb problémákat sejtet Irnikkel kapcsolatban. Doris, ahogy azt mondta is, a Karácsonyt az anyjánál tölti, amiről született is egy novella.
A második történet Jonas, Johnny és Amélie kegyetlen oldalát erősíti tovább. Nem is csoda, hogy egyesek egyszerűen zsoldosoknak nevezik őket (vagy simán gyilkosoknak). Ezen az sem segít, ha hozzávesszük, hogy Amélie élvezi is a vadászatot. Még néha maga Johnny is megbotránkozik rajta, hogy miket is művelnek. Johnny ugyanakkor érdekes kérdést tesz fel Amélie-vel kapcsolatban, mikor idegenlégiósnak, vagy céges katonának nevezi. A nő francia, vagy francia többségű területről származik. Ez persze lehet Franciaország is, de Québec is. A nemrég szétesett, québeci Cross Applied Technologies-nek volt az egyik legnagyobb és legjobban szervezett kémhálózata a világon; a Seraphim. Lehetséges, hogy Amélie egyike lehetett a Seraphim ügynökeinek, és a tisztogatást Jonas segítségével élte túl? Logikusnak hangzik. KM-ként egyelőre nyitva hagytam ezt a kérdést.
A harmadik történetben Yoko és Peter kapcsolata egy újabb szintre lépett azzal, hogy a férfi megkérte a lányt, hogy vele dolgozhasson. Nem teljesen tiszta, hogy Peter miért akarja ezt. Peter Apples kérésére is beférkőzhetett Yoko bizalmába, hogy rajta tartsa a szemét, vagy éppen ellenkezőleg, ő maga is ki akar szállni és szabadúszó lenni, és ezért akar összefogni, mert Yoko járatosabb az árnyvilág dolgaiban (ironikus módon) és ketten nagyobb az esélyük a túlélésre az árnyakban. Lehetséges, hogy valami romantikus dolog is van a háttérben. Ha engem kérdeztek, Yoko elég idegesítő tud lenni hosszútávon, szóval, ha Peter képes elviselni, akkor őket még az istenek is egymásnak teremtették.
A negyedik történet Bellonáról szól, aki mérhetetlen gyűlöletet táplál a Légió iránt. Olyannyira, hogy szinte már sportot űz a banda tagjaira való vadászatból és módszeres kínzásukból. A visszatérő rohamainak és rémálmainak köze van a Légióhoz és ahhoz, amit tettek vele. Akármi is történt Bellonával nagyon durva lehetett.
Az utolsó történet azt mutatja, hogy Frida és Vance sokkal közelebb áll egymáshoz, mint egy úrnő és a szolgája. A pusztulatban utcagyereknek lenni kemény és nagyon keveseknek adatik meg az, hogy valaki felkarolja őket és megadja nekik a lehetőséget, hogy valakik lehessenek. Vance számára ezt jelenti Frida, és ezért ragaszkodik hozzá, hiszen a hosszú, sötét céltalanság és kilátástalanság után végre rátalált egy útra, valamiféle célra. Mindig volt az a kérdés, hogy Frida, az ő képességeivel, miért él a pusztulat legeldugottabb végében és pátyolgat egy utcai bandát? Mert bujkál, amiatt, amit tett a múltban. De mit tett?]<<<<<
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.