>>>>>[Ez a novella már akkor íródott, mikor a játékülések már szüneteltek, ezért az időt kihasználva a korábbihoz hasonlóan (lásd Anyja lánya) egy másik kedvenc karakteremet, Yokót vettem elő bővebb bemutatásra. Főleg róla és a mentorával való kapcsolatáról szól ez a történet, de egy kicsit előretekint a jövő felé is.
Szereplők:
- Yoko Satonaka, "A világ legjobb hackere" saját véleménye szerint
- Ruby, Yoko mentora és "A világ második legjobb hackere" Yoko véleménye szerint
Képek: https://kirahokuten.deviantart.com/, https://kuroizetsubo.deviantart.com/
Íródott: 2017.04.10.]<<<<<
Mindig ketten vannak: egy mester és a tanítványa
"Én csak egy pici lány vagyok kevés pénzzel, sok szabadidővel és túlfejlett igazságérzettel."
- Yoko "Buborék hercegnő" Satonaka"Egy rendszer lehet hülye-biztos. A gond csak az, hogy nem a hülyéktől kell megvédeni, hanem az olyanoktól, mint én."
- Ruby
Yoko egy kékes világban lebegett. Körülötte mindenhol a csillámló végtelen kékség terült el. Középen egy geometriai alakzatokból álló építmény vibrált, aminek háromszög, kocka, trapéz, hatszög és megannyi más elemét fénylő szálak kötöttek össze. A lány nagy szemű rajzfilm figura ikonja körberepülte az alakzat halmazt, majd elkezdett közeledni felé. Az objektum lüktetése abbamaradt és az egyes elemei élesebbek és részletesebbek lettek. Címkék és feliratok jelentek meg minden elemhez, ami az avatott szemei számára elárulták a funkciójukat.
A "net.traffic.hijack" modul alkotóelemeire vált szét, ahogy ráfókuszált. Egy könnyed ujjmozdulattal kiválasztottak közülük a "decryption" címkéjűt, mire felugrott előtte egy kétdimenziós ablakban egy szövegszerkesztő, amit azonnal elkezdtek megtölteni Yoko programkóddá alakított mentális utasításai.
Nem kapkodta el. Hosszan finomította, tesztelte és optimalizálta a kódot, majd bezárta a modult és felemelkedett, hogy fentről nézze le az eddigi alkotására. Röpködött egy darabig körülötte, majd hirtelen zuhanásba kezdett az egész geometriai alakzat halmaz kellős közepébe és csak akkor állt meg mikor felvillant előtte a "core.engine" felirat, ami egy kicsi, vörös gömb volt, amiből számtalan szál indult ki és csatlakozott a környező modulokhoz.
Közelebb ment az egyik ilyen szálhoz, ami azonnal több másik, funkciójuk szerint megcímkézett szálra bomlott szét, és követte őket ahhoz a modulhoz, amit az előbb módosított. A csatlakozási pontok és objektumok hálójában mások már talán elvesztek volna, de ő pontosan tudta hol van. Az egész programstruktúra a fejében volt. Követte a kiválasztott szálat több modulon keresztül, közben a látóterében egy ablakban figyelte, hogy a szálakon milyen adatok közlekednek és az egyes modulokban ezek hogyan kerülnek felhasználásra és továbbításra. Végül visszajutott a "net.traffic.hijack" kockájához és azonnal látta is a hibát, amit keresett. Pici, kezeit kinyújtotta, kijelölte a modult és a vele szomszédosat, majd mutatóujjaival két újabb adatátviteli fonallal kötötte őket össze.
Ahogy végzett felröppent és elégedetten vigyorogva nézett le a munkájára. Még nem volt teljesen kész, de közeledett hozzá. Azt akarta, hogy ha kész lesz ez legyen a legmenőbb program, amit a Mátrixon kapni lehet. Mindenki ezt fogja használni, mert ez lesz a legjobb. Saját magát is beleértve, mert így ha valaki olyannal találja szembe magát, aki nem ezt a programot használja, akkor annak meg tudja mutatni, hogy mekkorát hibát követett el.
Fantáziálását egy zölden villogó emlékeztető szakította félbe, amin az állt nagy betűkkel, hogy "SZILVESZTER RUBY-NÁL!". Félrelegyintette a kis ablakot, egy mentális utasítással mentette a munkáját, majd lezárta a fejlesztőkörnyezetet és az egész csillogó világ a feketeségbe veszett.
Ahogy visszatért a kiberdekkje virtuális belsejéből felült az ágyon és megigazította a szemüvegét. Végignézett a szobáján. Auburn-ben bérelte ezt a viszonylag kicsi lakást már egy ideje. Azért volt viszonylag kicsi, mert mindenki szerint ahhoz, hogy egyedül lakjon benne nagy volt. Volt benne valami, mert eredetileg ezeket a házakat a kékgalléros munkásoknak és családjaiknak építették, akik a negyedben dolgoztak. Yoko viszont nem érezte, hogy pazarolná a helyet, mert igyekezett a rendelkezésre álló teret maximálisan kitölteni, de még így is két szoba majdnem teljesen használaton kívül volt. Az uralkodó kisebb kupleráj láttán azonban ismét elgondolkodtatta, hogy talán mégsem lenne olyan rossz, ha valaki lenne itt, aki némileg sűrűbben összerakodna, mint ő szokott, de azt viszont nem viselné el senkitől, hogy a dolgaihoz nyúljon. Meg ismerte magát annyira, hogy tudja, hogy nagyon nehéz lenne olyan valakit találnia, aki elviselné őt hosszútávon. Ezért inkább elvolt egyedül.
December 31 volt. Felötlött benne, hogy talán az újév alkalmából rendet kéne raknia mielőtt bármi mást csinálna, de végül egy legyintéssel letudta az egészet. Egy mentális paranccsal még elindította az éppen aktuális kedvenc elektronikus popmetál számát, mielőtt kihúzta volna a kábelt a tarkójából. Az íróasztalán lévő hangszórókban felpörgött a zene, ami a lányt is másodpercek alatt felpörgette. A szöveget énekelve leugrott az ágyáról és keresztültáncolt a szobán, kis híján átesve az új kommlinkje dobozán és egyéb dolgokon. A szekrénye ajtaján lévő tükörben teljes átéléssel előadta magának a refrént, majd kinyitotta és belevetette magát a ruhái közé, hogy a megfelelően kiöltözzön.
Valószínűleg nem mennek sehova Ruby-val, csak fent lesznek nála, kibeszélik a világot és közben édességet esznek. Yoko viszont szeretett jól kinézni és ezt, a saját mércéjéhez mérve legalábbis, sikerült is elérnie, ahogy elégedetten végignézett magán a tükörben. Sötét szoknyához fekete harisnyát húzott és még felvette a Ruby-tól karácsonyra kapott világos, kapucnis pulóverét, amin mindenféle rajzolt macskák lustálkodó és nyújtózkodó képei voltak, amik mozogni és járkálni kezdtek, ha aktiválta a ruha animációs funkcióját. A haját pedig egy hosszú lófarokba kötötte fel.
Felcsatolta az övére az SMT Lich King kiberdekkjét és bedugta a tarkóján lévő adatjackbe a kábelét, amire a zene azonnal elhallgatott a hangfalakból és a jelek a műérzet modulon keresztül egyenesen az agyának a hallásközpontjába kerültek, így azt már a fejében hallotta. Felkapta a kék Ares ThermalWeave(tm) kabátját -nem szerette ezt a céget, de jó meleg kabátokat gyártottak -, a zsebébe süllyesztette az új Oktava kommlinkjét, a hátára vette a zsákját és kilépett a lakásból.
Yoko Dodge Scoot robogója a ház előtt parkolt. Ez egy kompakt kis elektromos motor volt, ami olcsó volt, környezetkímélő és tökéletes a városon belül furikázni. Yoko szerint legalábbis. Mindenki más szerint ugyanis nevetsége volt. Igaz, hogy a csúcssebességéhez még a technikai leírásában is csak annyi volt írva, hogy "ne röhögtess", de nem akart ő rendőrök elől menekülni vele, ahogy azt a motorosbandák napi szinten csinálták. Neki csak kellett valami, amivel el tud jutni A-ból B-be, amihez ez egy jó választás volt. Meg amúgy sem nyűgözték le különösebben a motorok vagy az autók. Nála nem sokat jelentett az, hogy ha valaki egy bazi nagy Yamahán gurult be, aminek egyetlen gázfröccsétől az Atlanti-óceán összes krákenje azonnal hanyatt vágja magát.
Felült a robogóra, a fejébe húzta a lila bukósisakját és ráadta a gyújtást. Nem volt semmi dögös felbőgés, amiért akkora áhítattal adakoznak a nagy motorbuzik. A működésnek csak annyi jelét adta, hogy halk, elektromos búgást adott ki, a műszerfal világítva életre kelt és a virtuális változata megjelent a lány szemüvegén kiegészítve közlekedési információkkal. Yoko imádta, hogy milyen csendes. Széles vigyorral gázt adott és kigurult az útra.
Beállította a navigációt Ruby lakásához és elindított a kiberdekkjén egy álcázó programot, ami elrejtette őt a GridGuide elől, hogy ne lehessen nyomon követni merre járt. Ő sem és Ruby sem véletlenül használtak beceneveket és bújtak mátrix ikonok mögé, hogy elrejtsék valódi identitásukat. A legtöbb hacker kerülte a fizikai találkozást amennyire csak lehetett és csak a kivételezettek találkozhattak velük személyesen. Ruby számára Yoko volt egy ilyen kivételezett és a lány semmiképpen sem akarta elárulni a bizalmát.
A navigációs rendszer alsóbbrendű utakon vezette át Tacoma-ba egy elég jellegtelen emeletes épülethez. Leparkolt a robogóval két autó közötti pici résbe, ami ismét bizonyította a robogó előnyeit. Egy speciális programmal kitörölte a navigációs rendszerből minden nyomát annak, hogy mit is állított be célnak, aztán leállította és lezárta a motort. Nem védte különösebben semmi és ha nagyon akarták volna, a központi számítógép feltörésével, ellophatták volna, de annyira olcsó volt és értéktelen másoknak, hogy senkinek sem kellett. Újabb pont a robogó mellett.
Yoko odament a lépcsőház bejáratához és a kapucsengő érintő-képernyőjén kiválasztotta a 6/3-as lakás csengőjét, amihez a "Mila Micijevic" volt írva. Egy nagy csengő ikon jelent meg a képernyőn és a terminál kissé torzan csengeni kezdett. A harmadik csengetés után az egész elhallgatott és a képernyő teljesen kifehéredett. A lány rátette az ujját a képernyőre, mire egy négyszögletes tábla jelent meg, mint egy sakktábla, amin több négyzet volt szétszórva és a négyzeteknek megfelelő számú tároló a tábla szélein. Mikor megfogta az egyiket az ujjával és elhúzta az átcsúszott a szomszédos falnak és akárhogy próbálta nem tudta megállítani csúszás közben, mindig faltól falig ment. Elmosolyodott. Ez egy puzzle volt és valószínűleg nem egy könnyebb fajta.
Ez volt Ruby speciális azonosítója, amit azután állíthatott be, miután feltörte a kapucsengőt. Mindig megjelent, mikor jött hozzá és mindig változott. Yoko nem igazán értette, hogy miért van erre szükség, mert az azonosításra sokkal jobb módszerek is vannak, de úgy gondolta ez Ruby-nak egy fura hóbortja lehet. Meg aztán soha nem tartott pár másodpercnél tovább megfejtenie a feladványokat. Mindig is jó volt rejtvények megoldásában és ez most sem volt másképp.
Ahogy az utolsó négyzet is a helyére csúszott a tábla eltűnt és visszatért a szokásos kezelőfelület, az ajtó mágneszárja pedig sípolva kinyílt. Dudorászva átvágott a földszinti csarnokon, beszállt a liftbe és benyomta a hatodik emelet gombját. Az ajtók becsukódása után a lift remegve elindult. A hatodikon kiszállt, végigment az üres és az ablakok hiányától -meg a nem működő lámpáktól -homályos folyosón és megállt a hármas számú ajtó előtt. Megnyomta a csengőt, ami bent régi harangként bongott.
- Már megint te vagy az? -zúgott fel egy gépi hang az ajtón túlról.
Yoko belenézett a kukucskálóba -amiről tudta, hogy csak egy kamera -, majd teli szájjal belevigyorgott bizonyítva, hogy tényleg ő az, az ajtó pedig kattanva kinyílt.
Betolva az ajtót egy szűk előszobába jutott, de senki sem várt, ahogy számított is rá. Bentről hallatszott az az ismerős thrash metál azzal a jellegzetes, karcos hangú énekessel, amit Ruby annyit szokott hallgatni.
- Die as you suffer in vain. Own all the grief and the pain. Die as you hold up the skies. Atlas, rise!
Yoko levette a cipőit és a kabátját, aztán elindult a lakás belseje felé. Már tudta a járást, nem először volt itt.
- How does it feel on your own? Bound by the world all alone. Crushed under heavy skies. Atlas, rise! -szólt tovább egyre hangosabban, ahogy közeledett a nappalihoz. A nyitott ajtón keresztül teljes erővel üvöltött a zene, ami kicsit kellemetlenül érintette, ahogy belépett.
Az eredetileg nappalinak szánt szoba falai tele voltak elektronikus papírokkal, amik rajzfilmek, sorozatok, videojátékok, vagy régi metál együttesek plakátjai között váltogattak olyan hatást keltve, mintha a szoba falai hatalmas monitorok lennének, amiken folyamatosan fut a képernyőkímélő. Metallica. Állt az egyik plakáton. Ruby kedvenc együttese. Lassan már százéves zene, de imádta valamiért. Yoko már bárhonnan felismeri az énekes hangját annyit volt kénytelen hallgatni. Ő maga annyira nem érezte át a barátnője rajongását, de volt egy-két szám, aminek a szövege tetszett neki is.
A szoba szemben lévő falán egy nagy, kör alakú ablak volt, ami kellemes kilátást adott a mindig nyüzsgő városra, különösen este. Mellette a sarokban volt egy ágy és az mellett egy nagy asztal állt. Négy lapos monitor volt rajta egymással összekapcsolva, mindegyiken más programok vagy ablakok volt nyitva, amik sötét konzolokon vagy színes ikonokkal jelezték a futó folyamatok állapotát. Az asztal alatt és mellett pedig számítógépházak búgtak és pislogtak zöld és sárga LED lámpáikkal, mint toronyházak a kábelindák sűrűjében. A munkaállomás tulajdonosa pedig ott ült tolószékében arccal a monitorok felé. Fekete haja alatt a tarkójába két kábel volt becsatlakoztatva.
A szoba szemben lévő falán egy nagy, kör alakú ablak volt, ami kellemes kilátást adott a mindig nyüzsgő városra, különösen este. Mellette a sarokban volt egy ágy és az mellett egy nagy asztal állt. Négy lapos monitor volt rajta egymással összekapcsolva, mindegyiken más programok vagy ablakok volt nyitva, amik sötét konzolokon vagy színes ikonokkal jelezték a futó folyamatok állapotát. Az asztal alatt és mellett pedig számítógépházak búgtak és pislogtak zöld és sárga LED lámpáikkal, mint toronyházak a kábelindák sűrűjében. A munkaállomás tulajdonosa pedig ott ült tolószékében arccal a monitorok felé. Fekete haja alatt a tarkójába két kábel volt becsatlakoztatva.
- Ruby! -Yoko próbálta túlüvölteni a zenét. A tolókocsi a benne ülő segítsége nélkül egy fél fordulatot tett a lány felé, majd utasa, a tekintetét le sem véve a monitorokról, felemelte felé a mutatóujját. Yoko egy pillanatig értetlenül pislogott, majd ahogy az égszaggató gitárszóló elkezdődött mindent megértett. A tolókocsi ezúttal teljesen felé fordult.
Ruby sápadt arcát fekete haj keretezte, ami a szemöldöke vonalában le volt nyírva. Feketére festett szemei csukva voltak, sötétvörösre kifestett száját megfeszítette, ahogy a zene ütemére bólogatva, átszellemülten dobolást imitált az ujjaival. Ugyanolyan fekete-vörös csíkos póló volt rajta, amilyen a Mátrixbéli ikonján is, sőt, a lány majdnem teljesen úgy nézett ki a valóságban, ahogy a Mátrixban is. Leszámítva a tolókocsit, amit a virtuális világban az ikonja lábán lévő fémszerkezet jelképezett.
Négy évvel ezelőtt ez a lány volt az, aki rátalált annak a bizonyos hong kongi iskolának a rendszerében és vette a szárnyai alá. Yoko mindent tőle tanult és neki köszönhette, hogy egyszerű kis számítógépzseniből a Seattle metroplexum legjobb hackerei közé emelkedett. Ruby volt talán az egyetlen ember, akire felnézett és ezért is volt számára mindennél nagyobb dolog, hogy mentora helyett már a legjobb barátjának nevezhette.
- Nem vagy normális -szólt Yoko, ahogy Ruby egyre jobban beleélte magát a légdobolásba.
Végül a lány rácsapott a tolókocsija karfájára, hátrahajtotta a fejét, egy sóhajjal ellazult és elégedett mosolyra húzódott a szája. A zene a háttérben elhalkult.
- Neked problémáid vannak -mondta Yoko.
Ruby kinyitotta a szemeit és a lányra nézett.
- Ha jó zenét hallgatnál és éreznéd azt, amit én, akkor te is azt mondanád, hogy mindenki más csinálja rosszul. Metallica, kislány. Ha egy esélyt adnál neki garantálom, hogy a saját lucskodon csúsznál hátra, ahogy Hetfield a füledbe duruzsol.
- Peeersze.
Yoko végignézett hosszú asztalon, ami Ruby munkaállomásával szemközt volt a szoba másik végében egy szebb napokat is megélt kanapé előtt. Televolt mindenféle alkatrészekkel és kütyükkel.
- Ruby -szólalt meg ismét Yoko és gyanakodva összehúzta a szemeit -, ugye nem chipezel megint?
Ruby arcáról azonnal eltűnt a mosoly és a helyét átvette az a szomorkás tekintet, ami annyira jellemző volt rá.
- Csak mert akkor csináltál ilyesmit mikor még -tudod -csináltad.
- Nem -válaszolta a lány. -Tiszta vagyok. Ha nem hiszed, akkor nézd át a dekkem, a kommlinkem, a terminált, az összes chipet és elektronikát, amit itt bent találsz. Még az adatjackjeimet is megnézheted.
- Náh -rázta meg a fejét Yoko mosolyogva. -Bízok benned.
Ruby szája is egy kis mosolyra húzódott aztán az ágy felé intett.
- Dobd le magad.
Yoko ledobta a táskáját és lehuppant.
- Látom szereztél drónokat -mutatott az asztalon a három kis gépre, amik egymás mellett hevertek a szerszámok között. Az egyik leginkább egy szemgolyóra hasonlított és méretében is akkora lehetett körülbelül. A másik egy darázsnak tűnt, vagy talán szitakötőnek. A harmadik nagyobb volt az előző kettőnél és leginkább valami kisebb kutyára vagy macskára emlékeztetett.
- Ja. Már régen használtam ilyeneket, szóval gondoltam felfrissítem a tudásomat. Szereztem egy rigódekket is, csak még előtte egy-két módosítást meg kell csinálnom.
- Süti. Segíthetek? -kérdezte reménykedve Yoko. -Ígérem jó leszek.
- Értesz a drónokhoz?
- Nem igazán, de imádom a robotokat, ügyes kezem van és gyorsan tanulok.
- Még meggondolom.
- Naaa -mondta Yoko csalódottan.
Ruby nem figyelt rá, csak visszafordult a monitorok felé.
- Egyébként -szólt Yoko újra -az a puzzle a kapucsengőn mindenkinek megjelenik?
- Ja -válaszolta Ruby a lányra sem nézve.
- Szóval bárki, aki megoldja őket be tud jönni?
- Nem. Miután befejezted attól még be kell, hogy engedjelek.
- Akkor azért van, hogy beazonosíts engem?
- Nem.
- Egyáltalán meg kell oldani, hogy be tudj engedni?
- Nem.
- Akkor mi az értelme?
A monitorokon ablakok záródtak be, majd újabbak nyíltak, amikben ismét valami programok kezdtek futni. Ruby újra Yoko felé fordult.
- Semmi köze nincs ahhoz, hogy bejutsz-e vagy sem -kezdte. -Egyszerűen arra van, hogy az emberek túlkomplikálják a funkcióját. Időhúzás, ami alatt fel tudom törni a kapucsengőn keresztül az ott lévő kommlinkjét, kideríthetem ki az és mit akar. Az, hogy megoldja-e vagy sem, lényegtelen.
- Most csak hülyéskedsz velem? -kérdezte Yoko döbbenten.
- Nem.
- Már ezer éve oldogatom meg és azt mondod nem is kell?
- Ja.
- Úgy érzem magam mint akit kihasználtak -mondta Yoko egy bánatos kiskutya szemeivel nézve barátnőjére.
- Ne dramatizáld túl. Te voltál az, aki olyan önelégült vigyorral csináltad mindegyiket végig.
- Mert azt hittem számít -remegtette lebiggyesztett ajkait Yoko.
- Mert azt hitted, hogy ezzel bizonyítod a zsenialitásod -tette hozzá Ruby. -Állandóan fel akarsz vágni a tudásoddal. Nem kell.
- Állandóan ezt mondod -tette karba kezeit a lány.
- Vajon miért?
Ruby visszafordult a monitorokhoz és hosszan nézte villódzó ablakokat.
- Min dolgozol ennyire? -kérdezte Yoko és odamászott, hogy jobban lássa mik is futnak a monitorokon.
- Az Entropy-nak csinálok egy elemzőrendszert.
- Mifélét?
- Vannak ezek az erőszakos élő közvetítések. Tudod, mikor embereket kínoznak, vagy valakit megerőszakolnak és élőben streamelik a Mátrixra.
- Igen?
- Az Entropy szeretne egy olyan rendszert, ami folyamatosan figyeli az élő közvetítéseket és ha erőszakos tartalmat talál, akkor azt jelenti a Knight Errant-nak. Én csinálom az elemző részt. Az egész figyeli az élő adásokat, képes betörni a privát streamekre is, elemzi a felvételt és ha erőszakosnak ítéli, akkor visszaköveti az adást és beméri a helyszínt.
- Ez király, de ez rengeteg adatfolyam elemzését jelenti -mondta Yoko. -Hogy akarják ezt egyáltalán használni?
- Nem tudom. Talán egy szerver parkot építenek hozzá. De tény, hogy erős hardver kell alá. Nekem is kellett vennem egy MCT Sentinel nexust, hogy rendesen tudjak tesztelni -hátrabökött az ellentétes sarokban álló fekete toronyra. -Meg elvileg csak Seattle-ben tervezik használni.
- És gondolod a Knight Errant-ot érdekelni fogja ez?
- Ha a rendszer úgy fog működni, ahogy szeretnénk, akkor muszáj lesz nekik. Nem tenne jót a hírüknek, ha bejelentett, folyamatban lévő bűncselekményeket hagynának figyelmen kívül. De addig még van vele munka.
- Aha. És mi van, ha a stream egy vagy több proxyn keresztül jön? Vagy titkosított hostokon? Akkor nehéz lenyomozni a forrását.
- Ahogy mondtam. Van még vele munka.
Yoko kinyújtóztatta magát.
- Hát, tudod, ha kellene segítség, vagy ilyesmi, akkor én afféle hacker lennék. De nem szeretnék felvágni.
- Örülnék, ha segítenél -mosolygott Ruby.
- Süti -vigyorgott Yoko, aztán előrehajolt. -És te akarod hallani, hogy én min dolgozom?
- Gondolom nincs sok választásom.
A lány vigyora már a lehetőségek határáig szélesedett.
- Elkezdtem összerakni egy komplett programcsomagot, ami minden területet lefoglal, ami egy hackernek kellhet. Tulajdonképpen mindent tudni fog, amit a most piacon lévő programok. Kódoló, dekódoló, szkennerek, rejtő programok, brute force meg minden más, csak egyben az összeset, plusz általam kicsit turbózva. Tök menő lesz. Úgy hívom: Yoko In The Middle. (Az elnevezés a Man In The Middle-ből - Középen Álló Ember - ered, ami egy támadási mód, amiben a támadó a küldő és a fogadó fél közé állva lehallgatja és/vagy módosítja az azok közötti információcserét - az író)
Ruby csendben hallgatta a lányt, majd a név hallatán felkúszott az egyik szemöldöke.
- Ez úgy hangzik, mint valami szexpóz -mondta.
Yoko mosolya lekonyult és a szája tátva maradt.
- Mindenki azt fogja hinni, hogy elölről-hátulról szereted, vagy főleg hármasban -folytatta Ruby. -Ami nem baj, de én nem kötném mások orrára.
- A francba, erre nem is gondoltam.
- Ezért nem nevezek el semmit magamról, mert mindig valami szexuális dolog jön ki belőle.
Ruby újra elmerült a monitorok villogó ikonjai között, mikor látta, hogy Yoko a gondolataiba mélyedt, hogy kitaláljon valami jobb nevet a programjának.
- Befogod azt fejezni? -kérdezte Yoko pár pillanattal később. -Szilveszter van. Újév, meg minden. Legalább ma ne dolgozz.
- És mi van azzal az új barátoddal, akivel találkozni fogunk?
- Az még odébb van. Addig igazán csinálhatnánk valamit.
A monitorok elsötétedtek és a lány némán Yokohoz fordult.
- Jeee -ujjongott Yoko. -Akkor mit iszunk? Én likőrrel kezdem.
- Szó sem lehet róla -vágta rá Ruby nyugodt határozottsággal. -Semmi alkoholosat nem kapsz.
Yoko úgy meglepődött, hogy csak pislogni tudott.
- Miért? -kérdezte végül.
- Azok után, ami a tizennyolcadik szülinapodon és ami tavaly újévkor történt -különösen azután, ami tavaly újévkor történt -úgy döntöttem nem engedem, hogy alkoholt igyál.
- Ja, a szülinapomra emlékszem -nevetett Yoko. -Az tök jó volt.
- Még mindig emlékszem, hogy meggylikőr ízű volt a szád -szólt Ruby.
- Mert kihasználtad a kiszolgáltatott helyzetemet és megszexualizáltál! -Yoko színpadiasan Ruby-ra mutatott. -Végig tudtam, hogy erre készülsz. Láttam a szemedben, ahogy szinte levetkőztettél és kiélted rajtam a perverz vágyaid minden alkalommal, ahogy rám néztél. Még most is.
Ruby arca meg sem rezzent.
- Látom a terápia segített -mondta.
- Ja. Már tök jól vagyok -válaszolta Yoko. -Többnyire. Elmúltak a rémálmaim, tudok újra férfiakkal beszélgetni. Kicsit még húzós egyedül velük lenni, de már haladok vele. Meg a pszichomókus azt mondta, hogy beszéljek ilyen intim dolgokról, hogy szokjam és az agyam ráálljon, hogy ez normális és ne legyen olyan rémisztő és idegen.
- Örülök neki és büszke vagyok rád -mondta Ruby egy kis mosollyal sötét ajkain.
- Hát, igazából nekem kéne megköszönnöm neked, hiszen te erőltetted, hogy járjak el rá.
- Lehet, de nagyon kevesekben van annyi lelki erő, hogy elmenjenek és elmondják egy vadidegennek, hogy mi is történt velük. Neked is büszkének kéne lenned magadra.
- Igen, lehet.
Yoko a barátnőjére mosolygott. Azt sejtette már, hogy Ruby azért erőltette annyira, hogy járjon a terápiára, mert vele is hasonló szörnyűség történt, sőt, rosszabb, mert amiatt került tolószékbe. Ennél többet nem is mondott neki soha. Valószínűleg soha nem is beszélt róla senkinek sem és megpróbálta magában elintézni. Egy pillanatra átfutott Yoko agyán, hogy talán ha most megkérné, akkor beszélne róla, de végül elhessegette a gondolatot. Nem akart feltépni régi sebeket. Talán egy másik alkalommal.
- És egyébként -szólt és beletúrt a hajába -milyen volt mikor lesmároltál? Jól csókoltam?
Yoko csak Ruby-tól tudja, hogy a csók egyáltalán megtörtént, de mindig úgy gondolta, hogy csak azért ugratja ezzel, mert a kelleténél több pezsgőt ivott aznap és elég darabosak az emlékei arról az estéről.
- Igazából te smároltál le engem, de aranyos volt. Kicsit nyálas volt mondjuk. Túl sok volt nyelvezés, de egész jó volt egy kezdőtől.
- Miből gondolod, hogy az volt nekem az első? -vágott vissza a lány.
Ruby hírhedt pókerarca elég nehezen olvasható volt, de a válasz ezúttal tisztán látszott rajta.
- Aztán meg bemásztál az asztal alá -Ruby rátette a kezét az asztalára -, miután végre hajlandó voltál lefeküdni. Azt mondtad, hogy az a te fészked, mert valami állatnak képzelted magad.
- Mert, gondoltam, a gépek zúgása majd elringat -mondta Yoko. -Nem értem mi bajod van ezzel.
- A lényeg, hogy azért nem engedem, hogy piálj, mert részegen hülye ötleteid támadnak, amiket meg is csinálsz.
- Jó van -bólintott Yoko. -Egy kérdés: Tegyük fel, hogy tényleg meg akartalak csókolni. Miért engedted volna?
- Magányos vagyok -mondta Ruby azzal a kacér mosolyával, amit olyan ritkán mutat meg.
- Akkor ezt úgy veszem -tette karba a kezeit -, hogy kihasználtad a helyzetem és szexuális zaklatást tevékenységet követtél el sérelmemre.
Ruby csak mosolyogva megvonta a vállát.
- Szóval akkor mit lehet inni? -váltott témát Yoko.
- A hűtőben találsz magadnak kólát -mutatott az ajtó felé.
- Süti -állt fel a lány és elindult kifelé. -Te kérsz valamit?
- Egy sört.
- Bezzeg te ihatsz -morogta Yoko.
- Mert én nem válok idegesítővé részegen!
- Nem is vagyok idegesítő -kiabálta vissza Yoko a konyhából és kinyitotta a hűtőt -, hanem tök vicces és aranyos, meg, úgy tűnik, egy picit túl barátságos.
A hűtő hűvösében fóliába csomagolt zöldségek, mycoprotein szeletek és szójatéglák sorakoztak, meg pár tábla csoki és egy csomag valódi csirkemell, ami azt jelezte, hogy Ruby-nak jól megy.
- Tavaly nem voltál annyira vicces a bulin! -hallatszott bentről. -Mikor egy pohár pezsgő után Cole szemébe mondtad, hogy egy seggfej!
- Hiszen egy seggfej!
Yoko megtalálta az alsó polcra fektetve az italokat. Kivett magának egy dobozos kólát, meg Ruby-nak egy Miller Lite-ot. Már éppen csukta volna be a hűtő ajtaját, de a szeme újra megakadt a csokikon. Úgy érezte, hogy attól, hogy nem ihat még neki is jár valami.
- Megeszem a csokidat! -kiabálta.
- Megöllek, ha megteszed! -jött a válasz.
- Úgysem tudsz megállítani! -mondta.
Tudta, hogy Ruby érzékeny arra, hogy mit eszik és mennyit. Úgy emlékezett valami olyan oka van, hogy mivel tolószékben van, ezért külön kell tornáztatnia a lábait, hogy ne sorvadjanak el az izmok benne és ehhez kell megfelelő tápanyag bevitel. Meg mindenféle más dolog miatt a gerincéhez, egyéb izmokhoz, meg hogy ne hízzon el. Elég komplikált volt. De ezért nem is akarta pont a legdrágább csokiját lenyúlni akármilyen nagy is volt a kísértés, hanem csak felmarkolt egy Butterfinger-t és becsapta a hűtő ajtaját.
- Akkor pont nem volt seggfej -mondta Ruby és átvette a sört, majd egy mozdulattal lecsavarta a kupakját.
- De te mondtad, hogy az volt veled -Yoko visszahuppant az ágyra és elkezdett küzdeni a kólás doboz nyitófülével. -Hogy jártatok, vagy mi, és azért dobott mert tolószékes vagy, de előtt még...
- Vagy öt másodpercet jártunk és nem volt annyira rossz. Meg igen, max velem volt seggfej, nem veled, de a pezsgő valószínűleg mást mondott az agyadnak -beleivott a sörbe. -De ezt még megértem. Viszont azt nem értem, hogy miért kellett lekurvázni a barátnőjét.
A kólás doboz szisszenve kinyílt.
- Mert, gondolom, az volt -felelte Yoko bizonytalanul.
- Biztos vagy benne, hogy nem azért, mert te voltál seggfej?
- Egészen biztos vagyok benne, hogy nem azért -vigyorogta.
- Csak mert nagyon fel akart pofozni. Még Cat is kiborult tőled idegileg, ami azért már nem kis teljesítmény. Mikor hazaküldtelek vele tíz perc nem telt el és azzal hívott, hogy ha nem megyek érted, akkor kitesz a kocsiból és otthagy.
- Iiigen -Yoko kínos mosollyal félrenézett.
- Aztán Aidan-t kellett küldenem, hogy szedjen össze. Nála meg sírtál.
- Iiigen. Miután te elküldtél és Cat is berágott rám, egy kicsit szomorú lettem.
Ruby elmosolyodott, megcsóválta a fejét és újból ivott a sörből.
- Tudod, lehet, hogy mégis egy kicsit seggfej voltam -folytatta Yoko. -Így egy év távlatából késő már bocsánatot kérni?
- Nem.
- Akkor bocs, hogy seggfej voltam.
- Én nem haragszom rád. A többiek viszont máig emlegetik azt az ázsiai kislányt, aki takonyrészegen mindenkinek beszólt.
- Akkor nem nagyon bírnak engem, mi?
- Hát, előadtad magad, az biztos. És Cole-nak és Cat-nek nem lopta be magad a szívükbe, de Aidan szerintem bír téged. Ő volt az egyetlen, aki hülyére röhögte magát a kis műsorodon.
Yoko arcára büszke vigyor kúszott.
- Szóval akkor legalább egy szavazatom van, hogy ha szóba kerül, hogy meghívjanak-e újból egy összejövetelre?
- Én is rád szavaznék -mondta Ruby. -És simán. Még egy ilyet nem basztak, mint te.
- Király -nevetett Yoko, aztán meglobogtatta a lenyúlt Butterfinger-t. -Szóval, most hogy felhánytorgattuk a múltat, szeretnéd végignézni, ahogy megeszem ezt a Butterfinger-t...
- Ami az enyém -tett hozzá Ruby.
- ... miközben elverlek minden játékban?
- Elmélkedhetnénk a létezés értelmén is.
- Az is viccesnek hangzik -mondta a lány és precízen elkezdte lehámozni a papírt a csokiról ügyelve arra, hogy sehol ne szakadjon el. -De mivel nincs pia, ezért inkább a játékra szavazok.
- És mikor beszélünk majd azzal az új barátoddal, akiről be nem állt a szád?
- Ó, nemsokára. Majd rám ír, ha fent lesz.
A privát helyiségek bérlése nem csak a fizikai világban virágzott, hanem a Mátrixban is. Többrétegű kódolással ellátott, több tűzfal mögött JG-k által védett privát csetszobák rengeteg helyen kibérelhetőek voltak. A többségük ugyanolyan volt és ugyanazzal reklámozta magát, de érdemes volt odafigyelni a kiválasztásnál, mert ezek a helyek is rendelkeztek a fizikai társaik kockázataival. Nem mindegy ugyanis, hogy ki üzemelteti ezeket. Ha egy nagy cég áll a háttérben, akkor kiderülhetett, hogy a titkos szobában lefolytatott titkos beszélgetések nem is olyan titkosak. Ha az ár túl alacsony, akkor lehet, hogy a hely annyira nem biztonságos, mint azt mondják, ami talán elsőre fel sem tűnik. Hiszen az üzenetváltások lehet, hogy erősen kódoltak, de lehet, hogy egy hiba miatt a résztvevők tartózkodásai helyei védtelenek a visszakövetések ellen. És még ha sikerül is egy megfelelőt találni akkor is észben kell tartani, hogy semmi sem száz százalékig biztonságos.
A Cypher 9 is egy ilyen privát chat szolgáltató volt, ahol Yoko bérelt ki egy szobát. Nem volt tökéletes, ahogy semmi sem, de ezt találta a legmegfelelőbbnek a mostani találkozóhoz. Miután Ruby-val csatlakoztak a host-hoz egy futurisztikus hotel előcsarnokába jutottak, ahol minden matt fekete volt, ami olyan érzést keltett, mintha az űr sötét ürességében lépkednének. A feketeséget csak neonszínű szegélyek és díszítések törték meg, amik kirajzolták a tárgyak körvonalait és amik nélkül az egész helyiség egy fekete masszává folyt volna össze.
A két lány odasétált a recepciós pulthoz. Se a lépteik, se a körülöttük lévő ikonok nem adtak ki semmiféle hangot. Minden nyomasztóan csöndes volt leszámítva a halkan ciripelő elektronikus zenét a háttérben. A pult mögött egy geometriai alakzatokból összeállított, egyszerű, fekete nőalak állt. Ovális fején semmiféle arc nem volt. Mögötte egy hatalmas, hengerekből, téglákból és kúpokból álló harcos szobra magasodott. Az ikon mélyebb analízise nélkül is nyilvánvaló volt, hogy ha szükséges, nagyon is tud mozogni.
- Üdvözlöm a Cypher 9-ban! -zúgta gépiesen a női ikon. -Miben segíthetek?
Yoko kinyújtotta a kezét és az ujjai között megjelent egy kártya, a bejelentkezési azonosítója, amit a regisztrációkor kapott. Az ikon átvette a kártyát és a nem létező arca elé emelte, amin egy kék fénycsík jelent meg. A belőle kilövellő fénysugár végigkúszott a kártyán. Miután végzett a kártya szertefoszlott.
- Kérem, várjon -mondta az ikon, majd szinte azonnal folytatta is. -Köszönöm a türelmét. Az Ön által igényelt szoba elkészült. Köszönjük, hogy a Cypher 9-t választotta.
Az ikon átadott egy kártyát, amin szerepelt a szoba száma, 64378, a maximálisan engedélyezett perszonák száma, 3, és a hátralévő idő a bérlés lejártáig. Volt hozzá még csatolva egy tíz százalékos kupon is.
- Kéred a kupont? -lengette meg Yoko a virtuális kártyát, miközben elindultak az egyik oldalsó folyosón.
- Tudtad, hogy ezen a helyen volt a legtöbb behatolás az utóbbi fél évben? -mondta Ruby inkább kijelentve, mint kérdezve.
- Igen -vágta rá Yoko. -És azt is tudom, hogy azért, mert nagyon népszerű lett befolyásosabb emberek és hírességek körében és mindenki mindenféle szemetet akart róluk szerezni. A sok behatolásnak köszönhetően persze veszített a népszerűségéből, de ez nem jelenti, hogy szar lenne a hely, csak azt, hogy kisebb az esélye, hogy bárki itt keresne minket. Mindennek utánanéztem. Ne izgulj.
- És a barátodat keresik?
- Neeem... legalábbis már nem... illetve aktívan nem, mert egy jó ideje nem tudják hol van.
Ruby összefonta a karjait és hosszú pillantást vetett Yokora. Az arca ugyan teljesen változatlan volt, de a lány érezte rajta hitetlenkedést.
- Tudom, hogy kockázatos lehet -folytatta Yoko -, ezért megértem, ha nemet mondasz.
A lány nem válaszolt semmit.
A folyosó végén lévő ajtó félrecsúszott és mögötte feltárult egy hatalmas, végtelenbe nyúló terem, ami tele volt ajtókkal. Úgy sorakoztak egymás mellett, mint a könyvtárban a polcok és látszólag nem nyíltak sehová. Yoko felemelte a kártyáját és megnyomta rajta a számot. Az ajtók hirtelen megremegtek, majd hihetetlen sebességgel száguldottak el mellettük, végül lelassultak és a 64378-as számú ajtó megállt előttük. Yoko megfogta a kilincset, lenyomta és Ruby-val a nyomában beléptek.
A szoba belülről csak egy fekete, fénylő és halványodó neoncsíkokkal szabdalt kocka volt, amiben nem volt semmi, csak az ajtó, amin beléptek. Ruby besétált a kocka közepére és elkezdte vizsgálni a sarkokat, mintha keresne valamit. Yoko is elindított egy szkennert, hátha valaki figyeli őket.
- Tisztának tűnik -mondta miután semmit nem jött elő eredményül. -Azért hagyom futni a cuccot, hátha menet közben valaki betoppan.
Ruby bólintott.
Percek teltek el mire a szkenner csatlakozást jelzett. Valami higanyszerű anyag folyt be az ajtó alatt, amin táncoltak a szoba falán szaladgáló neonfények. Az anyag egy tócsába gyűlt, majd elkezdett megemelkedni, sűrűsödni és egy emberforma alakká állt össze. A teste teljesen sima volt, mindenféle részlet nélkül. Teljesen átlagos, gyári ikon volt, amit a kommlinkekhez szoktak adni. Időnként azonban vibrált, eltorzult és különféle grafikai hibák jelentek meg rajta.
- Ő az -mosolygott Yoko. -Elég szar a kapcsolat ott, ahol van, ezért tarthatott eddig neki csatlakozni.
A lány odament az ikon elé és elkezdett a jellegtelen feje előtt legyezni.
- Hahó. Hallasz? Látsz? Itt vagy? Mi van?
A tükröződő ikon vibrált tovább, majd széttárta a karjait, amik között egy ablak jelent meg egy fej sziluettjével.
- Helló? -szólalt meg.
- Hali -vigyorgott Yoko.
- Bocsi, de a kapcsolat a szokásosnál is szarabb. Gondolom az újév miatt.
- Ja, az lehet. És megvagy?
- Aha. Valami bulit rendeznek itt majd este. Elvileg valami kisebb tűzijáték is lesz. Kíváncsi leszek rá. Remélem nem az átvitt értelemben értették.
- Ott lent ki tudja. És a fejed hogy van?
- Jól. A doki kicsit furcsállta az adatjackemet, de nem mondtam neki semmit. Viszont szerintem sejti, hogy valamit rejtegetek. Meg folyton Csendes módban futok és szereztem egy ismerősömtől egy kommlinket is, ahogy mondtad.
- Süti -mondta Yoko és hátra pillantott Ruby-ra, aki csak egyetértően bólogatott.
- De minden tök jó -folytatta a sziluett. -Vannak furcsa emberek itt. Van itt például egy csaj ilyen bazinagy kiberkarokkal, meg az a varászlónő, akiről meséltem. Tök durva pletykák terjengenek róla. Velem viszont rendesek, szóval nem tudom.
- Legalább nem unalmas a hely.
- Nem ám.
- Hé, emlékszel arra, amiről beszéltünk?
- Ja.
- Szeretnélek bemutatni valakinek.
Yoko félreállt és Ruby sétált a sziluett elé.
- Szia, Cassie -kezdte. -Yoko sokat mesélt rólad.
- Szia -Cassie válasza kicsit félénkebbnek hangzott.
- A nevem Ruby. Yoko talán mesélt rólam.
- Igen. Azt mondta, hogy te segítettél neki is, és hogy tudsz nekem is segíteni.
Ruby egy rövid pillantást vetett Yokora.
- Lehet, hogy tudok -mondta. -De előtt azt szeretném, ha elmondanád miben is várod a segítségemet.
- Azt szeretném, ha megmondanátok mit tud ez az izé, ez a kiberagy, a fejemben és megtanítanátok használni.
- Akkor nagyon figyelj most arra, amit el fogok mondani -Ruby a szokottnál is komolyabbnak hangzott. -A kiberagy a fejedben egy olyan technológia, ami teljesen új és ismeretlen. Mi sem tudjuk mire képes és csak tippelni tudunk arról, hogy miket tud és egyáltalán hogyan kell használni. Ha elkezdjük piszkálni és használni megvan rá az esély, hogy komoly károkat okozhat. Permanens agysérülést, vagy akár halált is.
- Ruby -ugrott fel Yoko, de Ruby erélyesen felmutatta az ujját, hogy hallgasson.
- Ez egy prototípus -folytatta -, ami azt jelenti, hogy tele lehet még hibákkal is, amiknek súlyos következményei lehetnek és ha tönkremegy, akkor vége, senki nem fogja tudni megjavítani. Az életedbe kerülhet, ha komolyan használni kezded. Megértetted?
Cassie nem válaszolt.
- Megölhet! Megértetted? -kérdezte újra még keményebben.
- Ruby! -szólt rá ismét Yoko.
- Igen -jött végül a válasz a sziluettől.
- És még így is akarod? Mert akkor el kell fogadnod ezt a kockázatot. Azért mondtam el ezt, mert azt akarom, hogy tudd mivel jár ez. Talán tudok segíteni, de csak akkor, ha elfogadod a következményeket. Vagy maradhat minden úgy, ahogy most van -Ruby elhallgatott, de Cassie nem válaszolt. -Szerintem gondold át -az ujjai között megjelent egy kártya, amit belehajított a képernyőbe, amin a sziluett vibrált. -Hívj majd ezen a számon, ha döntöttél.
- Oké. Köszi -felelte Cassie. -Azt hiszem most megyek. Sziasztok.
Az ablak bezáródott, a fényes emberalak pedig egy pocsolyává folyt szét, majd teljesen eltűnt.
- Ruby! -förmedt rá Yoko. -Ez most mi volt?!
- Nem fogok megölni egy lányt csak azért, mert kíváncsi vagy arra a kiberagyra -válaszolta Ruby. Hangjába újra visszaköltözött a rá jellemző borús nyugodtság és tárgyilagosság.
- Én nem akarom megölni, hanem segíteni akarok neki! -csattant fel a lány.
- Sejtettem, hogy csak arról beszéltél neki, hogy mennyire menő a kiberagya, de semmit nem mondtál neki a veszélyekről. Ha elfogadja őket, akkor segítek neki. Anélkül viszont nem fogok játszani az életével. És megtiltom, hogy kapcsolatba lépj vele és rábeszéld erre.
- Micsoda?! -kapta fej a fejét Yoko. -Ezt nem csinálhatod.
- Ez az ő döntése, nem a tiéd.
Yoko mérgesen lenézett a fekete földre.
- Én csak segíteni akarok neki -motyogta.
- Azért hívtál engem, mert bízol bennem, ugye? -kérdezte Ruby.
- Igen, és mert tudom, hogy te tudod mit kell csinálni.
- Akkor bízd rám innentől. Ha döntött, szólni fogok.
>>>>>[Mikor Yoko 14 volt és Hong Kongban élt azzal töltötte az idejét, hogy az iskolája (és egyéb más) rendszereit törje fel. Unatkozott, mert az IQ-ja lemászott a skáláról, ezért magát szórakoztatta ilyen komplex kihívásokkal. Egyszer egy cég komoly biztonsági hibát hagyott az egyik kommlinkjükben, amit hátsó kapunak lehetett használni személyes adatok lopására. Később kiderült, hogy mindezt szándékosan tették. Yoko feldühödve ezen különféle bosszantó támadásokat intézett a cég ellen. A cég végül egy külső szakértőhöz fordult, hogy derítse ki a támadó kilétét és szüntesse meg a problémát. Ez a szakértő volt Ruby.
Yoko jó volt, de vakmerő is és hiú; mindig hátrahagyta jellegzetes kézjegyét (erről azóta se szokott le). A nyomait követve Ruby könnyen lenyomozta és végül rátalált a hong kongi iskolája rendszerében. Ruby látott fantáziát a lányban (meg azt is, hogy ha így folytatja, akkor hamar nagyon nagy bajba fog kerülni), ezért megegyezett vele és a szárnyai alá vette. Kezdetben a Mátrixon tartották a kapcsolatot, majd mikor Yoko Seattle-be költözött, akkor találkoztak személyesen is.
Azzá, amivé Yoko vált az évek alatt szinte teljesen Ruby érdeme. Nagyobb hatással volt és van Yokora, mint bárki más. Ruby talán az egyetlen, akire tényleg felnéz, akit tisztel, akinek a szava szinte törvény a számára és akiért bármit megtenne (és ez nagy szó, hiszen a hírhedten anyagias Yokóról beszélünk). Ezek miatt veszi nagyon szigorúan Yoko az olyan elveket, mint "alkoss többet, mint amennyit pusztítasz", "az elegancia jobb, mint a nyers brutalitás", és a "kerüld a fölösleges rombolást". Yoko ugyanúgy osztja Ruby a biovisszacsatolást (ismertebb nevén Fekete Kalapács programot) használók iránti megvetését. Meg is tiltotta Yokónak, hogy ilyen programot használjon (Yoko ezt annyira komolyan vette, hogy még titokban sem rendelkezik ezzel a programmal, még a nem-halálos változatával sem). Ruby szerint az ilyen programok szükségtelenül brutálisak, aljasak, a használóik pedig nem érdemelnek semmi tiszteletet (Az SR 5 szabályait megnézve a Biofeedback programról nekem konkrétan az jött le, hogy ha valaki ilyet használ, az önként magára veszi a "seggfej vagyok" inget. Van különbség aközött, hogy valakinek szétverik a dekkjét, vagy kisütik az agyát. Különösen a Mátrixban, ahol valaki megölése sosem véletlen, hanem szándékos.).
Ruby és Yoko nagyon közel állnak egymáshoz, még úgy is, hogy sokban különbözne. Yoko folyton pörög, vakmerő, fel akar folyton vágni. Ruby sokkal zárkózottabb, csendesebb és megfontoltabb. Az évek alatt a legjobb barátok lettek, amit mi sem bizonyít jobban, hogy Yoko egyike azon keveseknek, akik Rubyval személyesen is találkozhatnak. Yoko pedig aktívan gyűjti a pénzt Ruby gerincműtétére, hogy újra tudjon járni (mondhatnám, hogy Yoko emiatt annyira pénzéhes, de akkor hazudnék).
De annak ellenére, hogy ennyire jóban vannak, Yoko nem tud sokat Ruby előéletéről. Ruby nem volt mindig tolószékes, de a teljes történetet, hogy mi történt vele még homály fedi. Ruby, habár feltétlenül megbízik Yokóban, nem osztja meg vele a múltja részleteit jó okkal. Nem tudja mit reagálna Yoko, a lány, aki évek óta csodálattal néz fel rá, ha megtudná a teljes igazságot. Annyit elárulhatok, hogy Ruby nem volt mindig az az ember, akit Yoko megismert.
Ruby elsősorban egy social engineeringre és adatbányászatra specializálódott dekás, másodsorban egy rigó. A karakterét a The Path nevű játék hasonló nevű szereplőjéről mintáztam.]<<<<<
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.