>>>>>[Ez a novella a FUCK THE POLICE folytatása. A történet első felében Kate és Doris kapcsolat mélyül tovább. A mester-tanítvány viszonyon túl továbbra is próbálok rájátszani, hogy kettejük között talán több van munkakapcsolatnál. Erre persze semmi konkrét bizonyíték nincs az állandó pletykákon kívül. Viszont Kate rajongása Doris iránt már-már a szerelem körébe esik, még ha az egyoldalú is, amit talán a nő ki is használt. Ki tudja?
A novella második fele Doris-ra koncentrál, hogy milyen vezető és milyen a viszonya az embereivel. Illetve megmutatkozik az a kegyetlen oldala is, amit annyira próbál elnyomni magában (lásd Anyja lánya novella).
A halálbrigádokról szóló pletykák is igaznak bizonyultak és a játékosoknak lehet valami fogalma arról, hogy mi történt azokkal az emberekkel, akiket Snake átadott Doris-nak (lásd a Milíciáról szóló blogbejegyzést).
Szereplők:
- Kate Oxley, Knight Errant hadnagy
- Doris Hauzer, Knight Errant százados
Íródott: 2017.12.06.]<<<<<
Kapitány és katona
"A túlélésnek ára van. Bűntudat."- Ruta Sepetys
"Egy vezető mindent átengedhet, kivéve a végső felelősséget."- John C. Maxwell
Kate Oxley lehorgasztott fejjel ballagott a kijárat felé. Már kint volt a parkolóban, mikor megtorpant. Elfelejtette, hogy nem kocsival jött. Sóhajtott. Egy mentális üzenetet küldött a kommlinkjének, hogy hívjon egy taxit, de az nem reagált semmit. Összeráncolta a szemöldökét és megérintette a tarkójánál az adatjackje fémes bemenetét. A kábel nem volt becsatlakoztatva.
Egy újabb sóhaj kíséretében beletúrt a hajába, majd a zsebeiben kezdett kotorászni a kommlinkje után. Bal kezével ügyetlenkedve kihalászta, de kicsúszott a kezéből. Utánakapott, de csak még messzebbre sikerült löknie magától. A kommlink koppant a betonon.
Fájdalmasan felnyögött, aztán lehajtotta a fejét és elindult a kommlink után.
Szánalmasnak érzete magát. Az meg, hogy mások lesajnálták még inkább erősítette benne ezt. Már nem csak szánalmasnak érezte magát, hanem az is volt.
Minden alkalommal, ha egyedül csinált valamit, akkor annak nagyon rossz vége lett. Mikor a Doris Hauzerről írt jelentései miatt le kellett volna tartóztatnia a nőt sok rendőr megsérült, többen fegyelmit kaptak, ő pedig itt kötött ki. Mikor az a drogos üldözte azt a nőt, akkor is képtelen volt megállítani és két halott lett a vége. A metróban pedig kis híján megölette magát és rengeteg ártatlan embert, mikor a terroristát kellett volna megállítania. Most pedig egy beosztottja halt meg.
Nem is értette mit erőlködik egyáltalán. Soha nem tudott semmit megcsinálni mások segítsége nélkül. Ő csak az új kislány, aki tologatja az aktákat és kávét főz. Egyedül csak egy rakás szerencsétlenség.
- Úgy látom magára fér a segítség, hadnagy.
Kate úgy pattant fel az ismerős hangra, mint a rugó.
- Százados -tisztelgett a lány bal kézzel, és a benne lévő kommlinkkel.
Doris Hauzert általában nem volt nehéz észrevenni, különösen egy majdnem teljesen kihalt parkolóban nem, de Kate-nek így is sikerült. Borzasztó hülyén érzete magát.
- Hallottam mi történt. Hogy van a keze? -kérdezte a nő.
Kate lepillantott a begipszelt jobb karjára.
- Gyógyulgat -mondta és felnézett Dorisra. Mindig elfelejti, hogy milyen magas is a nő.
Doris egy hosszú pillanatig fürkészte Kate arcát. A lány úgy gondolta látja rajta, hogy mennyire le van törve.
- Jöjjön, hazaviszem -mondta végül és sarkon fordult.
Kate nem tudta miért jött el érte a nő. Szerette volna megkérdezni, de végül inkább hallgatott. Egyszerűen csak örült, hogy Doris ott volt.
A lány csak csendben kuporgott az anyósülés. Sok mindent szeretett volna mondani, csak nem tudta hogyan kezdje.
- Hogy érzi magát? -kérdezte váratlanul Doris.
Kate felkapta a fejét, majd lenézett a gipszére.
- Voltam a temetésen és beszéltem Tsubaki szüleivel -mondta. -Ő volt az egyik tiszt, aki meghalt, miközben engem védett. Elmondtam nekik, hogy a lányuknak köszönhetem az életemet és...
- Ők nem voltak ott, hadnagy -vágott közbe Doris. -Ne várja tőlük, hogy megértsék.
Kate meglepetten nézett fel a nőre, majd újra lehajtotta a fejét. Egy kicsit megkönnyebbült, hogy nem kellett elmondani a teljes történetet.
- De az én felelősségem volt. Hogyha le tudtam volna lőni azt a fickót -Kate belemarkolt a gipszébe -, akkor talán nem tudta volna odadobni a gránátot. Ha képes lettem volna úgy viselkedni, mint egy...
Elhallgatott. Dorisra pillantott, de az csak az utat bámulta és nem mondott semmit.
- Veszített már el valakit, aki maga alatt szolgált? -kérdezte egy perccel később Kate.
- Igen -válaszolta a nő. -De egy dolgot megtanultam. Ha valaki nem volt ott, annak fogalma sincs mi történt valójában és nincs joga megvádolni azzal, hogy hagytam meghalni egy embert. Ha viszont a csapatom mondja, hogy hibáztam, akkor nekik valószínűleg igazuk van.
- Gondolja, hogy tehettem volna bármit, ami megmentette volna Tsubakit?
A nő egy pillanatra a lány szemeibe nézett.
- Mondja meg maga, hadnagy.
Kate elfordult és kinézett az utcára.
- Bárcsak -sóhajtotta.
Csend telepedett rájuk. Az autók zúgva suhantak el mellettük. Puyallup City betonrengetege lassan körülölelte őket.
- Tényleg számít, hogy a múltban mit tehetett volna? -törte meg a hallgatást Doris.
- Nem -csóválta a fejét Kate. -Meg amúgy sem számít semmi, amit teszek. Mindent elszúrtam eddig bármit csináltam. Meg is érdemlem, hogy itt vagyok.
Doris egy pillantást vetett a lányra, de nem szólt.
Az óriási, betonbordákként kinyúló épületek ismerősen magasodtak föléjük. Doris behajtott az egyik húszemeletes lakóház alatti parkolóházba. Kate megkönnyebbült az ismerős, de nyomasztóan szűk és szürke parkolóház látványától. Hazaért. Viszont mégis inkább szomorú volt, hogy a Dorisszal közös utazása véget ért.
Doris leállt az autóval az egyik szabad helyen és leállította a motort.
- Köszönöm -csatolta ki az övét Kate.
- Hadnagy -szólt a nő -, szedje össze magát. Tudom, hogy nem könnyű és később sem lesz az, de csinálja. Szükségem van magára. Lehet, hogy valakik belülről segítik a Milíciát és maga átkozottul jó abban, hogy kiszagolja az ilyen férgeket.
- Nem hiszem, hogy meg tudom csinálni.
- Nem érdekel, hogy most mit hisz -Doris szavai keményen csapódtak Kate-nek. -Eddig sem volt az a feladós fajta. Eszébe ne jusson most elkezdeni. Megértette?
Doris szemei olyan ellentmondást nem tűrő szigorral bámultak a lányra, hogy az alig mert odapillantani. Kate végül küszködések árán odafordult és bólogatott.
- Jó -mondta a nő. -Erről majd később beszélünk még. Egyelőre foglalkozzon azzal, hogy meggyógyuljon. Minden más ráér.
Doris hangja és tekintete is úgy hatott, mint egy szigorú, de aggódó anyáé.
Kate kilökte az ajtót és kiszállt, majd visszanézett a sápadt, kék szemű nőre.
Maradni akart még. Semmi kedve nem volt egyedül lenni otthon és amúgy is olyan ritkán találkozik Dorisszal. Meg ő volt az egyetlen, aki keményen próbálta visszarugdosni belé az életet. Mindig ilyen volt vele és Kate-nek pont erre volt szüksége, nem a sajnálatra, ezért is szeretett volna még egy kicsit vele lenni. Ugyanakkor nem sok reményt fűzött a dologhoz, mert biztosra vette, hogy Dorisnak van jobb dolga is. Meg mindig is távolságtartó volt, amit Kate meg is értett. Különösen mivel a kettejükről elterjedt pletykák nem nélkülöztek minden alapot. De ami történt már olyan távolinak tűnt Kate számára, hogy talán nem is volt valódi, csak egy álom.
- Nincs kedve esetleg feljönni meginni valamit? -kérdezte zavartan Kate és a hajába túrt.
- Attól függ, Kate, milyen söröd van? -kérdezett vissza a nő.
Kate-nek elkerekedtek a szemei. Nem csak magán a reakción döbbentette meg, hanem hogy Doris még soha nem szólította őt a keresztnevén és nem is ismert sok embert, akivel így tett volna.
- Igazából semmilyen -válaszolta a megilletődött lány.
Doris kiszállt a kocsiból, becsapta az ajtót és a ledöbbent Kate-hez fordult.
- Ezen változtatnod kéne.
***
A sikátor nedves sötétjében Doris ráhajtotta a fejét az őt átölelő férfi vállára. A szemerkélő eső halkan kopogott a műbőr kabátjukon. Érezte, ahogy valami kemény nyomódik a combjának. A nő tudta, hogy egy fegyver az, amit a férfi a hosszú kabátja alatt rejtegetett. Dorisnál is volt egy.
A nő átfordította a fejét, hogy kilásson az utcára.
Frederickson kevésbé volt zsúfolt, mint Loveland, mert nem haladt át rajta semmilyen fontosabb főútvonal. Forgalom azért így is volt. Emberek sétálgattak és autók zúgtak el a rengeteg színes AR reklám alatt. Nem egy plakát a Milíciáé volt. Az ezek mellett parkoló Knight Errant járőrautó különös hangulatot adott az utcaképnek.
Doris érzete, ahogy a férfi szorosabban hozzábújik. A meleg lehelete csiklandozta a nyakát.
- Új dezodort használ, százados? -suttogta. -Ez sokkal nőiesebb.
- Kezdi túlságosan beleélni magát a szerepébe, York -figyelmeztette Doris.
York távolabb húzódott.
- Cantos! Steiger! -küldte a nő mentálisan a taktikai kommunikációs csatornán keresztül. -Kezdjenek neki az aktív figyelemfelkeltésnek.
A nő szeme sarkában felvillant a két név által címkézett ikon a csatorna ablakában.
- Értve -jött egyszerre a két válasz.
A járőrautó ajtajai kinyíltak és két egyenruhás, egy humán és egy ork, szállt ki belőle. Az ork furcsán emelte a lábait minden lépésnél.
- Valami gond van, Steiger? -kérdezte a nő.
- Jelentem, azt hiszem kisebb gatyát kaptam az ellátóban -válaszolta az ork.
- Oldja meg valahogy.
- Úgy mozogsz, mint egy hormonzavaros -jegyezte meg Cantos. -Mondjuk figyelemfelkeltésre tökéletes.
- Nagy fegyvernek nagy hely kell -vágott vissza Steiger.
- Igaz is, a proktológushoz elmentél -Cantos hallhatóan küszködött, hogy magában tartsa a nevetést. -Nem kéne, tudod, nagyon halogatni, mert a végén valami csúf szövődmény lesz a vége. Nekem egyszer olyan aranyerem volt, aminek esküszöm olyan alakja volt, mint Carlsson arca.
Carlsson ikonja hirtelen felvillant.
- Hé!
- Nem -mélyítette el a hangját Steiger. -Én csak téged tűrlek meg a seggemben.
- Én is szeretlek -mondta Cantos.
A csapat összes tagjától fojtott röhögések szűrődtek be a csatornára.
Miután az ork befejezte a nadrágja igazgatását, humán társával megállítottak egy járókelőt. Hallani lehetett a kommunikációs csatornán, hogy a Milíciáról és annak a plakátjairól kérdezik.
Ha a környéken tényleg vannak embereik, akkor erre biztosan mozdulni fognak, gondolta Doris. A legújabb utasítások szerint nem támadhattak Milícia fennhatósága alatt álló területeket, csak az azokat elhagyó egységeiket. A nő nem értett egyet ezzel. Ő, ahelyett, hogy itt fogócskáznának velük, ott támadta volna őket, ahol csak lehet.
- Azt hiszem jönnek -szólt percekkel később Carlsson és megosztotta az egyik drónjának a kameraképét, amin két autó szorosan egymás mögött haladt. -Graham felől közelednek. Érkezés kevesebb, mint egy perc. Létszámuk ismeretlen, de nagyjából nyolc fegyveresre tippelnék.
- Hallottátok -üzente szét Doris. -Addig senki ne csináljon semmit, ameddig a két célpont nincs azonosítva -a szeme sarkában megnyitotta a két képet. Egy orkét és egy humánét. Fedőnevük a "Sebész" és a "Farok". Mindkettő valamiféle tiszt volt és többször vezettek milicistákat a környékre és a parancs szerint az élve elfogásuk a legmagasabb prioritást élvezte. -Ők élve kellenek, úgyhogy figyeljetek mire céloztok. A többi feláldozható. Figyeljetek a járókelőkre és a gyerekekre is. A jelentések alapján ők is veszélyt jelenthetnek. Jelezzétek, ha készen álltok.
A készenlét visszaigazolását jelző zöld ikon szinte egyszerre villant fel mindenki neve mellett.
Mire Steiger és Cantos elküldték az utolsó járókelőt és visszaértek a járőrautóhoz a két várt jármű meg is érkezett. Az első egy öreg, alul már kissé rozsdásodó, fehér, négyajtós Ford Americar, a mögötte lévő egy meghatározhatatlan márkájú, szintén négy ajtós, sötét színű, nyitott platós teherautó volt.
Mindkét kocsi megállt tisztes távolságban a járőrtől. Pont ott, ahol Doris tervezte és szerette volna. Hosszú pillanatokig azonban nem történ semmi. Senki nem szállt ki, még az ablakot sem tekerték le. A két gyanús jármű láttán a járókelők elkezdtek elszivárogni az utcáról.
Doris nem tudta mire a késlekedés és ez idegesítette. Már régen utasítást adott volna az akció megkezdésére, de a parancs szerint előbb be kellett azonosítaniuk a célszemélyeket, addig nem csinálhattak semmit. Hülye parancs volt, de követnie kellett. Reménykedett benne, hogy a megfigyelőrendszerük képes gyorsan elvégezni az azonosítást, mert lehet, hogy alig egy másodpercük lesz erre.
A kommunikációs csatornán csend honolt. A nő érzete, hogy York is visszatartotta a lélegzetét. Az egyenruhás Cantos és Steiger farkasszemet néztek a sötétített szélvédős Forddal.
- Mozgás a tetőn! -Carlsson hangja mennydörgésként zavarta fel a csendet. -Két lövész!
A drón kameraképén tisztán látszott a két fegyveres. Ezek szerint mégis vannak embereik a környéken, morogta magában Doris. A felderítés ebben tévedett. Kíváncsi volt vajon még mi másban.
Doris úgy gondolta a lövészek fedezésnek kellhettek. Tudta, hogy a milicisták nem hülyék, számíthattak egy hasonló támadásra, mint ami most készül ellenük. Különösen ha egy vagy két tisztjük is itt van. Légszívesebben kilövette volna a lövészeket, de a célpontok azonosítása prioritást élvezett.
- Mindenki maradjon készenlétben és figyeljétek az ablakokat -adta ki az utasításokat Doris. -Gyorsan kell dolgoznunk, mert lehetnek még többen is a környéken.
Cantos lassan hátrált a járőrautó felé.
- Mozgás mögöttem -üzente Steiger. -Megpróbálnak bekeríteni minket.
- Carlsson! -szólt Doris.
- A drón úton van -érkezett a válasz.
Lassú, nyomasztó várakoztatás, bekerítés és apránként felőrlés. Ez a Sebész stílusa volt. Doris ebben a helyzetben tökéletesen fölöslegesnek és értelmetlennek tartotta ezt a taktikát, de biztosra vette, hogy puszta élvezetért is csinálta. A nő már támadni akart, de még mindig nem mutatták magukat. Átkozta a parancsot magában.
Cantos elérte a járőrautót. Aztán egy lövés visszhangzott végig az utcán. A férfi összeesett.
- Lőnek! -kiáltotta valaki a kommunikációs csatornán.
- Sérült! -üvöltött Steiger és a járőrautó fedezékébe bújt.
Doris látóterében felugrott egy vörösen villogó ablak, ami Cantos kritikus állapotára figyelmeztette.
Újabb lövések hallatszottak, ahogy Steiger tüzet nyitott a Fordra, a bekerítők pedig hátulról kezdték lőni a járőrautót.
- A lövész tüzelt -jelentette Carlsson. -Hátul pedig három fegyveres nyitott tüzet.
Doris figyelte a drónok képeit és a Cantos életjeleit. Most már tudta, hogy a lövész nem védekezésre volt. A célpontok viszont még mindig nem mutatták magukat.
- Százados? -suttogta halkan York.
- Carlsson, rakétát a lövésznek és a túloldalról támadóknak. Steiger, tied Cantos. A második robbanásra indulunk. Csak testre lőjetek -adta ki a parancsokat Doris.
- Kilövés! -hangzott fel Carlsson diadalittasan.
A robbanás után porfelhő lepte be az épület sarkát, ahol a lövészek fészkeltek. Az utcára törmelékdarabok hullottak.
- Kilövés!
A második robbanást Doris már csak hallotta. Mire lecsengett a zúgás kibontakoztak Yorkkal egymás karjaiból, előrántották a fegyvereiket és kirontottak a sikátorból.
A Ford kaszniján hirtelen megszaporodtak a golyó ütötte lyukak, de a vezetőnek még volt annyi lélekjelenléte, hogy csikorgó gumikkal rükvercbe kapcsoljon. Így viszont belerohant a mögötte lerobbant teherautóba, amit két rotodrón állított meg, mikor géppuskáikkal szitává lőtték a motorházát.
A Doris puskája által ütött háromujjnyi lyuk megadta a kegyelemdöfést a Fordnak is. A kocsi utasoldali ajtaja kicsapódott. Nem látszott ki lapult mögötte. A nő rárúgta az ajtót, aztán körívben közelítette meg. A fiatal humán fiú hanyatt esett a nekicsapódó ajtótól. Az arcán rémület ült. Még szinte gyerek volt. Nem ő volt a célszemély. A fiú kezében egy ócska géppisztoly volt. Nem volt ideje használni. A mellkasába csapódó sorozat megakadályozta benne.
Doris benézett a kocsiba és az utastéren keresztül rálőtt az éppen kiszálló sofőrre is. Nem nézte végig, ahogy az ólomgolyó szétroncsolja a combját, mert nyílt mellette a másik ajtó. Egy másik fiú bújt elő mögüle feltartott kezekkel.
- Megadom magam! -kiáltotta kétségbeesetten.
- A földre! -intett a puskával a nő.
A fiú szörnyen lassan lépkedett ki a kocsi ajtaja mögül, ezért a nő megragadta és a földre lökte, majd a nyakára lépett. Doris egy gyors pillantással biztosította a foglyát, aztán felnézett. A Ford Americar üres volt. A teherautóból most ráncigálták ki az emberei a túlélőket.
A látóterében hirtelen felugrott egy értesítés, hogy pozitív beazonosítás történt a Sebészre. A nő megragadta a milicista fiút és talpra rántotta, majd ugyanazzal a lendülettel nekilökte a teherautónak. Az szó nélkül a lyukacsos motorháztetőre tette a kezeit és leszegte a fejét.
- A foglyokat tereljék össze ide. Látni akarom azt a Sebészt. Carlsson, hozza a kocsit. Két perc és itt sem vagyunk -osztotta a parancsokat Doris.
- Százados.
York közeledett egy magas, szemüveges orkot vezetve, aki kissé sántított és a vérző oldalát szorította.
- Szóval, maga a parancsnok? -kérdezte a Sebész és kihúzta magát.
- Csomagolják be a többi fogollyal együtt -mondta Doris és további szóra nem méltatva az orkot elindult vissza a járőrautó felé. Már menet közben küldött egy üzenetet.
- Steiger, mi van Cantosszal?
***
Doris Hauzer gyors lépésekkel haladt végig az alagsor nyomasztóan visszhangos folyosóin. Ez a szint a cellaszint alatt volt és elvileg nem is létezett. Hivatalosan a gépház volt itt lent, ami igaz is volt. Csak volt még néhány plusz helyiség is, amiről kevesen tudtak.
Akkor lassított csak, amikor meglátta, hogy a folyosó szélén valaki karba tett kézzel áll az egyik széles csőnek dőlve. Az ork férfi kilépett és tisztelgett.
- Százados.
- Magának nem szabadna itt lennie, Steiger -mondta Doris.
- Tudom, de beszélni akartam magával. Négyszemközt. Cantosról.
A nő az ork szemeibe nézett.
- Ne fogja vissza magát.
- Évek óta ismertem Cantost -kezdte Steiger. -A tesóm volt. Mikor a rohadék lövész megjelent és maga nem lövette ki azonnal, tudtam, hogy baj lesz. És maga is tudta.
Az ork vádaskodóan a nőre bökött vaskos ujjával. Az arcán látni lehetett az indulatot.
- De bíztam magában és Cantos is. Hogy nem cseszi el. Mert nem szokta elcseszni. Mert mindig tudja mit csinál. Aztán, mikor Cantost lelőtték, akkor már tudtam, hogy most bizony elcseszte. Nagyon elcseszte. Még az is megfordult a fejemben, hogy engem is ott hagy megdögleni, csak hogy tökéletesen végrehajtsa a rohadt parancsot.
Steiger szünetet tartott. Lehajtotta a fejét és végigsimította borotvált fejét.
- De nem így lett -folytatta halkan. -Mert maga nem az a fajta. De így, mikor Cantost megláttam, a pokolba kívántam magát. És most is odakívánom. Mert nem értem...
Az ork felnézett. A tekintete lángolt. Lapát kezével megragadt a nő vállát; megszegve ezzel a protokollt. Doris azonban nem rázta le magáról, még csak nem is szólt.
- Mert nem értem miért halt meg a testvérem! -Steiger hangja a sziklán megtörő hullám zúgásként futott végig a folyosón. -Tudom, hogy a felderítés infói szart sem értek. Tudom, hogy a parancsnokság utasítása baromság volt. Tudom, hogy maga csak követi a parancsot. De ha én nem maradtam ott, ha engem ki tudott hozni, és még azt a szarházit is sikerült elkapni, akkor Cantos miért halt meg? Mondja meg nekem, százados! Mi a szarért halt meg?
Doris érezte Steiger erősödő szorítását. A nő ekkor sem ellenkezett; állta a férfi tekintetét.
- Cantos azért halt meg, mert rossz vezető vagyok -jelentette ki Doris. A hangja nyugodt volt. -Rosszul mértem fel a helyzetet, hibás következtetést vontam le és ragaszkodtam egy olyan parancshoz, ami a megváltozott körülmények között már nem állt meg. Az egész az én felelősségem, és ezért minden joga megvan, hogy gyűlöljön engem.
A férfi fújtatott; a keze ökölbe rándult. A nő nem mozdult, készült rá, hogy az ork meg fogja ütni, és arra is készült, hogy nem fog védekezni. Steiger rövid küszködés után végül még sem ütött. Elengedte Dorist. Úgy tűnt mondani akar még valamit, de végül csak morgott. Ahogyan ment el a vállával erősen meglökte a nőt. Doris hosszan nézte, ahogy távolodik és csak miután teljesen eltűnt ment tovább.
Tudta jól, hogy súlyosat hibázott. Nem volt szüksége arra, hogy ezt elmagyarázzák neki. De elviselte, ahogyan azt is tűrte volna, ha minden embere a pokolba küldi. Mert ezt most megérdemelte, mert ez járt nekik, és mert hallani akarta őket. Hallani akarta őket, mert voltak a Parancsnokságnál olyanok, akinek át akarta adni ezeket a saját megjegyzésével együtt.
A 12-es számú biztonsági ajtó elektromosan búgva nyílt ki. Mögötte egy nagy, világos helyiség volt. A falait csempe borította. A beton padló a terem közepén lévő lefolyó felé enyhén lejtett. A bentiek azonnal elhallgattak, ahogy belépett. A hat férfi közül csak ketten álltak fel, hogy tisztelegjenek neki. A többinek összebilincselt kezekkel és lábakkal nehéz is lett volna.
- Ennek az orknak be nem áll a szája, százados -mondta a humán odalépve a nőhöz. -Próbál itt lelkizni.
- Kösz, Paulsen. Majd figyelek rá.
Doris odasétált a foglyok elé és csípőre tette a kezét. Két humán és egy ork. Fiatalok és rémültek. Egy csapat középiskolásnak tűntek, akiket füvezésen kaptak, nem pedig milicistáknak. A negyedik, szemüveges ork, a Sebész, nyugodtan ült és a nőt bámulta.
- Százados, ugye? -szólalt meg a Sebész. -Mi...
- Mondja meg nekem -szakította félbe a nő a három fiatal felé intve -, mióta vesz be a Milícia óvodásokat?
A Sebész oldalra pillantott a három fiú pedig vissza rá.
- Megadjuk mindenkinek a lehetőséget, hogy harcoljon a maga módján.
- Feltételezem mielőtt döntenének nem hívják fel a figyelmüket arra, hogy megsérülhetnek, fogságba eshetnek és meg is halhatnak.
Doris újra végignézett a nyomorúságos bagázson. Mindegyikük kerülte a tekintetét.
- Tudják ki ellen harcolnak -jelentette ki a Sebész. -Azonban ők csak katonák. Nem tudnak semmit.
- Ezek itt nem katonák, hanem senkik.
- A katonákat a vezető teszi, nem az egyenruha.
A nő az orkra meredt.
- Ki adta ki a parancsot a járőr lelövésére?
- Mi történt vele?
- Meghalt.
Az ork a fejét csóválta.
- Sajnálatos.
A nő kiberkeze lassan ökölbe zárult, majd szétnyílt. Aztán újra és újra. Az ujjai lassú táncba kezdtek.
- Nem az -vágta rá Doris. -A túlélőket a Milícia megkínozza, mielőtt kivégzi.
- Maguk kezdték ezt a háborút -mondta a Sebész. -Vadásztak ránk, és úgy kezeltek, mint az állatokat. Megmutattuk milyen is az.
- Hány emberük van Fredericksonban és ki a vezetőjük? -kérdezte a nő.
- Mi csak nyugalmat és tiszteletet akarunk. De ehhez fel kellett hívnunk magunkra a figyelmet, hogy ott is élnek emberek.
- Ki Grahamben a Milícia vezetője?
Doris ujjai egyre gyorsabban jártak. Már az ork is észrevette.
- Nem kell ezt a konfliktust tovább fűtenünk, százados. Én vállalom, hogy közvetítek a Milícia felé. De előbb egy gesztust kell mutatnia. Engedje el ezeket a fiúkat. Biztos vagyok benne, hogy ha kegyelmet mutat, az értékelni fogják a vezetők.
Doris hátrapillantott a falnak támaszkodó Paulsenre és az ork társára, majd visszafordult a Sebészhez. Az ujjai hirtelen abbahagyták a táncot és a keze ökölbe zárult.
A pisztolyát olyan gyorsan rántotta elő tokjából és emelte célra, hogy az követhetetlen lett volna, de most azt akarta, hogy lássák és felfogják mi történik. A fegyver csöve az egyik humán fiún állapodott meg pont annyi időre, hogy az felfogja mi is történik, mielőtt a pisztoly csövét elhagyó három lövedék lyukat ütött a homlokán és véres masszává változtatta a bal szemgolyóját. A feje hátracsapódott és a lendülettől a székes is egy pillanatra két lábra állt. Néhány lövedékszilánk áthatolt a koponyáján véres csontszilánkokkal és agyvelőcafatokkal borítva be mögötte a csempét.
A másik kettő fiatal milicista nyüszített a rémülettől.
A nő leeresztette a fegyvert és a ledöbbent orkra meredt. Mélykék szemeiben rémisztő láng lobbant.
- Hány emberük van Fredericksonban és ki a vezetőjük? -tette fel a kérdést újra Doris ezúttal lassabban. -És jól gondolja meg a válaszát, mert a következő emberének a halála sokkal lassabb és fájdalmasabb lesz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.